KÉK HÍREK
A Rovatból

Elkaphatták a hírhedt sorozatgyilkost? – Egy kétgyermekes építészt gyanúsítanak, 11 áldozat ügyében nyomoztak

A Long Island-i gyilkosságsorozat gyanúsítottja fiatal prostituáltakra vadászott, egyelőre három gyilkossággal gyanúsítják. A rejtélyes ügyből 2020-ban Elveszett lányok címmel filmet is forgattak.
MTI - szmo.hu
2023. július 15.



Három nő meggyilkolása miatt helyezték vád alá pénteken azt a férfit, akit 13 év nyomozómunka után tartóztattak le a Long Island-i gyilkosságsorozat gyanúsítottjaként.

Rex Heuermannt, egy 59 éves, kétgyermekes családapát csütörtök esti letartóztatása után pénteken állították bíróság elé, ahol ügyvédje útján ártatlannak mondta magát. Az ügyvéd annyit közölt, hogy ügyfele azt állította neki, "nem ő tette". A bíró ugyanakkor a feltételezett cselekmény "szélsőségesen elfajult" jellege miatt óvadék nélküli őrizetet rendelt el.

A férfit három nő meggyilkolásával vádolták meg, és egy negyedik gyilkosság esetében megalapozott a gyanú ellene; 2007 és 2010 között eltűnt áldozatokról van szó, akik esetében nagy valószínűséggel megállapították, hogy azonos elkövetőről van szó, a többi között az elkövetés és az áldozatok elrejtésének módja miatt.

A hatóságok ugyanakkor összesen tizenegy áldozat ügyében nyomoztak, akik maradványait 2010-ben és 2011-ben a New Yorkhoz közeli Long Islanden egymáshoz közel, Gilgo Beach település környékén találták meg elrejtve. Az áldozatok többsége férfiaknak nyújtott szolgáltatásokból élő fiatal nő volt, de egy kisgyermek és egy férfi maradványai is előkerültek.

A gyilkosságsorozat nyomaira azt követően bukkantak rá a hatóságok még 2010-ben, hogy a 24 éves Shannan Gilbert 2010 májusában felhívta a rendőrségi segélyvonalat azzal: valaki követi. A pontos helyét azonban nem tudta meghatározni, így később már csak a holttestét találták meg. A hatóságok ezt követően bukkantak a többi áldozat maradványaira.

A nyomozóhatóságok és az ügyészség pénteken sajtótájékoztatón ismertették a nyomozás eredményét. Elhangzott, hogy

a megoldatlan gyilkosságsorozat felderítésére tavaly év elején több bűnüldöző szervezet közreműködésével nyomozócsoport alakult, és annak sikerült a gyanúsított nyomára bukkannia.

Azt is közölték, hogy Heuermann neve először 2022 márciusában merült fel, miután sikerült őt egy furgonnal összekapcsolni, amit egy szemtanú látott az egyik későbbi áldozat eltűnésének idején 2010-ben.

Ezt követően a férfit további bizonyítékokkal hozták összefüggésbe, a többi között hamis e-mail-címekkel és ideiglenesen használható telefonszámokkal, amelyeken keresztül a későbbi áldozatokkal találkozót beszélt meg. A férfit azokkal a gúnyolódó telefonhívásokkal is sikerült összekapcsolni, amelyekkel az egyik, 2009-ben eltűnt nő családját zaklatta egy ismeretlen, azt állítva, hogy ő a gyilkos.

Idén márciusban a nyomozók Manhattanben a férfi által kidobott pizzásdobozból jutottak DNS-mintához, amely megegyezett az egyik áldozaton talált hajszáléval.

Ray Tierney, Suffolk megye kerületi ügyésze elmondta, hogy

Rex Heuermann az elmúlt hónapokban már kifejezetten kutatta az ügyben indult nyomozás állásáról szóló információkat, és többször rákeresett az áldozatok nevére is. Arról is beszámolt, hogy a férfi birtokában különböző, szexuális erőszakot ábrázoló felvételeket találtak, köztük kiskorúakról készülteket.

Rodney Harrison, Suffolk megye rendőrfőnöke a tájékoztatón úgy fogalmazott, hogy amennyiben tavaly nem jött volna létre a külön nyomozócsoport, a férfi még mindig szabadlábon lenne.

Rex Heuermann építészként és tanácsadóként dolgozott New York belvárosában, Manhattanben, Long Islanden született, nem messze attól a településtől, Massapequatól, ahol családjával élt, és ahol letartóztatták.

A rejtélyes és megoldatlan gyilkosságsorozat alapján az egyik nagy amerikai internetes médiaszolgáltató és filmgyártó vállalat 2020-ban Elveszett lányok címmel filmet forgatott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: hátulról nekiment egy motoros a budaörsi körforgalomban, kiszállt, aztán el is ütötték
Hihetetlen jelenetek játszódtak le egy budaörsi körforgalomban. A felvétel alapján azonban szerencsére senkinek nem esett komoly baja.


Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.

A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.

Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.

A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.


Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.

Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.

Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.

A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Telefontöltővel mentettek életet a debreceni rendőrök az M35-ösön
Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak. Az egyik súlyos sérült vérzését a rendőrök egy autóban talált telefontöltő kábellel állították el, amíg a mentők a helyszínre értek.


Augusztus 19-én este különleges helyzetbe került a Készenléti Rendőrség debreceni osztályának öt járőre, írja a police.hu. Budapestről tartottak vissza a laktanyába, amikor az M35-ös autópálya 9-es kilométerénél balesetet láttak. Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak.

A rendőrök azonnal a Kiához siettek. A férfi és a nő saját lábán ki tudott szállni, őket biztonságba kísérték a szalagkorlát mögé, közben pedig a forgalmat is lassítani kezdték.

Ezután odaléptek a belső szalagkorlátnak csapódott Mitsubishihez. A járműből kiszálló férfi segítséget kért, mivel jobb alkarja artériásan vérzett. A rendőrök nyomókötést tettek rá. A kormány mögött beszorult idős nőnél is erős vérzést tapasztaltak. A lábfeje annyira roncsolódott, hogy nem mozdították meg, viszont a vérzést mindenképpen el kellett állítani.

Végül egy a csomagtartóban talált telefontöltő kábellel szorították el a combját, ezzel sikerült megfékezni a vérzést.

A rendőrök folyamatosan beszéltek hozzá, hogy ébren tartsák.

Közben a járműveket áramtalanították, és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központján keresztül értesítették a mentőket és a katasztrófavédelem munkatársait.

Mire a segítség megérkezett, mindenki stabil állapotban volt. A mentők kórházba vitték a sérülteket. A Mitsubishi vezetője súlyosan megsérült, utasa és a Kia sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett, a Kia utasa pedig sérülés nélkül megúszta a balesetet.

A körülményeket a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk