HÍREK
A Rovatból

Egy fillért sem fizet a recski sárlavina áldozatainak a bányacég, szerintük még a kár sem bizonyított

A károsultakat képviselő Magyar György ügyvéd szerint viszont az országos bányakapitányság szeptemberi határozata jogalapjául szolgálhat egy kártérítési pernek.


Minden kártérítési igényt visszautasít a recski bányát üzemeltető cég, holott az országos bányakapitányság szeptemberi határozatában jogsértést állapított meg és 3 millió forintos bírság megfizetésére is kötelezte a bányatársaságot - írja a Népszava.

Fiák István ügyvéd, aki a cég jogelődjének korábbi kisebbségi tulajdonosából jogi képviselőjévé vált időközben, több szempontból is vitatja hogy ügyfelét, a recski kőbányát üzemeltető Andezit-Bau Bányászati Zrt.-t bármilyen felelősség terhelné a június eleji sárlavina okozta károkért.

A Kósa Lajos Fidesz-alelnök, országgyűlési képviselő barátjaként ismert Fiák a bányatársaság ügyvédjeként már azt is vitatja, hogy „a megjelölt területen bármilyen káresemény bekövetkezett volna”.

Azzal pedig egyáltalán nem ért egyet, hogy az Andezit-Bau felelős lenne a sárömlésért, mivel ez egy „elháríthatatlan természeti esemény volt, a sárlavinát kiváltó villámárvíz bekövetkezéséért egyetlen személy vagy szervezet sem tehető felelőssé”.

A recski sárlavinában elöntött Hunyadi utcai házak lakóit képviselő Magyar György ügyvéd szerint viszont az országos bányakapitányság szeptemberi határozata jogalapjául szolgálhat egy kártérítési pernek, mindeközben viszont peren kívüli egyeztetéseket kezdeményezett.

Erre érkezett a válasz Fiák István ügyvédtől, aki november 2-től látja el az Andezit-Bau Zrt jogi képviseletét, nem sokkal korábban még a bányatársaság jogelődjének kisebbségi tulajdonosa volt. Az Andezit-Bau Zrt. nem nyilatkozott a lapnak.

„Ügyvédetikai kérdéseket vethet fel a bánya jogi képviselőjének személye, aki üzleti részesedése okán vélhetően egyrészt abban érdekelt, hogy a bánya a saját jogi és gazdasági érdekeinek megfelelően kezelje a kialakult helyzetet, ugyanakkor a jogi képviselő személyes kapcsolatai és vélelmezhető politikai elkötelezettsége miatt abban is érdekelt, hogy az ügy elsődlegesen politikai – és nem feltétlenül jogi/gazdasági – szempontok szerint záródjon. Adott helyzetben e két érdek ellentétbe is kerülhet, és összeférhetetlenséget eredményezhet”

– mondja Magyar György.

„A bánya a tényeket makacsul tagadó és a kártérítéstől mereven elzárkózó magatartása miatt ügyfeleink kénytelenek polgári pereket indítani. Irodánk a bányával történt eredménytelen peren kívüli egyeztetést a továbbiakban értelmetlennek tartja, így rövid határidőn belül, az ügyfelek felhatalmazása alapján meg fogja indítani a polgári pert” – tette hozzá.

Mi is megírtuk, hogy a júniusi villámárvizek nyomán két alkalommal is elárasztotta a Heves vármegyei Recsket a település feletti dombon lévő bányából érkező iszap és sár.

A bánya mellett lévő Hunyadi út lakhatatlanná vált, ezért mintegy 80 embert mentettek ki az utcából. Volt olyan lakos, akinek a házába is betört a 2021-ben a helyiek tiltakozása ellenére megnyitott bányából kitermelt föld.

Az üggyel kapcsolatban Tordai Bence parlamenti képviselő (Párbeszéd) ismeretlen tettes ellen feljelentést tett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, melyet az Egri Rendőrkapitányság elutasított.

A jogsértéssel okozott hátrány a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) égisze alatt működő országos bányakapitányság szerint nem visszafordítható, a depó megszüntetése legfeljebb a kialakult jogsértő állapot orvoslását eredményezi. A vállalkozót a depónia felszámolására, a csapadékvíz elvezetésének biztosítására és 3 millió forint bírság megfizetésére kötelezték - írja a Népszava.

A kormány először úgy határozott, hogy 500 millió forintot különít el a Recsken károsodott lakóingatlanok helyzetének rendezésére. A feladattal az MR Lakásalapot bízta meg, ám erről még nincs aláírt támogatási szerződés. A Lakásalap azt írta a Népszavának, hogy a Hunyadi János utcai házak tulajdonosainak felajánlották, hogy segítenek az ingatlanok eladásában, illetve megvásárolható vagy bérelhető ingatanokat ajánlanak fel a saját portfóliójukból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk