Eltemették Baló Györgyöt
VIDEÓ: "Lezárult vele egy korszak"
A Balázs Béla-, Prima Primissima- és Pulitzer-emlékdíjas Baló Györgytől Vidos Mihály is búcsúzott.
VIDEÓ: Vidos Mihály búcsúztatója
Egy 21 éves dombrádi férfit gyanúsítanak azzal, hogy a telefonjáért és a cipőjéért megölt egy 17 éves rétközberencsi fiút, derül ki az RTL Híradójából. A fiút hétfőn látták utoljára, kedd óta keresték eltűntként. A gyanúsított mondta meg a rendőröknek, hol találják a holttestet.
– mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A 17 éves Tamás már nem élt, amikor egy kietlen területen, egy szál alsónadrágban megtalálták a nyomozók. A fiú családtagjai szerint az utóbbi időben rossz társaságba keveredett, támadóját is innen ismerte. Hétfőn fodrászhoz ment, ami után már nem ment haza. A rokonok arra gyanakszanak, hogy többen lehetnek felelősek Tamás haláláért.
– mondta az egyik családtag.
Egy másik hozzátartozó szerint először megpróbálták megverni, ám mivel a fiú védekezett, így levették a pólóját, amivel megfojtották. A család szerint mindenét eladták, ami rajta volt. A rendőrség egyelőre egy embert gyanúsít a gyilkossággal.
Az RTL beszámolóját a gyilkosságról itt lehet megnézni:
Sav okozta belső sérülésekkel ápoltak egy férfit a Péterfy Sándor utcai kórházban – értesült az RTL.hu.
A portál úgy tudja, hogy a férfiért nem mentőt hívtak, hanem egy autóból tették ki a kórház előtt. Információik szerint felmerült, hogy nem véletlenül ivott maró anyagot, hanem szándékosan juttatták azt a szervezetébe.
Az Országos Mentőszolgálat azt közölte: „A megadott információk alapján mentőellátásról nincs tudomásunk, kérjük keresse az illetékes kórházat és hatósági szerveket”. A Péterfy Sándor utcai kórház ugyanakkor megerősítette, hogy aznap valóban volt egy ilyen esetük: „Tájékoztatjuk, hogy említett napon intézményünkbe szállítottak olyan beteget, aki az ön által leírtaknak megfelelhet, azonban állapotáról, illetve az eset körülményeiről a beteg- és személyiségi jogokra való tekintettel nem adhatunk bővebb felvilágosítást” – írták az RTL-nek.
A portál megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csak annyit közölt, hogy ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást folytatnak, de a nyomozásra tekintettel további információt nem árultak el.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ugyanakkor a gyanús pályázatok hírére azt közölte: a felsorolt tenderekkel kapcsolatban nem nyomoznak. A pályázati pénzekkel összefüggésben ugyanakkor elsősorban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folytathat nyomozást. Onnan azonban az RTL még nem kapott felvilágosítást.
A szóban forgó tenderek egyébként gyakran valamilyen teljesen új technológia fejlesztését célozták, de a tanú szerint az már kérdéses, hogy az ígért innováció valóban létrejött-e.
A vádalkut kötni akaró férfi egyébként azt állítja, hogy körözés alatt álló szökevények pontos hollétét is ismeri – írja az RTL.
Álmában ölhette meg saját kislányát egy kapuvári nő, majd magával is végzett - számolt be róla az RTL Híradó.
Szerdán két holttestet találtak egy kapuvári családi házban. A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője a csatornának azt mondta: a rendelkezésre álló információk alapján
Az RTL szerint mindketten az ágyban feküdtek, a holttestekre a nő apja talált rá.
Az ügyben a rendőrség emberölés miatt indított eljárást.
Elhunyt Labritz Béla, Szentgotthárd alpolgármestere – írja a vaol.hu.
A lap a katasztrófavédelemre hivatkozva azt írja, szerdán este kilenc után kaptak egy riasztást, majd nem sokkal este tíz előtt a szentgotthárdi hivatásos tűzoltók emeltek ki a Rába folyóból egy holttestet, akiről kiderült, hogy Labritz Béla, a város alpolgármestere.
Huszár Gábor, a város polgármestere videóüzenetben jelentkezett be. Elmondta, hogy
Huszár Gábor közölte továbbá, hogy a temetés időpontjáig felfüggeszti a kampánytevékenységét, és ugyanezt kéri a vele együtt induló képviselőjelöltektől is.