Egy aprófalunyi ember életét mentették meg a tűzoltók 2021-ben
Több mint 7000 lakástűzhöz és több mint 1000 szén-monoxiddal összefüggő esethez riasztották a tűzoltókat, de más adatok is kiderülnek az évösszegző bejegyzésükből.
"Több mint ötszáz ember élete. Az egy egész magyarországi aprófalu. Vagy öt kisebb. Mondjuk Pula két és félszer. Esetleg öt törpefalu népessége, ennyi embert mentettek meg tavaly a tűzoltók. Hat aprófalunyi ember pedig megúszta sérülésekkel" - ezzel indította tavalyi évösszegző bejegyzését a Facebookon a katasztrófavédelem.
A posztban számokkal is közzétették, hány lakástűzhöz és szén-monoxid-mérgezéses esethez hívták a tűzoltókat, és melyek voltak a legsúlyosabbak.
2021-ben összesen 7186 lakástűzhöz riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, csak a negyedik negyedévben 2000 alkalommal.
• Az év folyamán 125 és fél ezer négyzetméternyi otthon égett le, akkora terület, mint két nagyobb bevásárlóközpont.
A lakástüzekben 86 ember vesztette életét, csak decemberben tizennégyen.
• A tűzoltók 546 ember életét mentették meg.
• 588 ember szerzett kisebb-nagyobb sérüléseket, többségük füstmérgezés miatt.
• A legtöbb tragédiával végződött lakástűz Pest és Hajdú-Bihar megyében, valamint Budapesten történt.
A 2021-ben keletkezett lakástüzek eloltásához 6500 munkaórára volt szükség.
• Összesen 14.087 tűzoltóautót riasztottak ilyen esetekhez.
• A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 337 lakástűz után indult tűzvizsgálat.
• A leggyakrabban nyílt láng használata, dohányzás, elektromos meghibásodás vagy a fűtési rendszer hibája vezetett tűzhöz.
A 7186 tűzzel érintett otthon közül csak néhány helyen volt füstérzékelő.
Jelezték, hogy évről évre több ingatlanban van viszont szén-monoxid-érzékelő. Ennek is betudható, hogy egyre több ilyen esethez riasztják a tűzoltókat. Tavaly több mint ezer alkalommal hívták szén-monoxiddal összefüggő esethez a őket, hiszen az érzékelők a legkisebb koncentráció esetén is jeleznek.
Negyvenhárom ember életét sikerült a gyors reagálással megmenteni, 261-en szenvedtek valamilyen fokú mérgezést, 21-en életüket vesztették.
A legtöbb halálesettel járó mérgezés Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyében történt. A legsúlyosabb eset 2021 júniusában volt, amikor egy négytagú család vesztette életét szén-monoxid-mérgezésben Budapest hatodik kerületében. Az áldozatok közül kettő gyerek volt.
"Több mint ötszáz ember élete. Az egy egész magyarországi aprófalu. Vagy öt kisebb. Mondjuk Pula két és félszer. Esetleg öt törpefalu népessége, ennyi embert mentettek meg tavaly a tűzoltók. Hat aprófalunyi ember pedig megúszta sérülésekkel" - ezzel indította tavalyi évösszegző bejegyzését a Facebookon a katasztrófavédelem.
A posztban számokkal is közzétették, hány lakástűzhöz és szén-monoxid-mérgezéses esethez hívták a tűzoltókat, és melyek voltak a legsúlyosabbak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Alexandra Fröhlich lakóhajója sokáig a nyugalom szigete volt. A rózsaszín hajó nagy, kerek ablakokkal a Hamburgban élő 58 éves bestselleríró visszavonulási helyéül szolgált. A körülbelül 90 négyzetméteres lakóhajót alig fél éve vette birtokba a gyerekeivel.
Április 22-én hajnalban azonban tragédia történt. Az írónő egyik fia reggel 5 óra 20 perc körül hívta ki a rendőrséget. Egy mentőorvos is érkezett a helyszínre, de már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A rendőrség szerint gyilkosság történt.
A BILD információi szerint épp az a fiú lehetett a tettes, aki a rendőröket értesítette.
A rendőrség később elfogatóparancsot adott ki a 22 éves férfi ellen, akit gyilkossággal gyanúsítanak.
A nyomozók végül kedd délben fogták el a fiatal férfit a hamburgi Rothenburgsort városrészben. Nem tanúsított ellenállást, amikor őrizetbe vették.
A gyanúsított fiatalember jelenleg előzetes letartóztatásban van, magánzárkában tartják.
Alexandra Fröhlich leginkább 2012-ben írt Az orosz anyósomés más katasztrófák címmel megjelent regényével lett ismert.
Alexandra Fröhlich lakóhajója sokáig a nyugalom szigete volt. A rózsaszín hajó nagy, kerek ablakokkal a Hamburgban élő 58 éves bestselleríró visszavonulási helyéül szolgált. A körülbelül 90 négyzetméteres lakóhajót alig fél éve vette birtokba a gyerekeivel.
Április 22-én hajnalban azonban tragédia történt. Az írónő egyik fia reggel 5 óra 20 perc körül hívta ki a rendőrséget. Egy mentőorvos is érkezett a helyszínre, de már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A rendőrség szerint gyilkosság történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kimondta a bíróság: a BRFK a tények felderítése nélkül tagadta meg a nyomozást a Vodafone-részvények ügyében
A Budai Központi Kerületi Bíróság szerint a rendőrség megalapozatlanul tagadta meg, hogy nyomozást indítson a kormányzat Vodafone- és Yettel-részvényügyleteivel kapcsolatban.
A végzés szerint a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya nem vitatta ugyan, hogy a részvénycserék és -eladások során 13 milliárd forintos vagyoni hátrány érte a százszázalékos állami tulajdonban álló Corvinus Zrt.-t, mégsem gyűjtötte be az ügy feltárásához szükséges dokumentumokat. Ehelyett néhány újságcikkből igyekezett indokot gyártani a vizsgálat lefolytatása ellen, írta a 24.hu.
Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan január elején tett rendőrségi feljelentést a Vodafone adásvétele kapcsán keletkezett hatalmas veszteség miatt, és azt állította, hogy az állam előnytelen részvénycseréket hajtott végre: magasabb értékű részvényeket cserélt el alacsonyabb értékűekre, amivel végső soron az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosának, a 4iG Nyrt.-nek a piaci pozícióját javította.
Az MSZP közérdekű adatigényléssel szerezte meg az adatokat, amelyekből kiderült, hogy 2023. január 31-én a Corvinus Zrt. 49 százalékos részesedést vásárolt a Vodafone Magyarország Zrt.-ben, amelynek állami tulajdonú részvénycsomagja így 323,4 milliárd forintot ért. Ez alapján a két nappal később elcserélt, 19,5 százaléknyi Vodafone-részvény értéke 128,7 milliárd forint volt.
A történet folytatásaként 2023. február 2-án a Corvinus Zrt. elcserélte a Vodafone 19,5 százaléknyi részvényét a másik mobilvállalat, a Yettel és annak hálózati infrastruktúra cége, a Cetin részvényeire. A csereügylet során a Vodafone-részvények értékét 125,7 milliárd forintban állapították meg, így hárommilliárd forinttal kevesebbet értek, mint két nappal korábban.
2023 decemberében a Corvinus Zrt. eladta a Yettel- és Cetin-részvényeit 115,8 milliárd forintért, ezzel további 9,9 milliárd forintos veszteséget kellett elkönyvelnie.
A nyomozás megtagadása miatt az MSZP politikusa felülbírálati indítványt nyújtott be, amit a bíróság megalapozottnak talált, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy
a 10 százalékot meghaladó, nagyarányú értékvesztés önmagában elég, hogy felvesse az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás akár szándékos, akár gondatlan megsértésének egyszerű gyanúját.
Kiderült: semmilyen olyan adat bekérésére nem került sor, amely alapján tisztázható lett volna, hogy a jogügyletek ilyen veszteség melletti megkötése milyen indokok mentén történt, annak során a rendes gazdálkodás szabályait maradéktalanul betartották-e, volt-e olyan külső, piaci folyamat vagy belső, az állami vagyonnal való gazdálkodás körében felmerülő, méltányolható ok vagy érdek, amely ilyen értékkülönbözet mellett is megengedhetővé teszi az állami vagyonnal ekként való rendelkezést.
A bíróság azt is kiemelte, hogy a nyomozást elutasító határozat egy sajtóhírre is hivatkozik a részvényügyletek „indokoltságának alátámasztására törekedve”. 2023. december 19-én „Kiszáll a Yettelből a magyar állam” címmel cikk jelent meg a Portfolión, amely a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye alapján azt állította, az ügylettel keletkező bevételt az állam a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozásához fogja felhasználni.
A bíróság szerint azonban a nyomozó hatóság a hivatkozást nem tette az eljárás anyagává, ebből következőleg nem vonhatott le megalapozott következtetést arra nézve, hogy a Vodafone-részvények Yettel- és Cetin-részvényekre történő elcserélésének indokát valójában mi képezte.
A végzés szerint a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya nem vitatta ugyan, hogy a részvénycserék és -eladások során 13 milliárd forintos vagyoni hátrány érte a százszázalékos állami tulajdonban álló Corvinus Zrt.-t, mégsem gyűjtötte be az ügy feltárásához szükséges dokumentumokat. Ehelyett néhány újságcikkből igyekezett indokot gyártani a vizsgálat lefolytatása ellen, írta a 24.hu.
Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan január elején tett rendőrségi feljelentést a Vodafone adásvétele kapcsán keletkezett hatalmas veszteség miatt, és azt állította, hogy az állam előnytelen részvénycseréket hajtott végre: magasabb értékű részvényeket cserélt el alacsonyabb értékűekre, amivel végső soron az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosának, a 4iG Nyrt.-nek a piaci pozícióját javította.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halála előtt két héttel ment hozzá egy 87 éves, haldokló férfihez a házvezetőnője, most érvénytelenítették a házasságot
A nő két ügyvéddel rohant be a kórházba, hogy hazavigye az idős férfit. A rokonok szerint csak a vagyon kellett neki – az ügy végül a bíróságon kötött ki.
Egy 87 éves, gyermektelen, krónikus beteg férfi házasságát érvénytelenítette a bíróság. A férfi két héttel a halála előtt kötött házasságot a házvezetőnőjével – írja az MTI.
A férfi akkoriban már ágyhoz kötötten élt, 24 órás ápolásra szorult, és hosszabb ideig kórházban kezelték. A kórház a mentális állapota miatt a gondnokság alá helyezéséről is intézkedett.
Egy alkalommal megjelent a kórházban a házvezetőnő két ügyvéddel. Azonnal kérte a férfi hazabocsátását. A kezelőorvos pszichiátriai vizsgálatot akart kérni, mert a beteg inadekvát válaszokat adott, tájékozatlan volt, és nem tudta reálisan megítélni a saját helyzetét. A nő és a jogi képviselői tiltakoztak a vizsgálat ellen. Végül a férfi maga is kérte, hogy engedjék haza. A kórház ennek eleget tett, de értesítette a gyámhatóságot.
Ezután a szentendrei jegyzőhöz eljutott a házassági szándék bejelentéséről szóló jegyzőkönyv, valamint a várakozási idő alóli felmentési kérelem.
A jegyző engedélyezte a házasságkötést, és azt is, hogy a férfi leányfalui lakóhelyén történjen meg. Később kiderült, hogy a kérelmet nem a férfi írta alá.
A házasságkötés előtt a férfi újra kórházba került. Az orvosok szerint korlátozottan tudott együttműködni, szellemi hanyatlása és beszédzavara miatt nehéz volt információt nyerni tőle. Két nappal a hazaengedése után mégis megtörtént a házasságkötés. Két héttel később a férfi ismét kórházba került, és ott meghalt.
A férfi testvérei ezután fordultak az ügyészséghez. Szerintük a nő a férfi demenciáját és leromlott állapotát kihasználva kötötte meg vele a házasságot, hogy megszerezze a vagyonát.
A Pest Vármegyei Főügyészség pert indított a házasság érvénytelenségének megállapításáért. Álláspontjuk szerint a férfi a házasságkötéskor nem rendelkezett az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel. Ezt az igazságügyi szakértői vizsgálat is alátámasztotta.
A Szentendrei Járásbíróság egyetértett az ügyészséggel, és kimondta a házasság érvénytelenségét. A döntést a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék jogerősen helybenhagyta.
Egy 87 éves, gyermektelen, krónikus beteg férfi házasságát érvénytelenítette a bíróság. A férfi két héttel a halála előtt kötött házasságot a házvezetőnőjével – írja az MTI.
A férfi akkoriban már ágyhoz kötötten élt, 24 órás ápolásra szorult, és hosszabb ideig kórházban kezelték. A kórház a mentális állapota miatt a gondnokság alá helyezéséről is intézkedett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Országgyűlési Őrség egyik magas rangú tisztje ellen szexuális zaklatás gyanúja miatt folyik nyomozás – írta meg a 24.hu. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség katonai bűncselekmény miatt indított eljárást.
A portál információi szerint az eset még 2023 januárjában történt egy tápiószentmártoni pincészetben. Itt tartották a „Malac Varázs” nevű egész napos rendezvényt az Országgyűlési Őrség tagjai számára. A 400 fős állományból 70-en fizettek be a 12 ezer forintos belépőre.
A feljelentés alapján az őrség egyik alezredese már ittas állapotban érkezett a programra. A férfi a padok között bolyongott, mások ételéből evett, a női kollégáknak pedig szexuális tartalmú megjegyzéseket tett.
A feljelentés szerint a tiszt a rendezvényen egy idősebb kolléganőt is inzultált. Hóna alá szorította a nő fejét, majd hosszasan fogdosta a melleit.
A nő a testület nyugdíj előtt álló tagja volt.
A lap szerint az alezredes ezután a tánctéren egy fiatalabb kolléganőt zaklatott. Miután a nő visszautasította, a férfi feldühödött, és egy ötezrest tett a nő melltartójába, miközben azt kiabálta: „Ennyi elég lesz-e az orális közösülésre?” A férfi két asztalt is feldöntött, magával rántva a rajtuk lévő, disznótoros ételekkel megrakott berendezéseket. Ezeket később kidobták.
A rendezvényen több magas rangú tiszt is jelen volt, köztük az őrség parancsnoka.
A feljelentés szerint senki nem avatkozott közbe.
A parancsnok először csak nevetett az eseményeken, majd később arra utasította az alezredest, hogy kérjen bocsánatot. Úgy gondolta, ezzel lezártnak tekintheti az ügyet.
A rendőrséghez csak 2025-ben érkezett meg a feljelentés. A portállal a Központi Nyomozó Főügyészség közölte: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytat nyomozást, de további részleteket nem árultak el.
A tanúvallomások felvételét az ügyészség az őrség vezetőjére bízta – arra a parancsnokra, aki maga is jelen volt a rendezvényen. A feljelentő szerint ez komoly elkeseredést váltott ki az állományban.
Többen jelezték, hogy szívesen tettek volna anonim vallomást az ügyészségnek, de a belső meghallgatások során tartottak a következményektől.
A feljelentés szerint a kérdéseket irányított módon tették fel.
Az Országgyűlés sajtóosztálya a 24.hu megkeresésére közölte: a parancsnok lefolytatta a vizsgálatot, és az eredményről tájékoztatta az ügyészséget. A tiszt a vizsgálat idején mentesült a szolgálatteljesítési kötelezettség alól, majd – az érintett kezdeményezésére – közös megegyezéssel megszűnt a hivatásos szolgálati jogviszonya.