Együtt szelfiztek a menekültek és a punkok
Ilyen az, amikor két teljesen különböző kultúra/szubkultúra találkozik, és nem ellenségeskedik, hanem megörül egymásnak. Szívet melengető képeket készített fotósunk a Keletinél arról, ahogyan a menekültek rácsodálkoztak a magyar punkokra.
A fotókon azt láthatjátok, hogy a Keletinél ülő különc öltözködésű punkokat milyen örömmel és érdeklődéssel nézik a menekültek. Leginkább a fiatalok felálló taraja tetszett nekik, sőt, segítettek megcsinálni is.
A menekültek azt mondták, azért ilyen érdekesek számukra a punkok, mert még soha sem láttak ilyen hajú embereket.
Szintén nagyon tetszett nekik az is, hogy a nyílt utcán csókolózhatnak, és véleményük szerint egy szép nőnek nem kell elrejtenie szépségét. A punkok pedig nem győztek mosolyogni, annyian akartak szelfit csinálni velük. Sőt amikor az egyik srác cigit kért, akkor rögtön megkínálták a menekültek.
Fotók: Mervai Márk