KULT
A Rovatból

Édes lányom, hát miért akarsz te férfiakat megmenteni? Azokat veri át a Tinder-csaló, akik a józan észt is takarékra teszik a kedvéért

Vajon hogy csalhat ki egy férfi milliókat a neten felszedett nők tucatjaitól? Felicity Morris dokumentumfilmjéből kiderül.

Link másolása

A bűnügyi dokumentumfilm hálás műfaj. Más sem kell, csak egy profin felépített storyline, hogy az élet által írt történet szinte elmesélje önmagát.

Ilyen a Netflixen bemutatott Tinder-csaló (The Tinder Swindler) is, a valós, megélt fájdalmaik miatt zokogó, saját győzelmeik felett büszkélkedő szereplőkkel. Mindannyiuknak van egy közös ismerőse: az izraeli Shimon Hayut, egy rafinált szélhámos.

A “gyémántherceg” Simon Levievként pózoló férfi nem aprózta el: komplett MLM-rendszert eszelt ki a Tinderes párjaira bazírozva. Leviev (mármint Hayut) életét ugyanis a barátnői finanszírozták, mit sem tudva egymásról, méghozzá gigaösszegű kölcsönökből.

Felicity Morris filmjéből kiderül, ha egy jóképű milliárdosról van szó, sok csajnak elég egyetlen randi, egy kis szex, na meg a néhány üzikével fenntartható, minden intimitást nélkülöző “távkapcsolat” hordozta édes ígéretek.

Pár hónap múltán következik egy keszekuszán előadott vészhelyzet, és néhány véres fejű fotó a férfi testőréről. Szegény Leviev "valamibe belekeveredett", és a “szerelmükért” aggódó barátnők már döntik is az ölébe a kölcsönpénzt. Persze, a férfi mindezt a fényűző életmódra szórja el, amivel raklapszámra rántja be az újabb áldozatokat.

Lássuk be: ördögi teljesítmény, hogy ezt a rendszert éveken keresztül működtette, mielőtt összeomlott volna.

A film azonnal bemozgat érzelmileg: már az első tíz percben veszekszünk a képernyővel. Megvan, ugye, a klasszikus pillanat a horrorfilmekből? A gyanútlan hős mögött már ott settenkedik a baltát lengető gyilkos, és te nézőként szíved szerint üvöltenél: ott! Ott van, mögötted!

Nos, hasonlót érzünk a főhőseink iránt, akik a józan ésszel szembemenve, hitelezők tucatjai felé eladósodva tömik a dollármilliárdokat Leviev zsebébe, hogy ő aztán egy este leforgása alatt elegye, eligya, elcsajozza a pénzt.

Videó: A film előzetese

Nő vagy férfi legyen a talpán, akinél nem vált ki instant agyzsábát ez a viselkedés - hiszen ott van a másik oldalon jó néhány ember, aki a teljes vagyona mellett a mentális épségével fizet ezért. A mások vérén hizlalt parazita pedig csak ugrál, egyik gazdatestről a másikra.

Remek ötlet a film készítőitől, hogy először a totál naiva, a norvég Cecilie szemüvegén keresztül tekintünk Leviev-re.

Milyen nő Cecilie? Kisvárosi, kevés sikerélménnyel, nagy ábrándokkal. Már gyerekkorában is a Hamupipőke volt a kedvence, és tessék, most végre elérkezett hozzá a herceg fehér lovon: a milliárdos, aki csak őt akarja.

Persze, Levievnek elég bevonulni a klubba, és felbontani egy pezsgőt, hogy azonnal nők tucatjai dongják körül. Neki mégis Cecilie kell. Hát nem romantikus? Marhára.

Kicsit más zsánert képvisel a valamivel idősebb, jómódú, világlátott Pernilla. Jellemző, hogy az ő a beetetéséhez a szex már nem elegendő eszköz. Leviev ezért a nő jóbarátjaként pózol, hogy aztán a stratégiai pillanatban elküldje neki a szétvert fejű testőre képét: bajba került, kell a zsetta. Pernilla kedveli a fickót, nagyvonalú nő, ezért már küldi is.

A film utolsó harmadában ismerünk meg egy újabb “barátnőt”, Ayleent, és végigkövethetjük, ahogyan a három áldozat végül a rendőrséggel összedolgozva húzza ki a talajt Leviev lába alól.

Mielőtt azonban megünnepelhetnénk a női összefogás sikerét (vigyázat, szpojlerveszély!), jönnek a kiábrándító tények: a férfi ma is szabadlábon van, és valószínűleg pont abból él, amiből eddig is.

De mégis ki tesz ilyet, és kikkel teheti meg?

Levievről bőven eleget mond, hogy még a lecsukása után is megkísérel pénzhez jutni, méghozzá a szánalomkeltés eszközével. Nem szeret, nem szorong és láthatóan nem is tanul: pszichopata, bár ma már inkább antiszociális személyiségnek neveznénk egy jó adag nárcizmussal. Igazi emberi élősködő, aki másra sem képes, mint hogy elszipkázza mások javait és energiáit. Akit az ilyen emberek lélekrajza érdekel, az dögivel talál hozzá szakirodalmat a neten.

Emberi élősködők tehát léteznek. Létezik pióca is, meg orsóféreg, de kerüljük, mert ösztönösen undorodunk tőlük. Számomra épp ezért érdekesebb kérdés, milyenek is azok a nők, akik fennakadnak egy ilyen alak hálójában? Mert ne legyenek illúzióink: a merítés nyilván sokkal nagyobb, mint akiket ténylegesen sikerült berántania.

Cecilie kiválóan példázza a tökéletes áldozatot: már egy randi után a “lelki társáról” beszél, aki ugyan börtönviselt, de “olyan kis elveszett, csak meg kell menteni”. Édes lányom, hát hová akarsz te 35 éves embereket megmenteni? - hördül fel a néző legkésőbb ezen a ponton.

Pedig a norvég nő már azelőtt is könnyedén siklik tova az olyan realitás-csekkpontok fölött, mint például:

  • Miért akar hirtelen olyannyira felszedni egy szexi milliárdos, mint aki még életében nem látott nőt?
  • Vajon mi tesz engem olyan különlegessé, hogy azon nyomban gyereket akarjon tőlem?
  • Kapcsolat az, amiben eddig kétszer találkoztunk és semmi mást nem kapok, mint sablonra írt “hiányzol, drágám” üzeneteket és videóra vett puszikat?

És akkor a lejmolásig még el sem jutottunk.

Nem csoda, ha a Cecilie-féle nők mágnesként vonzzák a “Minek ment oda?” típusú áldozathibáztatós kommenteket, de cseppet sem jogosan.

Értsük meg: nem véletlen, ha egy ember hajlandó takarékra tenni a józan eszét. Aki ugyanis így viselkedik, jellemzően nem őrült, és nem is ostoba, hanem általában elhanyagolt, szeretethiányos gyerekből lett felnőtt.

A mágikus gondolkodás, a lelki társról, az életünket megváltó nagy szerelemről szőtt ábrándok épp azért születnek, hogy elkendőzzék a realitást. Csakhogy ezek a sémák önműködővé válnak, felnőttkorban pedig borzasztó kiszolgáltatottá tesznek a “túl szép, hogy igaz legyen” mesékkel házaló ragadozókkal szemben.

Talán reménykeltőnek szánták a lezárást, ahol a norvég nő közli: manapság is tovább tinderezik, mert nem tett le az igazi szerelemről. Pedig ez inkább elkeserítő és kiábrándító.

Leviev marad szabadlábon, Cecilie meg a ragadozók játszóterén, ugyanazokkal az elvárásokkal. Egyszóval: két órán át izgultunk, de valójában nem változott semmi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: