KÉK HÍREK

„Ellopta az anyám szívét” – Halottak testrészeit árulta borsos áron egy amerikai ravatalozó tulajdonosa

A 69 éves anya feladata volt a holttestek darabolása, 46 éves lánya intézte a testrészek értékesítését. Egy tető alatt működött a temetkezési és a szervdonor vállalkozás is.

Link másolása

Húsz év börtönbüntetésre ítélték kedden egy coloradói ravatalozó egykori tulajdonosát, aki a halottak testrészeivel kereskedett, írja a Unilad.

Megan Hess ráadásul a soha meg nem történt hamvasztásokért még akár 1000 dollárt (374 ezer forint) sem szégyellt elkérni a gyászolóktól.

Az ítélet szerint a 46 éves nő összesen 560 holttestet boncoltatott fel engedély nélkül, mielőtt áruba bocsátotta volna a testrészeket. Mess mindezt úgy intézte, hogy ugyanabban az épületben volt a teljesen legális temetkezési és szervdonor vállalkozása is.

A nő 69 éves édesanyja ugyancsak részt vett a testrészek adás-vételében, amiért 15 év börtönbüntetésre ítélték.

A munkamegosztás alapján Shirly Koch feladata volt az elhunytak feldarabolása, lánya leginkább a szervek és testrészek kereskedelmét bonyolította. A két vállalkozás közötti átjárást pedig hamis vagy hamisított iratokkal fedték el.

Az ügyész szerint a szervkereskedő család hatalmas fájdalmat okozott a gyászolóknak. Egyúttal Megan Hess és anyja az Egyesült Államok történetének egyik legjelentősebb illegális szervkereskedőiként vonulnak be a bűnügyi nyilvántartásokba. A bíró az ítélethirdetésnél közölte, hogy még nem volt ennél érzelmileg kimerítőbb ügye.

Az elítélt szervkereskedő nő az anyukájával ellentétben semmilyen felelősséget nem volt hajlandó vállalni a történtekért. Hess ügyvédje kifogásolta, hogy védencét „boszorkánynak” és „szörnynek” bélyegezték. A bíróságon 26 sértett számolt be a családtagjaik holttestével történt visszaélésekről. Az egyik áldozat lánya azt mondta:

„Amikor Megan ellopta anyám szívét, összetörte az enyémet”.

Hess és Koch még 2018-ban bukott le, amikor a rendőrség razziát tartott a ravatalozó épületében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„A kislányának a sikítozását hallottuk, hogy apa, apa” – Megszólalt egy szemtanú a Richter Cirkusz balesetéről
Richter Flórián, a cirkusz igazgatója szerint a háló sérülhetett meg, az okozta a vasoszlop kidölését. A baleset után vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban, Sopronban. Egy produkció közben egy védőhálót tartó oszlop eldőlt, és ráesett az egyik nézőre. A 45 éves családapa súlyos fejsérülést szenvedett, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Egy szemtanú az RTL Híradónak elmondta, hogy a gyerekével ők is ott voltak az előadáson. A történtek moiatt mindketten még mindig sokkos állapotban vannak.

Az asszony elmondása szerint közelről látták az esetet: egy súlyos vasoszlop dőlt rá a férfi fejére. Ők a kislányának a sikítozását hallották, hogy apa, apa. Szerinte akár tragédia is történhetett volna. A gyerek ugyanis szeretett volna helyet cserélni az apjával, de a férfi nem engedte. Ezt követően dőlt el a rúd.

Egy másik szemtanú szerint

védekezni sem lehetett volna, az oszlop azonnal rácsapódott az apára, ő pedig abban pillanatban lecsúszott a székről és vérzett az arca.

A cirkusz igazgatója, Richter Flórián elmondta, hogy a háló megsérült, ez okozta az oszlop kidölését. Az okokat egy vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá. A cirkuszban vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Döbbenetes részletek derültek ki a Richter cirkuszban történt balesetről
Egy két és fél méteres fémoszlop csapódott a közönség soraiba. Egy emberhez mentőt kellett hívni.

Link másolása

Drámai közleményt tett közzé a Richter Cirkusz a Facebookon szombaton: délutáni előadásukon, a lengőtrapéz produkció közben olyan súlyosan megsérült egy néző, hogy mentőt kellett hívni hozzá.

A Telexnek most egy olvasójuk számolt be, hogy mi is történt pontosan:

„Először a cirkusz négy pontjára 2,5 méteres fémrudakat feszítettek ki, erre tették rá a védőhálót. Az utolsó artista tripla szaltót ugrott, a vele szembeni légtornász viszont nem tudta őt elkapni, lezuhant a hálóba. A cölöp ekkor elengedett és erőből a közönségbe csapódott”

– írta.

„Sikítás, sírás hallatszott, mi kimentünk azonnal, felnőttek, gyerekek elindultak kifelé” – tette hozzá.

Elmondása szerint több furcsaságra is figyelmes lett az előadás alatt, például arra, hogy az előadás első részében védőháló sem volt a légtornászok alatt, akik közül ketten a szünetben még büfésként is dolgoztak.

A cirkusz a baleset után nem tartotta meg az esti előadását, viszont másnap már újra kinyitottak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a milliárdos konzul repülőjével lezuhant férfi édesanyja
Az első vizsgálatok szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2024. május 06.


Link másolása

A 26 éves Krisztián volt az egyik áldozata annak a repülőbalesetnek, ami idén április 13-án történt. A tragédiában elhunyt férfi édesanyja most nyilatkozott a Blikknek.

A lap szerint a gépet dr. Magyari József vezette. Az egykori szingapúri konzul tapasztalt, rutinos pilótának számított.

A kisgép 9 óra 30-kor szállt fel a tököli reptérről, majd három perccel később már Martonvásár felett jártak, aztán néhány perc múltán a kamerafelvételek szerint a gép zuhanni kezdett.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálatai szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.

"Hol jobb, kicsit békésebb órák telnek el, hol nagyon nehéz, küzdelmes időszakok vannak. Hiszünk abban, hogy a békésebb időszakok egyre hosszabbak lesznek, míg a szomorúak egyre rövidebbek."

- mondta a lapnak Krisztián édesanyja, Andrea.

"Mi sem tudunk többet, mint ami a sajtóban már megjelent, azaz, hogy a pilóta rosszul lett"

- tette hozzá a balesetben elhunyt férfi rokona.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt Ceglédnél: két gyerek életveszélyes sérülést szenvedett
Két autó ütközött össze a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében, az egyik jármű az árokba borult. A nyolc utasból többen is megsérültek.

Link másolása

Összeütközött két autó Cegléd térségében, a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba borult. A ceglédi tűzoltók áramtalanították mindkét kocsit.

A két autóban összesen nyolc utas volt. A balesethez egy mentőhelikopter is érkezett - írja a katasztrófavédelem a honlapján.

Két gyermek életveszélyesen megsérült

- írta az MTI az Országos Mentőszolgálat közlése alapján. A két gyereket és egyikük súlyosan megsérült édesapját mentőhelikopterrel vitték kórházba, egy felnőtt könnyebben sérült meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: