Egyedülálló szeretetkampány-plakátot készített Kübekháza
Saját plakátot készített Molnár Róbert, az alig 1500 lakosú, a szerb-román határhoz közel eső Kübekháza polgármestere, mert ahogy mondja, egyszerűen elege lett a kormány gyűlöletkampányából. Molnár úr szerint ezzel a típusú "uszítással" nem oldódik meg semmiféle probléma, és még a migrációt sem tartóztatjuk fel.
A polgármester csak arra szerette volna felhívni a figyelmet az egyedülálló plakátokkal, hogy mennyire élhető település Kübekháza. Mint elmondta, náluk a faluban nincsen kisvasút és stadion, viszont vannak kedves, hús-vér emberek, mint például a plakáton emlegetett Sumák, azaz Kovács András, aki kifestette a polgármesteri hivatalt, vagy Miksi Piroska, aki most közmunkás, és tényleg férjet keres.
- olvasható a transzparensen. Molnár úr szerint a gyűlöletkampány egyik legrosszabb tulajdonsága, hogy éppen a helyi emberekről, az ő gondjaikról és problémájukról tereli el a figyelmet. Vallja, hogy inkább az iskolákra, illetve az egészségügyre kellene koncentrálni, mintsem a migrációra, amely "egyelőre senkit nem érint, de a legegyszerűbb dolog az emberek érzelmeire hatni." Továbbá Kübekháza polgármestere állítja, hogy
egy normális társadalomban a kerítéseket lebontják, nem pedig falakat építenek.
Molnár Róbert fiatal korában Torgyán József közeli munkatársa volt, később Kübekháza polgármestere lett. Ezen a településen tartották néhány évig az Operettfalu rendezvénysorozatát, később azonban ez megszűnt, mert Molnár többször bírálta a jobboldali kormányt, és már nem kapott támogatást.

via Délmagyar
Ha te is egyetértesz a polgármesterrel, katt a megosztás gombra!