KÉK HÍREK
A Rovatból

"Először azt hittük, játékfegyver, és egy halloweeni poén az egész" - szemtanúk a New York-i terrortámadásról

Többen is meséltek a gázolásos merényletről.


Kedden egy terrorista több mint egy kilométeren keresztül száguldott végig New York egyik népszerű, csak kerékpárosoknak fenntartott útján, míg végül összeütközött egy iskolabusszal. A tettest egy rendőr meglőtte, de sikerült élve elfogni. Hat ember a helyszínen, kettő a kórházba szállítás közben meghalt, és legalább tizenketten megsebesültek. Három sérült állapota válságos. A merénylőt is súlyos állapotban szállították kórházba, ahol azóta megműtötték.

Azok, akik látták a járművet, biztosak voltak benne, hogy terrortámadás szemtanúi, mivel semmilyen más magyarázatot nem tudtak elképzelni a látottakra.

„Épp baseballmeccsre tartottam” – mondta a 43 éves Eugene Duffy, az egyik szemtanú.

„Láttam egy teherautót, ami délután háromkor a kerékpárút közepén hajtott. Aztán láttam, hogy két férfi fekszik a földön, a testükön keréknyomok. Nem mozogtak.”

A 17 éves Jamal Lewis így számolt be a Daily Telegraphnak arról, mit látott: „A West streeten sétáltam, amikor nagy zajt hallottam magam mögött. Láttam, hogy a kisteherautó elgázol két kerékpárost és továbbhajt... Nem hallottam sikoltozást, az emberek sokkot kaptak.”

Egy szemtanú szerint a sofőr zavartan viselkedett, és súlyosan megsérült. Mások szerint csak sántikált. „Sokan futottak velem szembe, és azt kiáltozták »fegyvere van, fegyvere van«” - tette hozzá egyikük.

Egy közeli parkban gyereknapi zsúrt akartak tartani, de le kellett mondani, mert a rendőrség lezárta a környéket. „A gyerekeimet sokként érte” – mondta az egyik édesanya, Michelle Williams. „Nem értik, mi történt. Hetek óta várták ezt az estét... Mit mondjak nekik? Hogy magyarázod ezt meg?”

A városban a tegnap estére meghirdetett nagyszabású halloweeni beöltözős partit azonban megtartották, de erős rendőri biztosítás mellett. „Nem hagyhatjuk, hogy a terroristák győzzenek!” mondta Sam Rosenthal, aki a éppen a bulira tartott, amikor a merénylet történt.

„New York szerintem olyan ebben, mint London. Egy hasonló eset után muszáj félelem nélkül tovább élni az életedet. Különben ők győznek.”

Képek a partiról:

„A Home Depot teherautó átgázolt az embereken” – nyilatkozta az 58 éves Nelson Arroyo. „Azt hallom, bumm-bumm, a kerékpárok csattanása. Az emberek a földön ülve sírnak. Két területet vér borított.”

Tom Gay iskolai fotós a közelben sétált, amikor egy nő futott vele szemben, azt kiabálva, hogy „Fegyvere van, fegyvere van!”. A fotós ezután vette észre, hogy az elkövető, Szajfullo Szajpov felé fut. Elmondása szerint a merénylő "sudár férfi volt, kék melegítőruhában". Egy rendőr üldözte, aki legalább ötször rálőtt.

Szajpov elesett, de mindaddig a levegőbe emelte a nála lévő fegyvereket, amíg a rendőr ki nem rúgta a kezéből.

Matteo így emlékezett vissza: „Felszaladtam a hídra, és megláttam ezt a fickót két fegyverrel. Valamiért ide-oda rohangált - kergették. Aztán négy lövés dördült, mire futni kezdtünk.” A férfi két holttestet látott a földön, aztán mintegy 40 gyerek társaságában menekülni kezdett.

„Először azt hittük, játékfegyvere van, és az egész egy halloweeni poén”

- tette hozzá egy diák, a 14 éves Laith Bahlouli. „Koccanást hallottunk, aztán lövöldözni kezdett.”

new_y

A rendőröket is felzaklatta

A New York-i rendőrség közzétett egy hangfelvételt, amin az hallható, ahogyan több rendőr is beszámol a mészárlásról - meglehetősen zaklatott hangon.

„Több ember fekszik a földön... Több mentőre lesz szükség, egészen a Huston streetig.” Míg egy másik rendőr azt mondja: „Több halott. Ez egy több áldozatot követelő szituáció.”

A teljes felvétel:

Korábbi cikkeinkben írtunk róla, ki volt az elkövető. A hírek szerint az Iszlám Állam nevében cselekedett. Azóta az is kiderült, kik voltak az áldozatok.

Forrás: Telegraph, NY Post


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: