KULT
A Rovatból

Egy szórakoztató, de kissé túltolt nosztalgiavonat - Álom doktor kritika

A Ragyogás folytatása az első kétharmadában elhiteti magáról, hogy egy egész tisztességes horrorfilm, hogy aztán nagy erőkkel dobogtassa meg a rajongói szíveket, ahogy Ewan McGregor a felnőtt Dannyként végigvezessen minket a hírhedt szálloda hírhedt zugain.


Azt azért nem igazán lehet elmondani, hogy Stephen King már 1977-ben, a Ragyogás megírásakor úgy adta volna ki egyik leghíresebb regényét, hogy megvolt a fejében a folytatás is. Az ötlet akkor merült fel benne először, amikor 1998-ban egy autogramosztáson az egyik rajongója nekiszegezte a kérdést, amely akkor már két évtizede emészthette:

mi lett Danny-vel?

A válasz sokáig érlelődhetett benne, mert legközelebb csak 2009-ben beszélt arról, hogy folytatni kéne Torrance-ék történetét. Ekkor megszavaztatta a rajongóival, hogy a Ragyogást vagy A Setét Tornyot folytassa – nagyon szoros versenyben az előbbi nyert. King pedig neki is fogott, 2013-ban ki is adta a Ragyogás 2-t, de a sokszor gagyiságot jelző számozás helyett okosan inkább az Álom doktor címet adta neki. Az ilyen alapanyagot pedig a filmiparban nem szokás csak úgy parlagon hagyni, így hamar le is csapott rá a Warner.

A történet valóban arról szól, mi történt Danny-vel, miután édesapja dühöngő őrültként traumatizálta őt és anyját azon a bizonyos fagyos éjszakán a Panoráma Hotelben. Nem annyira meglepő módon a felnőtt Danny sem cseperedett épp patyolatlelkű fiatalemberré: súlyos alkoholizmussal küzd, élete kész csőd, bár a kádból kiszálló oszló nénit és egyéb rémes társait már legalább megtanulta kizárni a fejéből. Az új élet reményében elköltözik, egy hospice házban vállal munkát, ahol különleges képességével álom doktorként segít a világot elhagyni készülő lelkeken.

Közben azonban a fejében még mindig létező ragyogás-forródróton összeakad egy kislánnyal, aki hozzá hasonlóan természetfeletti képességekkel rendelkezik. Sajnos azonban nem azokat a hétköznapi dolgokat beszélik meg a falra írt ragyogáscseten, amit úgy általában a természetfelettiek meg szoktak beszélni, hiszen a magukat Igaz Kötésnek nevező furcsa társaság hozzájuk hasonló emberekből szipolyozzák ki a lelket. Ellenük kell felvenni a harcot, és talán nem túl meglepő spoiler – már az előzetes is ellövi -, hogy bizony el fognak jutni Danny rémálmainak színhelyére, az első résznek otthont adó Panoráma Hotelbe.

Stanley Kubrick nyomdokaiba lépve King adaptációt rendezni tipikusan az a nagy falat, amely bárkit agyonnyomna:

Mike Flanagan rendező előtt nem kisebb feladat állt, mint elkészíteni egy kultfilm folytatását. Az amerikai rendező nem büszkélkedik túl hosszú filmográfiával, az elmúlt tíz évben olyan horrorok megírásával és rendezésével töltötte az idejét, mint a Quija, az Oculus vagy a Mielőtt felébredek. A rendező nem is célozta meg az Álom doktorral azt, hogy megreformálja a horrorfilm-készítést, és valami igazán korszakalkotót készítsen, ezt mutatja az is, hogy rábeszélte Kinget – aki híresen utálta a Kubrick-féle Ragyogást -, hogy mivel a rajongók számára ez a mérvadó, kövessék inkább azt a vonalat, minthogy teljesen új megközelítést válasszanak.

Ennek megfelelően az Álom doktor egy szórakoztató, de hatalmas, kissé túltolt nosztalgiavonat, amelyben sokszor szinte pontosan alkotják újra az egyes jeleneteket.

Ugyanazok az ütemek, ugyanazok a beállítások, ugyanazok a mozzanatok – a film elején még jóleső nosztalgiával üdvözöljük őket, miközben imádkozunk, hogy csak nehogy átessen minden a ló túloldalára. Flanagan okosan ütemezi azonban a cselekményt, jóformán két filmet készített: a már említett első kétharmadban itt-ott fűszerezve a régi jó Ragyogással egy különálló filmet kapunk Danny-t, Abra-t és az Igaz Kötés lélekvámpírjait követve. A játékidőt elnézve – kifejezetten hosszú, 151 perces – Flanagan jó szimattal érezte meg, mikor kezd el kényelmetlenné válni a moziszék, és mikor már majdnem két órája nézzük az utóbbiak hajszáját, megérkezünk végre a hotelbe.

Itt aztán nemhogy beindítja azt a bizonyos nosztalgiavonatot, hanem még a féket is eltöri benne, nehogy véletlenül bármi kimaradjon. A kissé megfáradt nézői figyelmet egy perc alatt rázza fel az ismert dallamok felcsendülése és az, ahogy Ewan McGregorral befelé haladunk az ajtón, a színész pedig Danny-ként becsülettel végigkalauzol minket az egész házon.

A jóleső hidegrázásból az zökkent ki, mikor már konkrét jeleneteket vág be az első részből, nehogy esetleg véletlenül valakinek ne essen le, hogy éppen miért is van itt egy baltával széthasított ajtó.

A nyilvánvaló túlzások ellenére azonban piszokjó ismét a Panoráma Hotelben lenni,

még akkor is, ha centiről centire pásztázzuk végig Ewan McGregorral a folyosók tapétáit.

Az Álom doktorra lehetetlen úgy tekinteni, hogy ne hasonlítgassuk az elődhöz, amelyhez úgysem érhetne fel semmi. Főleg úgy az igazán nehéz ettől eltekinteni, ha azonos időközönként van az arcunkba tolva a múltidézés. Pedig az Álom doktor akkor működik a leginkább, amikor nem próbálja mindenáron imitálni a nagy elődöt. Ezekben a pillanatokban egészen tisztességes és ijesztő horror tud lenni, az erősen fan service jellegű fináléban pedig tényleg biztos kézzel ér el a rajongói szívekhez.

Szégyenkeznie azonban Flanagannek egyáltalán nem kell, mert viszonylag tisztességes biztonsági játékot játszott, azonban végeredményben egy felemás élményt kapunk. Az átlagosnál valamivel jobb horrorfilmet ugyan feldobja a Ragyogás-hangulat, azonban annyira el van foglalva azzal, hogy csúcsra járassa a Kubrick-film megidézését,

hogy az újrahasznosított nyomasztással éppen az a gyomorbavágó élmény marad el, amit Jack Nicholson majdnem negyven éve baltával vert belénk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
30 órája gyászzene szól a TV2 helyén – 10 ezer magyar család maradt Tények nélkül a nagy lekapcsolás után
A TV2 Csoport tartozásra hivatkozva függesztette fel a jeltovábbítást az EuroCable felé Budapesten és több vidéki településen. A szolgáltató a lépést ellehetetlenítésnek tartja és bírósághoz fordul.


Temetői gyászzene és egy fekete-fehér üzenet fogadja azokat a nézőket, akik a TV2 Csoport csatornáira kapcsolnának az EuroCable hálózatán. A TV2 Csoport szerdán lekapcsolta csatornáit több évtizedes üzleti partnere, az EuroCable Magyarország kábelszolgáltató hálózatáról – írta a Media1.

A döntés közel 10 ezer háztartást, valamint több kórházat, állami intézményt és hivatalt érint. A lekapcsolás miatt Budapest XIII. kerületének és a Budai Várnak a lakói mellett Epöl, Bajót, Máriahalom, Szomor, Szécsény, Kocs, Pöstyénpuszta, Benczúrfalva, Nógrádmegyer, Téglás, Bocskaikert, Hajdúhadház, Sáránd és Balatonaliga térségében sem láthatják a kormányközeli csatorna műsorait.

A TV2 Csoport arra hivatkozik, hogy az EuroCable lejárt kábeldíj-tartozással rendelkezik feléjük. A magyar tulajdonú szolgáltató ezzel szemben üzleti konfliktust és a cég ellehetetlenítésének szándékát látja a háttérben. Közölték: különféle jogi lépéseket tettek a médiavállalattal szemben, a TV2 közleménye miatt pedig jó hírnevének megsértése miatt bírósági eljárást is indítanak.

Pataki Tamás, az EuroCable ügyvezető igazgatója szerint a temetői gyászzene indokolt, mert a TV2 nem vette figyelembe a nézők érdekeit. „A TV2 nem vette figyelembe a nézők, Piri néni és Józsi bácsi törvény által védett érdekeit” – mondta Pataki, hozzátéve:

„Piri néni jogaiért állunk ki vele.”

Az ügyvezető az egységes hírközlési törvényre hivatkozik, amely álláspontja szerint védi a fogyasztókat, és a szolgáltatóknak 60 napos türelmi időt kellene biztosítaniuk, mielőtt kivesznek egy csatornát a kínálatból.

Az EuroCable már korábban eljárást kezdeményezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál és a Gazdasági Versenyhivatalnál a kábeltévés piacon tapasztalható anomáliák miatt. Amennyiben a vita elhúzódik, az érintett háztartások hosszabb ideig is TV2-csatornák nélkül maradhatnak.

A szolgáltató időnként fekete szalagba öltöztetett távkapcsolókkal is illusztrálja a helyzetet, de általában a lekapcsolt csatornák helyén jelenleg a TV2 Csoport közleménye látható, amely szerint az EuroCable tartozik nekik, alatta pedig nagy betűkkel az a felirat olvasható, hogy a kábelszolgáltató jogi lépéseket tett a TV2-vel szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A Tankcsapda bejelentette, ki lesz az új gitárosuk
A Retro Rádió Bochkor-műsorában árulta el a Tankcsapda, hogy Vörös Attila az új gitáros. A zenekar hivatalos, új felállása március 28-án debütál a Papp László Arénában.


Hónapokig tartó találgatás végére tett pontot csütörtökön a Tankcsapda: a Retro Rádió Bochkor című műsorában kiderült, hogy Vörös Attila lett a zenekar új gitárosa. A hírt a zenekar a Facebook-oldalán is megerősítette.

A gitároscserére azért volt szükség, mert Sidlovics Gábor Sidi tavaly bejelentette, hogy tizenhárom év után elhagyja a bandát. Az új, hivatalos felállásban a hazai közönség először március 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatja a zenekart.

Vörös Attila neve a hazai metaléletben nem ismeretlen: a gitáros az amerikai Nevermore turnézenekarában, valamint a Leander Rising alapító tagjaként szerzett ismertséget.

Első önálló albuma 2016 decemberében jelent meg Strength Of Will címmel. Zenei kötődése családi örökség: édesapja, Vörös Zoltán az egykori BTK együttes billentyűse és a Headbanger metalshop tulajdonosa, nagybátyja, Vörös Gábor pedig az Ossian egykori, jelenleg pedig az Omen basszusgitárosa.

Sidi távozása után a zenekar 2025-ben több vendéggitárossal játszott, a végleges tag személyét pedig hónapokig tartó találgatás övezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Chris Evans, mint szexfüggő egyházfő és drogdíler? Margaret Qualley, mint leszbikus magándetektív? A Nyugi, Honey! sokakat kiakaszt majd
Egyelőre úgy tűnik, kár volt külön utakra váltania a filmtörténet egyik legegyedibb rendező-író-producer testvérpárjának, Ethan és Joel Coennek.


A Coenek számtalan örökbecsű, ma is szórakoztató és sokatmondó klasszikust tettek le együtt az asztalra, olyan filmeket, mint a Véresen egyszerű (1984), A halál keresztútján (1990), a Hollywoodi lidércnyomás (1991), a Fargo (1996), A nagy Lebowski (1998), a Nem vénnek való vidék (2007), az Egy komoly ember (2009) vagy A félszemű (2010). Több mint 15 Oscar-jelölést gyűjtöttek be fejenként, 4 díjat pedig meg is kaptak (a Fargo forgatókönyvéért, valamint a Nem vénnek való vidék forgatókönyvéért, rendezéséért és produceri teendőiért). A „Coen fivérek fogalom a szakmában. A karrierjük első 20 évében az volt a felállás köztük, hogy bár az elejétől fogva együtt írták és rendezték a filmjeiket, a stáblistán mindig az idősebb Joel volt feltüntetve rendezőként, a fiatalabb Ethan producerként, íróként pedig mindketten.

Ezt a csacskaságot a 2004-es Betörő az albérlőmnél hagyták el először, azután már mind a három posztnál mindkettejük neve ott díszelgett… egészen 2018-ig, akkor készítették ugyanis utolsó közös filmjüket, a Buster Scruggs balladája című szkeccswesternt a Netflixre.

Ezt követően döntöttek úgy, hogy külön-külön folytatják a karrierjüket. Joel azóta megrendezte a 2021-es Macbeth tragédiáját, amely, bár vizuálisan megkapó volt, mellette hihetetlenül unalmas is, s az a bizonyos coenes íz egyértelműen hiányzott belőle (nem is nagyon beszélünk róla azóta, ugye?).

Ethan pedig megrendezett egy dokumentumfilmet Jerry Lee Lewisról 2022-ben (Jerry Lee Lewis: Trouble in Mind), 2024-ben kijött a Szökevény csajok című gyengécske akció-vígjátékkal, tavaly pedig a Nyugi, Honey!-val, amely nemrég jelent meg nálunk a Telekom TV GO kínálatában, a mozis premierje Magyarországon elmaradt, csupán a miskolci Cinefesten lehetett látni a vásznon tavaly szeptemberben.

Elöljáróban csak annyit, hogy sajnos a Nyugi, Honey! sem erősíti meg az elgondolást, amely szerint Joelnek és Ethannek külön kellene filmezniük, úgy tűnik, mindkettejük munkáiból hiányzik valami a másik nélkül, ami oly egyedi hangulatúvá, oly abszurddá és oly emlékezetessé tette a közös darabjaikat.

Talán Joel nemsokára ránk cáfol majd új filmjével, a már leforgott Jack of Spades című, az 1880-as évek Skóciájában játszódó krimi-drámával, amelynek főszerepeiben Josh O’Connor, Frances McDormand, Damian Lewis és Lesley Manville lesznek láthatók.

De térjünk vissza a Nyugi, Honey!-hoz, amelyben a humorfelelős Ethan próbált egy kicsit rákontrázni a klasszikus film noirokra, csak a modernkor sivatagos Kaliforniájába helyezve a kifacsart sztorit: ezúttal a kisvárosi, fiatal, leszbikus magánnyomozó, Honey O’Donahue (Margaret Qualley) van a középpontban, aki egy halálos közúti balesetnek tűnő ügyben nyomoz (egy fiatal nő az áldozat), majd egyre több késelésben elhunyt áldozatra bukkan, a nyomok pedig egy, a városban működő felekezethez, pontosabban annak szexfüggő és drogbizniszben utazó fejéhez, Drew Devlin tiszteleteshez (Chris Evans) vezetnek. Közben látjuk, azt is, ahogy Honey próbálja előkeríteni az eltűnt unokahúgát, Corinne-t (Talia Ryder) is, illetve tanúi lehetünk újdonsült kapcsolatának és hálószobai rutinjainak is a rendőrnő MG-vel (Aubrey Plaza).

Vagyis több szálra ágazik a cselekmény, ám sajnos egyiket sem tudja kibontani igazán.

Erre mondjuk nincs is sok ideje a filmnek, mivel csupán 89 perces a játékideje, így viszont egy ebbe-abba belekapó, kapkodó és összecsapott sztorival van dolgunk, amely több kérdést hagy maga után, mint választ.

Ethan Coen ugyanakkor nem pironkodik. A film tele van szexszel, meztelen testekkel (Qualley és Plaza sem szégyellősek) és nihilista erőszakkal is: a karakterek olyan szenvtelenül gyilkolásszák egymást, nyilván a kopár, kiüresedett kisvárosi léttel való összecsengésben, hogy azt öröm lenne nézni, ha mindez nem tűnne erőltetettnek.

