Belekötöttek egy rendőrbe egy pécsi edzőteremben, a két férfi verekedést akart kiprovokálni - derül ki a Nemzeti Védelmi Szolgálat szombati Facebook-bejegyzéséből.
„Mi van te kutya”, „Egy köcsög rendőrkutya vagy, nem?”, „Te rendőrkutya kint megvárunk, és elkapunk”
– többek között ilyen és ennél durvább kifejezésekkel illeték az edzőteremben szabadidejében erősítést végző rendőrt .
Nemzeti Védelmi Szolgálat azt írja, hogy a néhány napja elfogott helyi férfi társaival minden ok nélkül kötött bele a rendőrbe, és mindenképp azt akarta kiprovokálni, hogy verekedés legyen a vége. A gyanúsított társaival másnap és az azt követő napon is visszament az edzőterembe, és kifejezetten a fiatal rendőrt kereste.
A főtörzsőrmester mindezt jelentette parancsnokának, ekkor lépett közbe a Nemzeti Védelmi Szolgálat, akiknek alapfeladata a védett állományba tartozók védelme.
A védelmi szolgálat a Pécsi Rendőrkapitányság nyomozóival együttműködve beazonosították, majd elfogták a 46 éves gyanúsítottat és 18 éves társát. Az is kiderült, hogy
az idősebb férfi ellen több erőszakos bűncselekmény miatt is eljárást folytatnak, így a bíróság elrendelte a letartóztatását.
A védelmi szolgálat egy videót is megosztott az esetről.
Belekötöttek egy rendőrbe egy pécsi edzőteremben, a két férfi verekedést akart kiprovokálni - derül ki a Nemzeti Védelmi Szolgálat szombati Facebook-bejegyzéséből.
„Mi van te kutya”, „Egy köcsög rendőrkutya vagy, nem?”, „Te rendőrkutya kint megvárunk, és elkapunk”
– többek között ilyen és ennél durvább kifejezésekkel illeték az edzőteremben szabadidejében erősítést végző rendőrt .
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt ByeAlex: 100 rendőrt mozgósítottak Budapesten, hogy lecsapjanak ránk
A zenekar minden tagjánál járt kora reggel a rendőrség, közölte az énekes, aki elismerte, hogy találtak nála drogot. Azt kéri a rajongóitól, hogy ebben ne kövessék a példáját.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Blikk információi szerint házkutatás volt ByeAlexnél. Az énekes otthonában drogot találtak a rendőrök. A drogbotrányban a lap értesülései szerint a zenekar két másik tagja is érintett.
Az énekes szerda este egy posztban ismerte el, hogy valóban jártak nála a rendőrök.
„sziasztok! a mai hírek velem kapcsolatosan igazak! valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot! nem szeretném elsumákolni a témát, mivel mindig mindenről nyíltan beszélek veletek” - írja a bejegyzés elején ByeAlex, aki ezután részletesen beszámolt a történtekről.
„a mai napon valóban házkutatást tartottak nálam nyomozó rendőrök, kb. tizenöt fő jelent meg 6:30-kor a lakásomon. picit morcos voltam, hogy ilyen korán jöttek, és az sem tetszett, hogy a hajam is rosszul állhatott közben, de mindenben rendelkezésükre álltam.
a zenekarom további tagjainál is ugyanez volt a helyzet, mindenkinél házkutatás, majd örsre be, vizeletre át (ugyancsak több készenlétis kollégával), majd vissza. tehát ma, kb. 100 rendőrt mozgósítottak budapesten, hogy lecsapjanak ránk”
- olvasható a posztban.
„fontos megjegyeznem: a napom jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak velem, sokat beszélgettünk, és minden rendben történt. ne aggódjatok nagyon értem. fura, de most élem életem legkiegyensúlyozottabb periódusát, néha magamat is meglepem vele mennyire így van ez.
minden új fejleménnyel jelentkezni fogok” - teszi hozzá az énekes.
ByeAlex ezután kéréssel is fordul követőihez:
„és még valami… a dalaimban elmesélem, milyen ember vagyok. sokan szerettek, mert tudtok velem azonosulni, tudtok együtt érezni és gondolkodni velem.
de ne kövessétek a példámat EBBEN, még akkor sem, ha - ez azért szerintem egyértelmű - nem én vagyok az escobar semmilyen szinten; velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit.”
Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Blikk információi szerint házkutatás volt ByeAlexnél. Az énekes otthonában drogot találtak a rendőrök. A drogbotrányban a lap értesülései szerint a zenekar két másik tagja is érintett.
Az énekes szerda este egy posztban ismerte el, hogy valóban jártak nála a rendőrök.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Alultápláltság miatt meghalt egy öt hónapos csecsemő, mindössze 3,5 kiló volt
Bár a védőnő és a háziorvos is elmondta, hogy tápszer kellene a babának, ezt az anya többször figyelmen kívül hagyta. Előfordult, hogy el sem ment a tanácsadásokra.
Alultáplált csecsemőjének halála miatt emelt vádat egy anya ellen a Heves Vármegyei Főügyészség – közölte a szervezet helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Kenézi Diána tájékoztatása szerint a fiatal nő harmadik gyermeke koraszülötten, kis súllyal jött világra 2023 nyarán, ám az anya a szülés utáni vizsgálatokon egyáltalán nem, míg a védőnői tanácsadásokon csak többszöri figyelmeztetés után jelent meg a kisbabával.
Miután az eleinte anyatejjel táplált újszülött nem gyarapodott megfelelően, a védőnő és a háziorvos tápszeres táplálást javasolt. A vádlott azonban a figyelmeztetések ellenére több héten keresztül ilyen életkorban ellenjavallt tehéntejet adott gyermekének.
A vádirat alapján a nem megfelelő táplálás következtében a csecsemő súlygyarapodása elmaradt. A gyermekvédelmi szakemberek ezért többször felhívták a nő figyelmét a szükséges teendőkre, és a tápszerek felíratásában, kiváltásában, valamint az orvosi vizsgálatok megszervezésében is segítették. A nő azonban azonban nem minden esetben íratta fel a tápszert, illetve az annak kiváltásával kapcsolatos problémát sem jelezte.
Az elégtelen táplálás következtében az öt hónapos csecsemő súlygyarapodása megállt, majd visszaesett, végül a gyermek alultápláltság miatt meghalt.
Kenézi Diána a 24.hu megkeresésére közölte, hogy az öt hónapos baba mindössze három és fél kiló volt, amikor meghalt.
A helyettes szóvivő jelezte: a halál okaként azonosított alultápláltság azért alakult ki, mert az anya a baba gondozását nem a tőle elvárható módon végezte, ezért a Heves Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat ellene.
Alultáplált csecsemőjének halála miatt emelt vádat egy anya ellen a Heves Vármegyei Főügyészség – közölte a szervezet helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Kenézi Diána tájékoztatása szerint a fiatal nő harmadik gyermeke koraszülötten, kis súllyal jött világra 2023 nyarán, ám az anya a szülés utáni vizsgálatokon egyáltalán nem, míg a védőnői tanácsadásokon csak többszöri figyelmeztetés után jelent meg a kisbabával.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Blikk: Házkutatás volt ByeAlexnél, kábítószer-birtoklással gyanúsítják az énekest
Alig néhány hete T. Danny bukott le, most újabb ismert előadónál találtak drogot. A kormánybiztos már korábban jelezte, hogy keményen fellépnek a kábítószer ellen.
Házkutatást tartott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy országosan ismert együttes frontemberénél és zenekarának tagjainál. Az eredmény a Rendészeti Államtitkárság szerint önként előadott, saját fogyasztásra vásárolt kokain és három előállítás. A Blikk megtudta, hogy ByeAlex és a zenekarának két tagja az újabb drogbotrány érintettjei.
Az énekesnél is házkutatást tartottak a rendőrök, és őt is előállították.
A Csillag születik zsűritagját és a zenekarának két tagját kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek.
A hatóság a közleményében azt írja, a házkutatások után a rendőrök elfogták az együttessel kapcsolatban álló 45 éves budapesti lakost is, aki vallomása szerint saját fogyasztásra, barátainak ingyen, és értékesítésre is szerzett be kábítószert. Azonosították azt a 63 éves olasz állampolgárt is, akitől a férfi a kokaint vásárolta.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda mindkét férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja, őrizetbe vette őket, és kezdeményezte a letartóztatásukat.
Hetekkel ezelőtt eljárás indult a rapper T. Danny ellen is, aki drogfogyasztással bukott le. Sajtóinformációk szerint a fiatal többször is járt Maglódon az elmúlt hetekben, ahonnan beszerezte a kábítószert, amiből a barátai is fogyasztottak.
Szerda este ByeAlex a közösségi oldalán ismerte el, hogy a Blikk értesülései helytállók: