Egy fa mellett ülő holttestet találtak a Duna-parton
"Meg nem erősített információink szerint a harmincas éveiben járó férfit egy fa mellett, ülő pozícióban találták meg." - írja a Baon.
A férfi öngyilkosságot követhetett el, erre ad magyarázatot az a tény, hogy a portál információi szerint nyakán kötél volt, a fején pedig kapucni, amikor megtalálták. A hátán lévő hátizsákban téglák voltak. Úgy tudni, hogy a férfinél volt az összes személyes okmánya is.
A településen szárnyra kélt szóbeszéd szerint az öngyilkosságot elkövető középkorú férfi nemrég szabadult a börtönből és végső elkeseredésében vetett véget életének a börtönökben jellemző önakasztás sajátos módszerével.
Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy valóban egy holttestet találtak Foktő környékén, ugyanakkor hozzátette, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel, így közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet. A szóvivő azt nem tudta megerősíteni, hogy a férfi valóban volt-e korábban börtönben.