HÍREK
A Rovatból

Éjszakai vonatkálvária: 40 perc helyett 3 és fél óra alatt ért haza az egyik utas

A Keleti pályaudvarról induló vonatnak eredetileg 23 óra 20 perckor kellett volna Máriabesnyőre érnie, de csak másnap hajnali 2 után sikerült.


Egy utas január 19-én este 22:40-kor kezdte meg a 40 kilométeres hazaútját az esti műszakból a Keleti pályaudvarról, de csak másnap hajnali 02:10-re ért a célállomásra. A MÁV-nak több hiba is összejött aznap éjjel - írja a 24.hu.

A Facebookon terjedő történet szerint

• Pécel elé 23 óra körül értek el. Onnan azonban nem ment tovább a vonat.

• Fél 12 körül aztán közölte a mozdonyvezető, hogy bizonytalan ideig várakoznak.

• Éjfélkor pedig azt, hogy visszamennek Rákosra.

• Öt perc múlva a kalauz viszont azt közölte, hogy mégsem Rákosra, hanem Pécelre mennek vissza.

• Odaértek nagyjából éjjel fél 1-re. Figyelmezették őket, maradjanak a vonaton, hogy meg ne fagyjanak.

• Háromnegyed 1 körül ismét szóltak, hogy jött egy busz, ami elviszi őket. Keresztülbukdácsoltak az építési törmelékeken a januári éjszakában és felszálltak rá.

• Mikor mindenki fent volt a buszon (nagyjából épp egy busznyi utasa volt a vonatnak), közölte a sofőr, hogy ez mégsem az a busz, szálljanak le.

• Visszamentek a vonatra, ott pár perc múlva szintén azt mondták nekik, szálljanak le, mert a vonat megy vissza a Keletibe. Hozzátették, kinyitnak egy várótermet.

• Mire kinyitották volna a várótermet, szóltak, hogy jön „a busz”. Visszabukdácsoltak.

• Éjjel 1 óra 26 perckor elindultak a pótlóbusszal, de csak Isaszegig jutottak.

• Onnan indult aztán egy vonat 1 óra 50 perckor, végül azzal ért 02.10-re Máriabesnyőre az esti műszakjából hazafelé tartó utas.

A Keleti és Máriabesnyő között a menetrend szerint 39 km a távolság, a 22.40-es vonatnak 40 perc alatt, 23.20-ra kellett volna Máriabesnyőre érnie. Ehelyett azonban három és fél óráig tartott az út.

A 24.hu megkereste az ügyben a MÁV-ot, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a péceli állomás biztosítóberendezése nem működött aznap 22 órától, egy öreg energiaellátási kábel meghibásodása miatt.

A menetrend szerinti közlekedés másnap reggelre állt csak helyre az egyébként 2018 óta felújítás alatt álló pályaszakaszon, mert később egy váltó is meghibásodott.

A MÁV válasza szerint több intézkedéssel is próbálta orvosolni a helyzetet. A problémáról tájékoztatták az utasokat, egyes vonatokat összekapcsoltak, az egri távolsági vonatokat megállították az S80-as elővárosi vonatok pótlására, valamint pótlóbuszokat rendeltek.

A MÁV elnézést kért a kialakult helyzet miatt. Hozzátették: 100 vonatból 92 pontos volt januárban ezen a vonalon, ami 7 százalékos javulás a tavalyi év azonos időszakához képest, valamint nemzetközi összevetésben is jó eredmény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Piros lap! - Megvan a vb első kiállítása, és majdnem az első tizenegyese is
Rögtön a nyitómérkőzésen kiállították az egyik dél-afrikai védőt, akinek nagyon más választása a szabálytalanságon kívül nem is volt. Csak bottal üthette volna a kapura törő mexikói csatár nyomát.


Yaya Sithole (Dél-Afrika) egyértelmű gólhelyzetet hiúsított meg a Mexikó-Dél-Afrika mérkőzés 48. percében, ezért a mutatványáért pedig a játékvezető piros lappal szankcionálta. Ez a 2026-os világbajnokság első kiállítása.

Centiken múlt, hogy a faltból büntető legyen, a bíró végül csak egy tizenhatoson éppen kívül eső szabadrúgást ítélt meg, amiből Mexikó nem tudott eredményes lenni.

Dél-Afrika így emberhátrányban kénytelen befejezni a meccset, amelyen egyelőre Mexikó érezhetően jobban játszik, és csak a szerencse, egy kapufa és Sithole taktikai kiállítása akadályozza meg, hogy durva kiütés legyen a mérkőzésből. Az eredmény a játék képét nem tükrözi, Mexikó vezet 1-0-ra.

Ezzel a góllal:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk