KÉK HÍREK

Egy percen belül kétszer mentette meg egy nő életét egy szolgálaton kívüli rendőr – visszarántotta a villamos elől

A nő kétszer is véget akart vetni az életének, egyszer az autók között, egyszer a villamos alatt. Mindkétszer a munkába tartó alezredes volt az őrangyala.


Egy percen belül kétszer mentette meg egy nő életét a Budapesti Rendőr-főkapitányság főtisztje – csak úgy, szolgálaton kívül, munkába menet – írja Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Előbb három járműoszlop, majd egy robogó villamos elől rántotta el az elkeseredett fiatalasszonyt.

Kovács Attila rendőr-alezredes, a BRFK Tevékenység-irányítási Központjának osztályvezetője még egy márciusi napon a reggeli órákban figyelt fel egy nőre a forgalmi sávok között. Mint mondja: „Az első pillanattól éreztem, mozgásán láttam, hogy nem egy lámpaperiódust elvétő, véletlenül a kocsik közé keveredő gyalogosról van szó, hanem valamiféle baljós szándékosságról – úgy viselkedett, mint aki tudatosan el akarja gázoltatni magát.”

Ezért átkarolta, és amilyen gyorsan tudta, levezette az úttestről. „Az út közepén húzódó járdaszigethez voltunk közelebb, oda irányítottam, kézenfekvőbb, biztonságosabb volt, mint a többsávos úton keresztül megközelíteni a járdát.”

Hamarosan azonban azt vette észre, hogy a nő a közeledő villamos alá is le akar lépni, így Kovács Attila megragadta a ruháját, és úgy húzta vissza, így nem a jármű elé, hanem a szerelvény első ajtajának csapódott, majd a földre esett.

„Nyilvánvaló volt, hogy nem hagyhatom egyedül: tekintette üveges volt, ő maga teljesen zaklatott állapotban ücsörgött a földön, és azt ismételgette, hogy el akarja dobni az életét.

Mentőt hívtam, kollégáimat is értesítettem a történtekről, az elkeseredett nőt kórházba szállították megfigyelésre”

– tette hozzá a szolgálaton kívüli rendőr.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.


Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén

egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.

Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtámadtak egy taxist Budapesten: a támadó pénzt követelt és ököllel ütötte a sofőrt, a társa még biztatta is
A két támadó negyvenezer forintot vett el a taxistól, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül elkapták őket.


Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.

Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.

A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.

Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.

A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.

A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.

A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk