HÍREK
A Rovatból

Drónokkal keresik az anyák a mexikói drogháború áldozatait

Titkos, jeltelen sírokban hevernek több tízezren. Az eltűntek után kutató édesanyák most összefogtak, hogy megtalálják őket.


Dr. Rosalia Castro Ross egyike volt azoknak, aki semmi sem tudott fiáról 2011 decembere óta. A fiú, Roberto, aki a veracruzi egyetemen tanított társasalomtudományokat, két nappal karácsony előtt még felhívta őt, hogy párjával együtt mennek a családi ünnepre. Ez volt mindkettejük utolsó életjele. Több mint 40 ezren jutottak hasonló sorsra, amióta a közép-amerikai országban kitört a belháború a kábítószer-piac birtoklásáért, illetve a hatóságok és a szervezett alvilág között. Többségük a bandák, illetve a korrupt rendőrség áldozatai.

Rosalia azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Éveken át kilincselt a hatóságoknál, hivatalos vizsgálatot követelt, de egyik sem vezetett eredményre. Az asszony maga hajtotta fel a tanúkat, akiktől megtudta, hogy egy teherautó állta útját fia kocsijának az országúton, és néhány állig felfegyverzett férfi elhurcolta a párjával együtt. Az anya felásatta azokat az elhagyott földeket, amelyekről az hírlett, hogy holttesteket rejt, de nem talált semmit.

Három évvel Roberto eltűnése után, Rosalia, aki magához vette unokáját is, fogorvosi rendelőjét használt ruhabolttá alakította, hogy a befolyt pénzből más, gyermeküket kereső anyákkal együtt közös akcióba kezdjenek.

Így hozták létre Veracruzban több mint 200-an a Colectivo Solecitót (Fényes Nap Közösség), amelynek célja eltűnt szeretteik megtalálása.

Jelenleg már több tucat hasonló közösség működik Mexikóban – írta a Verge.

2016-ban, éppen Anyák napján az asszonyok az utcán tüntettek a kormány tehetetlensége ellen, amikor egy ismeretlen fiatalember egy kézzel rajzolt térképet adott nekik. Így jutottak el egy homokos dűnesorhoz, egy kátyús út végén, egy legelő mellett. A következő három évben a Colectivo Solecito több mint 300 áldozat földi maradványait ásta ki, és még mindig dolgoznak a körzetben. A Santa Fé-domboknak elnevezett terület Mexikó történetének legnagyobb tömegsírja.

A holttestek után a csapat lapátokkal és főleg vasrudakkal kutat. Ez utóbbiak legalább másfél méter hosszúak, 3 cm-es az átmérőjük, velük átszúrják a földet, mint egy lándzsával. Ha túlságosan könnyen hatol be a rúd a földbe, akkor ott lehet valami.

Ott azonban, ahol nem állt rendelkezésükre térkép, a keresők a csúcstechnológiához folyamodtak: kvadropter drónok vizsgálják szenzoraikkal a területet és pontosan lokalizálni tudják azokat a pontokat, ahol a földet megbolygatták. A drónok őrszemként is szolgálhatnak, mivel a tömegsírok gyakran a drogkartellek ellenőrzése alatt álló földeken vannak.

Sajnos azonban a drónokkal csak a friss ásásokat lehet felfedezni, a szenzor-technológia nagyon drága.

A feltárandó terület pedig szinte az egész ország.

Az elmúlt 11 évben közel 2000 ilyen sírt találtak a Quinto Elemento oknyomozó újságírói csapat adatai szerint és elképzelni sem lehet, hogy mennyi még a feltáratlan.

A szeretteik után kutatók tisztában vannak azzal, hogy minden lépésüket figyelik. De nemcsak ők félnek, hanem a hivatalos szervek képviselői is, akik részt vesznek a nyomozásban. A drogkartellek ugyanis mélyen beépültek a politikai életbe, az üzleti világba és a rendőrségbe is. Így maguk a nyomozók sem tudhatják, hogy kikben lehet megbízni, amikor nekilátnak egy-egy területet átfésülni, sírok után kutatva. Még saját irodájukban sincsenek biztonságban.

Az a nyomozó, akihez annak idején dr.Castro először fordult, kapott egy hívást, hogy ne ártsa bele magát az ügybe, ezért közölte az asszonnyal: nincs más választása, mint engedelmeskedni nekik.

Egy amerikai kongresszusi vizsgálat szerint a mexikói drogháborúnak eddig legalább 150 ezer halálos áldozata volt. Nemcsak a kartellek gyilkolnak. A rendőrség és a hadsereg a kábítószer-kereskedők elleni harc ürügyén emberek ezreit rabolták el, kínozták meg, és ölték meg, közben a drogbárók hatalma egyre nő.

A hozzátartozók csoportjai azonban kitartanak és néha váratlan segítséget is kapnak. Ilyen például a mexikóvárosi egyetem antropológiai kutatóintézete, amelyet ugyan ősi civilizációk kutatására hoztak létre, de az ásatásokhoz használt drónjukkal ők is beszálltak az eltűntek keresésébe. Közben ők és más civil csoportok oktatásokat szerveznek a családoknak: milyen hivatalos szervekhez forduljanak, hogyan gyűjtsék be és őrizzék a bizonyítékokat, továbbá bevezetik őket tudományos és technológiai módszerekbe – például éppen a drónok használatába. Az ő „független szakértői” munkájukat a közvélemény nyomására 2017 novemberében törvénybe iktatta a mexikói kormány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk” – Orbán Viktor újabb hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak
A levélben szó volt az alaszkai csúcsról, a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, fővárosi ügyekről, Otthon start programról és augusztus 20-ai ünnepségről is.


Orbán Viktor ismét hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak, amely a Magyar Nemzethez is eljutott. A miniszterelnök több témát érintett: írt a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, a fővárosi ügyekről és az Otthon start programról is.

A miniszterelnök levelében arról írt, hogy az alaszkai csúcs után ugyan elült a nagy diplomáciai zaj, de a tárgyalódelegációk a háttérben dolgoznak. Úgy fogalmazott, még mindig van esély arra, hogy Trump elnök „megcsinálja.”

A kormányfő arra is kitért, hogy szerinte ez a hét az európai behódolás hete volt

„Ahogy ültek ott az elnökkel szemben. Mint beosztottak a vezérigazgatónál, raporton. Ezzel az európai stratégiai autonómiáról szőtt álomnak is vége. Amíg mi, patrióták nem vesszük át a marsallbotot Brüsszelben, Európa csak másodosztályban játszhat”

- írta Orbán.

Kifejtette, hogy az ukrajnai háború gátolja a magyar gazdaság növekedését, és szerinte Ukrajna ellenségesen viselkedik Magyarországgal szemben.

„Az ukránok megint szétlőtték a Barátság olajvezetéket. Brüsszel nem segít nekünk, sőt az ő pártjukat fogja. Az oroszok azt vállalták, hogy néhány napon belül lesz műszaki megoldás. Olaszországban közben elfogtak egy ukránt, aki a gyanú szerint részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában. A bűnösöket mindig utolérik”

- írta a miniszterelnök.

Felidézte azt is, hogy Olaszországban elfogtak egy ukrán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában, hozzátéve: „a bűnösöket mindig utolérik.”

Orbán a kormány Otthon start programjáról is írt.

„Három százalék. Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk. Minden fiatalnak lehessen saját otthona. Visszaszámlálás indul: még 8 nap!”

- fogalmazott a hírlevélben, amiben az augusztus 20-ai ünnepséget is felidézte, amelyen szó volt egy áruló Péterről. A levélben úgy fogalmazott: „akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon nem lehet segíteni.”

A hírlevélben a főváros is szóba került. Orbán azt írta, hogy

„most már nemcsak a főpolgármester ég le folyamatosan, hanem a BKV-buszok is”

Ezzel utalt arra, hogy augusztusban több jármű is kigyulladt. Kitért arra is, hogy Szentkirályi Alexandra érdekes számokat mutatott, és arra kérte olvasóit, hogy kövessék a Fidesz–KDNP budapesti vezetőjének oldalát a további részletekért.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Katonai konvoj halad át Magyarországon: haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállítanak majd
A menetoszlop vasárnap lép be az országba, hétfőn éri el a másik határt. A Honvédelmi Minisztérium az autósok türelmét és óvatosságát kéri.


A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.

Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.

A határhoz várhatóan hétfőn érnek.

A közleményben kiemelték, hogy a katonai szállítójárművek közlekedése miatt az érintett útvonalakon fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre lesz szükség.

Hangsúlyozták, hogy

a járművek mérete és haladási módja eltér a megszokott közúti forgalomtól, ezért a Magyar Honvédség a közlekedők együttműködését kéri.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lavrov: Elismerjük Zelenszkijt a rezsim vezetőjének, hajlandóak vagyunk tárgyalni vele
Az orosz külügyminiszter a nemzetközi garanciák szerepét hangsúlyozta, és jelezte, Moszkva tárgyalna az ukrán elnökkel. A Donbasz területe azonban továbbra is központi kérdés marad az orosz követelésekben.


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy amerikai televíziós interjúban beszélt arról, hogyan látja a Kreml Ukrajna jövőjét és a lehetséges biztonsági garanciákat. Az NBC News műsorában elhangzottakat a Reuters foglalta össze, amely szerint Lavrov azt is felvetette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is részt vehetnének egy ilyen rendszerben.

A külügyminiszter emlékeztetett: már 2022-ben is az asztalon volt az a megoldás, amely kizárja a NATO békefenntartók ukrajnai jelenlétét, és kimondja, hogy az ország nem csatlakozhat a szövetséghez. Moszkva álláspontja szerint Ukrajna semleges státusza jelentheti a megoldást, biztonságát pedig egy, a Biztonsági Tanács tagjait is magában foglaló csoportnak kellene garantálnia. Lavrov külön kiemelte Törökországot és Németországot.

„A garanciavállalók Ukrajna biztonságát garantálnák, amelynek semlegesnek kell maradnia, nem köthet katonai szövetséget, és nem lehet nukleáris fegyvere”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy Oroszország számára fontos az Ukrajnában élő orosz kisebbség védelme, valamint a területi kérdések napirenden tartása.

Nemrég derült ki, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozóján az orosz elnök a Donbasz teljes területét kérte a háború lezárásáért, beleértve azokat a részeket is, amelyeket Oroszország még nem foglalt el. Volodimir Zelenszkij erről nem kíván egyeztetni.

Lavrov most először mondta ki nyíltan, hogy elismerik Zelenszkijt a „rezsim” tényleges vezetőjének, és ezért hajlandóak vele tárgyalni. Ugyanakkor a Magyar Nemzet szerint hozzátette: „Ami a jogi dokumentumok aláírását illeti, mindenkinek világosan meg kell értenie, hogy Ukrajna alkotmánya szerint Volodimir Zelenszkij jelenleg nem elnök.”

Az orosz külügyminiszter azt is világossá tette, hogy Moszkva céljai változatlanok.

„Vannak céljaink, és ezeket el fogjuk érni. Nevezetesen, kiküszöbölni az Ukrajna területéről kiinduló, Oroszország biztonságát fenyegető veszélyeket, megvédeni az orosz etnikai csoportok és az orosz ajkúak jogait, akik az orosz kultúrához és történelemhez tartoznak”

– mondta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.


„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.

„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:

egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.

„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk