Egy ember holttestére bukkantak a Dunában Dunaújvárosnál. A rendőrség közlése szerint egy eltűnt férfit találtak meg holtan a helyi szabadstrandon.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon kedden jelentették be, hogy eltűnt egy 50 éves helyi lakos.
A Fejér megyei rendőrök a társszervekkel együtt azonnal a férfi keresésére indultak. Végül szerdán délelőtt fél 11-kor a dunaújvárosi szabadstrandon találták meg a holttestét. A Dunaújváros Online szerint az üdülősor felőli partszakaszon, a Szalki-szigeten került elő a test.
A portál nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy
a férfi a helyi vasműben dolgozott, de már két napja nem ment be a munkahelyére. Meg nem erősített információk szerint iratait, ruházatát és kerékpárját a víz partján megtalálták.
A megyei rendőrfőkapitányság sajtóosztálya a portál érdeklődésére elmondta, hogy az eset semmilyen szálon nem kapcsolódik a strand túlpartján most is zajló Rockmaraton fesztiválhoz. Ezt a fesztivál sajtófőnöke is megerősítette.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja az eset körülményeit.
Címkép: Google Street View
Egy ember holttestére bukkantak a Dunában Dunaújvárosnál. A rendőrség közlése szerint egy eltűnt férfit találtak meg holtan a helyi szabadstrandon.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon kedden jelentették be, hogy eltűnt egy 50 éves helyi lakos.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meghalt egy 15 éves lány, miután a vonat elé lépett Isaszegnél a napokban. A tragédia hátterében egy szakítás állhatott, a tinédzser búcsúlevelet is hagyott, a barátja pedig még megpróbálta megmenteni, de már késő volt - írja a Blikk.
„Gyönyörű, okos kislány volt, szépen tanult, sokan szerették. Úgy tudom, a végzetes döntése előtt szakítottak a barátjával, és még egy búcsúlevelet is hagyott. Ezt meg is találták, a srác utána is sietett, de már túl késő volt. A vonat vezetője tudtommal észrevette, hogy a lány a síneken fekszik, próbált lassítani, de már nem kerülhette el a gázolást”
– mondta a lapnak a fiatal lány egyik ismerőse a lapnak.
A Blikk úgy tudja, a lány a közösségi oldalára kiposztolt e egy vészjósló üzenetet, amit sokan észre is vettek, de már nem segíthettek rajta.
A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.
A lap megkeresésére a MÁV Kommunikációs Igazgatósága közölte: „A MÁV pályahálózatán az idei évben 128 személyi gázolás történt, amelyből 88 öngyilkosság. Ebben a számban már a sajnálatos, öngyilkos szándékú isaszegi baleset is benne van”. A vasúttársaság szerint a baleset után a kollégájuk leváltó mozdonyvezetőt kért, a vonatot nem vitte tovább.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Meghalt egy 15 éves lány, miután a vonat elé lépett Isaszegnél a napokban. A tragédia hátterében egy szakítás állhatott, a tinédzser búcsúlevelet is hagyott, a barátja pedig még megpróbálta megmenteni, de már késő volt - írja a Blikk.
„Gyönyörű, okos kislány volt, szépen tanult, sokan szerették. Úgy tudom, a végzetes döntése előtt szakítottak a barátjával, és még egy búcsúlevelet is hagyott. Ezt meg is találták, a srác utána is sietett, de már túl késő volt. A vonat vezetője tudtommal észrevette, hogy a lány a síneken fekszik, próbált lassítani, de már nem kerülhette el a gázolást”
– mondta a lapnak a fiatal lány egyik ismerőse a lapnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Blikk: szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy neves magyar borászt, 16 éves lány a sértett
A lap szerint a vállalkozó az éttermében diákmunkásként dolgozó lányt zaklathatta. A gyanúsítottat még áprilisban letartóztatták, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.
Szexuális erőszak gyanúja miatt tartóztattak le egy neves magyar borászt még áprilisban – értesült a Blikk. A lap úgy tudja,
a sértett egy 16 éves lány, aki 2023-ban diákmunka keretein belül dolgozott a borász az országszerte ismert éttermében. A gyanúsított állítólag zaklathatta, illetve üldözhette a szerelmével.
A cikk szerint a bíróság távoltartást is elrendelt vele szemben, amit azonban a borász megszegett. A letartóztatásból júliusban szabadult, azóta bűnügyi felügyelet alatt áll.
A Blikk úgy tudja, a nyomozás egy városi kapitányságon folyik az ügyészség felügyelete mellett. Az illetékes vármegyei főügyészség megerősítette a lapnak, hogy „a nyomozás tizennyolcadik életévét be nem töltött, az elkövető hatalma vagy befolyása alatt álló személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt folyik”. Azt is közölték, hogy ez a bűncselekmény alapozza meg a vármegyei főügyészség hatáskörét.
Mint írták,
a nyomozás folyamatban van, a gyanúsított pedig távoltartás és bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, utóbbit „a járásbíróság – az ügyészi indítványnak helyt adva – 2026. január 23. napjáig hosszabbította meg”.
Az ügyben érintett borász a Blikk megkeresésére azt mondta, csak az ügyvédjével való egyeztetés után hajlandó nyilatkozni. A jogász egyelőre nem kívánt mondani semmit az ügyről.
A lap szerint szerint még nem tisztázódtak a pontos részletek. Úgy tudják, a 16 éves lány vallomása többször is változott az eljárás során. A cikk szerint még az sem kizárható, hogy a lány és a borász szerelmesek voltak egymásba, s egy ideig együtt is voltak, de a lány családja ellenezte a kapcsolatot, mert nem tetszett nekik a felek közötti nagy korkülönbség.
Szexuális erőszak gyanúja miatt tartóztattak le egy neves magyar borászt még áprilisban – értesült a Blikk. A lap úgy tudja,
a sértett egy 16 éves lány, aki 2023-ban diákmunka keretein belül dolgozott a borász az országszerte ismert éttermében. A gyanúsított állítólag zaklathatta, illetve üldözhette a szerelmével.
A cikk szerint a bíróság távoltartást is elrendelt vele szemben, amit azonban a borász megszegett. A letartóztatásból júliusban szabadult, azóta bűnügyi felügyelet alatt áll.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ismeretlenek verték meg vasárnap este a Virtuózok című műsorból ismert fiatal zenészt Kaposváron - írja a sonline.hu. György-Horváth Zente egy – azóta eltávolított – TikTok-videóban számolt be a támadásról. A felvételen elmondta, hogy édesanyjával és testvérével mentek vásárolni, de különváltak, így egyedül sétált az utcán, amikor egy társaság megszólította.
A banda egyik tagja kötekedni kezdett vele, mire ő menekülni próbált, de támadója fejbe ütötte, amitől előre esett. Ezt követően többször is arcon ütötték ököllel.
A fiatalember kérte a társaság – amiben lányok is voltak – többi tagját, hogy szóljanak a barátjukra, de ők semmit sem tettek.
A támadás során a hegedűművésznek kicsavarták a vállát és megzúzódott az alkarja is.
Kétségbeesésében bement egy közeli bevásárlóközpontba, ahol egy ruhaüzlet eladójától kért segítséget, de nem kapott. Végül édesanyját hívta fel, aki a testvérével együtt a helyszínre sietett.
György-Horváth Zente elmondása szerint hívták a rendőröket, akik hosszas várakozás után érkeztek meg. Végül a sürgősségin látleletet vetetett, majd feljelentést tett.
Ismeretlenek verték meg vasárnap este a Virtuózok című műsorból ismert fiatal zenészt Kaposváron - írja a sonline.hu. György-Horváth Zente egy – azóta eltávolított – TikTok-videóban számolt be a támadásról. A felvételen elmondta, hogy édesanyjával és testvérével mentek vásárolni, de különváltak, így egyedül sétált az utcán, amikor egy társaság megszólította.
A banda egyik tagja kötekedni kezdett vele, mire ő menekülni próbált, de támadója fejbe ütötte, amitől előre esett. Ezt követően többször is arcon ütötték ököllel.
A fiatalember kérte a társaság – amiben lányok is voltak – többi tagját, hogy szóljanak a barátjukra, de ők semmit sem tettek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejbe lőtte magát egy idős férfi Veszprémben, életveszélyes állapotban vitték kórházba
A drámai eset hétfőn kora este történt, a kiérkező mentők sokáig küzdöttek a férfi életéért. Úgy tudni, a féri túlélte, de állapota továbbra is válságos.
Egy idősebb férfi hétfőn kora este öngyilkosságot kísérelt meg Veszprémben, a Barátság parkban. A 24.hu értesülései szerint
a férfi fejbe lőtte magát, de túlélte az esetet, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Nagy Judit arról tájékoztatta a portált, hogy „eljárást indítottak az ügyben”. A rendőrség a helyszínelés idejére lezárta a park egy részét.
Veszprémben az elmúlt évben több öngyilkosság történt, leginkább a Szent István völgyhídnál, ezekben az ügyekben a rendőrség közigazgatási vizsgálatot folytatott. A városvezetés korábban jelezte, hogy a völgyhíd biztonságosabbá tételét célzó terveken dolgoznak, de a folyamatot lassítja az építmény műemléki státusza. A mostani eset azonban innen messzebb történt.