Elfajult az édeshármas: a harmadikként behozott nő gúnyolódni kezdett, verekedés lett belőle
Az amerikai pár bejárónőként dolgozó nőt szó szerint kitette a házból, ő viszont utána nekik tolatott az autójával. Kiderült, hogy nem ez volt az első ilyen esete.
A Floridában élő Steven Lopez és Angela Viviana Velez Vazquez áthívták a bejárónőként dolgozó Della Drapert egy "romantikus együttlétre" - írja a Mirror. Amikor viszont már az ágyban voltak,
Draper sértegetni kezdte a párt: a nőnek azt mondta, bűzlik a hüvelye, a férfinak pedig azt, hogy kicsi a pénisze.
Ebből veszekedés lett, a pár mindkét tagja meg is ütötte Drapert, aki viszont nem volt hajlandó távozni a házból, így erővel ragadták meg, és tették le a bejárati ajtó elé.
Draper beszállt a kocsiba, majd hátrafelé tolatott, egyenesen a bejárati ajtóhoz, ahol a pár állt. Miután elütötte Vasquez lábát, Lopez nekivágott egy téglát Draper autójának.
Utóbbi ezután kiszállt a kocsiból, és ököllel próbálta megütni a másik nőt, de nem sikerült, Vasquez pedig képen vágta.
A Monroe megyei seriffhivatal letartóztatta a párt testi sértés miatt, de senki sem sérült meg súlyosan az eset során.
Drapernek viszont volt már hasonló esete.
A kétgyermekes anyuka egyszer egy kövekkel és kavicsokkal teli üvegvázát vágott a szexuális partnere arcába, ezért le is tartóztatták.
Ekkor éppen feltételes szabadlábon volt egy másik testi sértés miatt, amit egy rendőr ellen követett el. Ekkor kábítószer birtoklása, bizonyítékhamisítás és a rendőrök megtévesztése miatt is vádat emeltek ellene.
A Floridában élő Steven Lopez és Angela Viviana Velez Vazquez áthívták a bejárónőként dolgozó Della Drapert egy "romantikus együttlétre" - írja a Mirror. Amikor viszont már az ágyban voltak,
Draper sértegetni kezdte a párt: a nőnek azt mondta, bűzlik a hüvelye, a férfinak pedig azt, hogy kicsi a pénisze.
Ebből veszekedés lett, a pár mindkét tagja meg is ütötte Drapert, aki viszont nem volt hajlandó távozni a házból, így erővel ragadták meg, és tették le a bejárati ajtó elé.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kábítópisztoly és bezárt autó: rejtélyes körülmények között halt meg egy fiatal pár a Hargita megyei víztározónál
A hozzátartozók több biztonsági kamerát is átnéztek, így jutottak el a gátig, ahol a kocsit megtalálták. A boncolás eredménye döntő lehet a körülmények tisztázásában.
A rendőrség vizsgálja, mi történt a Hargita megyében elhunyt fiatal párral, írja a Maszol. Az egyik feltételezés gyilkosságot, majd öngyilkosságot említ, a család szerint azonban nem volt köztük vita. Pénteken együtt indultak volna Hollandiába dolgozni. A lány testvére a Digi24-nek azt mondta: „Nem hiszem, hogy bármilyen vitájuk lett volna, nagyon nyugodtak voltak, rendes fiatalok. Soha nem láttam, hogy akár egy rossz szót is szóltak volna egymáshoz.”
A két fiatalt négy napig keresték eltűntként, majd lövésnyomokkal találták meg őket a Szépvíz közelében lévő víztározó gátjánál. A kocsit a lány családja találta meg, az anya korábban bejelentette az eltűnésüket a rendőrségen. A nyomozók most a körülményeket próbálják tisztázni.
A hozzátartozók és barátok nem láttak előjelet. Toni és Bianka nemrég egész éjjel a fiú bátyjának esküvőjén ünnepeltek. „A fiú jól volt, nyugodt volt, mindenkinek segített. Depresszió? Nem. Jól kijöttek egymással” – mondta a fiatalember nagynénje az ObservatorNews-nak.
A 19 éves lány rokonai a közösségi médiában kértek segítséget, mert nem érték el. A fiatal nő régóta együtt volt a 20 éves fiúval, aki szintén Bákó megyéből származott. Pénteken közösen indultak volna Hollandiába dolgozni.
Az anya a lány eltűnésének idején nem tartózkodott otthon, és csak kedden jelezte a hatóságoknak, amikor visszatért. A rendőrség szerint a bejelentés másnap érkezett meg. A lány testvére így fogalmazott:
„A telefonjaik ki voltak kapcsolva, egyáltalán nem csörögtek, nem volt bekapcsolva az internetük, nem kapták meg az üzeneteket sem. Vasárnap éjjel, 12.35-kor mentek el otthonról, és egyetlen biztonsági kamera sem rögzítette, merre indultak. Ezután jelentettük az eltűnésüket a rendőrségen. Nem kaptunk róluk semmilyen információt, így anya, a sógornőm és a lánya elindultak keresni őket.”
Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főfelügyelőség szóvivője közölte: „A két fiatalt a Bákó megyei rendőrség október 22-én nyilvánította eltűntnek.”
A családtagok szerint helyiek is csatlakoztak a kereséshez. Több biztonsági kamerát átnéztek, végül a Szépvíz melletti víztározónál rátaláltak az autóra. „Addig mentünk, amíg a tóhoz értünk, és ott találtunk egy autót. Odamentünk, hogy megnézzük – és mindketten halottak voltak” – idézi őket a Digi24.
A helyszínelők a járműben egy kábítópisztolyt találtak, amelyet általában vágóhidakon használnak. Bár ez nem igazi lőfegyver, súlyos vagy halálos sebeket is okozhat, ha ember ellen használják. „Az autó belülről volt bezárva, és az erdő felé nézett” – mondták a rokonok.
A hatóságok gyilkosság miatt indítottak eljárást. A fiatalok holttestét boncolásra vitték kórházba.
A rendőrség vizsgálja, mi történt a Hargita megyében elhunyt fiatal párral, írja a Maszol. Az egyik feltételezés gyilkosságot, majd öngyilkosságot említ, a család szerint azonban nem volt köztük vita. Pénteken együtt indultak volna Hollandiába dolgozni. A lány testvére a Digi24-nek azt mondta: „Nem hiszem, hogy bármilyen vitájuk lett volna, nagyon nyugodtak voltak, rendes fiatalok. Soha nem láttam, hogy akár egy rossz szót is szóltak volna egymáshoz.”
A két fiatalt négy napig keresték eltűntként, majd lövésnyomokkal találták meg őket a Szépvíz közelében lévő víztározó gátjánál. A kocsit a lány családja találta meg, az anya korábban bejelentette az eltűnésüket a rendőrségen. A nyomozók most a körülményeket próbálják tisztázni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.
A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint
egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.
A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.
Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.
A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy 19 éves magyar fiú egy autóban utazott Ausztriában, amikor rosszul lett. Hányingerre panaszkodott, ezért mentőt hívtak hozzá. Az állapota súlyos volt, a stájerországi mentők helikoptert riasztottak, de a köd miatt a gép nem tudott leszállni.
a mentőautó csak 40 perc múlva érkezett meg. Addigra már nem tudtak segíteni a fiatalon, aki szív- és érrendszeri problémák miatt vesztette életét.
A helyi mentőszolgálat úgy nyilatkozott: „Ha Graz vagy egy másik nagyváros vonzáskörzetében lettek volna, akkor megmenthették volna az életét.” Otto Marl, Liezen város Vöröskeresztjének vezetője azonban azt mondta, ő nem tudja megítélni, valóban segíthetett-e volna a gyorsabb beavatkozás.
A tragédia után Marl arra hívta fel a figyelmet, hogy
az intézkedés a kommunikáció elhúzódása miatt tartott sokáig.
Állítása szerint évek óta jelezték, hogy ilyen helyzetek előfordulhatnak, de szerinte eddig nem vették komolyan a kritikákat. Úgy fogalmazott: hiába vannak jó orvosaik, ha sokszor nem tud leszállni a helikopter, a mentőautó pedig lassabban ér ki.
A Liezen régió Vöröskeresztje a közelmúltban egyeztetett az összes vezető mentőssel és orvossal, és abban állapodtak meg, hogy sürgős lépésekre van szükség. Marl hozzátette: „Mi csak javaslatokat tudunk megfogalmazni, a döntéseket pedig a politikának kell meghoznia.”
Egy 19 éves magyar fiú egy autóban utazott Ausztriában, amikor rosszul lett. Hányingerre panaszkodott, ezért mentőt hívtak hozzá. Az állapota súlyos volt, a stájerországi mentők helikoptert riasztottak, de a köd miatt a gép nem tudott leszállni.
Hajnali fél négy körül motorozott hazafelé Altosban a 20 éves Antony Ylano, amikor egy úton kóborló tehénnek ütközött. A becsapódás után az úttestre zuhant, a rendőrség szerint a helyszínen meghalt, írja a Blikk.
A klubja közleményben búcsúzott tőle.
„Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy a hajnali órákban Altos városában közlekedési balesetben elhunyt húszéves támadónk, Antony Ylano. Ylano 2024-ig a Piauizao Vibrante mezét viselte, abban az évben megnyerte a piaui U20-as állami bajnokságot. A játékosunk arra készült, hogy a csapattal az U20-as Brazil Kupára utazik, de már nem élhette meg.”
Korábbi csapata, az Altos is megemlékezett róla. „Az akadémiánk neveltje volt, Altos szülötte, a Remo ellen mutatkozott be a profik közt 2023-ban a Serie C utolsó fordulójában. Ezekben a nehéz időkben szeretnénk együttérzésünket kifejezni a családdal és a barátokkal.”
A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit továbbra is vizsgálja.