"Egy ámokfutó elvette a kisfiamat" – sokkos állapotban van a halálra gázolt négyéves gyerek édesanyja
Mi is beszámoltunk a tragikus esetről, amely két napja történt Csepelen: egy négyéves kisfiút anyja szeme láttára gázolt halálra egy autós. Akkor még mindenki arról beszélt, hogy a gyerek kirántotta kezét az anyjáéból és előreszaladt az átkelőn, egyenesen az autó elé.
A háromgyerekes édesanya, H. Judit azonban most azt mondta a Blikknek: nem így történt, a gyerek nem szaladt ki, együtt mentek át, és a semmiből felbukkant, száguldó autós a hibás.
"Biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan jött a sofőr, jóval többel, mint a megengedett sebesség. Egy ámokfutó elvette a kisfiamat" - mondta a megtört asszony.
Ma pár percre vissza is ment a baleset helyszínére, a Széchenyi István utca és a Görgey Artúr tér kereszteződéséhez, ahol mécsesek és egy plüssfigura emlékeztetnek a kisfiú tragédiájára, de nem tudott ott maradni, túlságosan fájt neki az emlékezés
Az anya egyébként a gázolás után karjába vette a gyerekét, és berohant vele a közeli rendelőbe, de ott már nem tudták megmenteni. A családot rendes, jóravaló embereknek ismerik a környéken, a gyerekeik a lakók elmondása szerint jól neveltek voltak, mindig nagyot köszöntek, a szülők pedig óvták, féltették őket és mindig nagyon vigyáztak rájuk.