Laza hangvételű a Nyugi, Honey!, de inkább azt érezni rajta, hogy Ethan Coen próbálja visszaidézni a Joellel közös egykori stílusukat, ez azonban egy idő után eléggé görcsösnek érződik. Persze így is akadnak jó poénok, azzal pedig egyáltalán nem lehet vádolni a filmet, hogy kiszámítható lenne, a legváratlanabb dolgok történhetnek meg bármelyik percben (és meg is történnek). Így kétségtelenül nézeti magát a film, s kíváncsivá teszi a nézőt, hogy mi lesz mindennek a megoldása, a finálé azonban sokaknak csalódást okoz majd.

Ha belegondolunk, az igazán kreatív, stílusos és a film atmoszférájába a nézőt pillanatok alatt belehelyező főcím a Nyugi, Honey! legjobb része, ez azonban csak első látásra dicséret, valójában szomorú a film egészére nézve. Ethan és Joel, újabb közös filmet követelünk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Visszatér az X-akták, de már semmi sem lesz a régi: a Fekete Párduc rendezője baromi ijesztővé varázsolná a kultikus sorozatot
A Hulu pilotot rendelt Ryan Coogler X-akták-rebootjából, a főszerepben Danielle Deadwylerrel. A sorozat új FBI-ügynökpárost és a korábbinál sokkal ijesztőbb hangvételt ígér.


Az igazság talán nincs odaát, de egyre közelebb van: hétfőn kiderült, hogy a Hulu pilot epizódot rendelt Ryan Coogler (Fekete Párduc) régóta várt X-akták-rebootjából.

Sajtóhírek szerint az egyik főszerepet a Till és A zongoralecke című filmekből ismert Danielle Deadwyler kapta. A hivatalos leírás szerint a széria

„két kitüntetett, ám egymástól gyökeresen különböző FBI-ügynök valószínűtlen szövetségét” követi, akiket „egy régóta bezárt, megmagyarázhatatlan jelenségekkel foglalkozó részleghez osztanak be”.

A pilot epizódot maga Coogler írja és rendezi, emellett Proximity Media nevű cégén keresztül executive producerként is részt vesz a munkában. A showrunneri feladatokat a The Copenhagen Test című sorozatot is jegyző Jennifer Yale látja el. A projekt a Disney-hez tartozó Onyx Collective és a 20th Television stúdiók égisze alatt készül.

Fontos adalék, hogy az eredeti sorozat alkotója, Chris Carter is a fedélzeten van, de írói feladatok nélkül, executive producerként támogatja az újragondolást.

Coogler korábban már utalt rá, hogy az új verzió a korábbinál sötétebb tónusú lehet.

„Néhány epizód, ha jól végezzük a dolgunkat, tényleg baromi ijesztő lesz”

– ígérte egy interjúban, hozzátéve, hogy a célja valami igazán jót alkotni a régi rajongóknak, miközben újakat is találnak.

Az eredeti stáb áldását adta a projektre. Chris Carter egyértelművé tette, hogy teljes mértékben támogatja Coogler vízióját. „Szabadon azt csinálhatnak vele, amit jónak látnak. Megtisztelő, hogy hozzám jöttek, és nem az engedélyemet, hanem az áldásomat kérték” – mondta a TheWrap-nek. Gillian Anderson, az eredeti Dana Scully megformálója sem zárkózott el egy esetleges visszatéréstől. „Mondd, hogy hívj fel!” – üzente a színésznő Cooglernek a People magazinban, jelezve, hogy nyitott a közös munkára.

Az eredeti X-akták 1993 és 2002 között futott a Fox csatornán, és a popkultúra megkerülhetetlen részévé vált. A szériából két mozifilm is készült (1998, 2008), majd 2016-ban és 2018-ban két rövid évad erejéig visszatért a képernyőre. Coogler verziója új ügynökpárost, friss látásmódot és a mai kor összeesküvés-elméleteire reflektáló tematikát ígér, miközben tiszteleg az ikonikus előd előtt. Azt egyelőre nem tudni, ki játssza Danielle Deadwyler partnerét, ahogy a forgatás kezdetéről és a lehetséges premierdátumról sincs még információ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk