A Rovatból

Drágább lesz a postai csomagküldés, így a webshopos vásárlás is

Megszűnt a 2 kilónál könnyebb, úgynevezett levélpostai küldemény, de maga a csomagküldés ára is nőtt. Meg még egy csomó mindené.


Jó eséllyel a tavaly év végén elvérzett csomagküldés adta meg a végső lökést arra, hogy a munkaerőhiánnyal küszködő Magyar Posta az idei évtől megszüntesse egyik szolgáltatását, és drágítson több mást. 2016 karácsonya felé rettenetes mennyiségű, még időben feladott csomag nem ért célba, és azok, akik szilveszterre megkapták a küldeményt, még jól jártak. Most újra megerősítésre került a hír, amit korábban is említettünk már: a levélpostai küldemény fogalmát nyugodtan elfelejthetjük, tehát

a nem levél formájú, de 2 kilónál könnyebb küldeményeket sem lehet már levélként feladni, csak csomagként. Ami ugye drágább.

Ezen kívül, mint ahogy azt a 444 összegyűjtötte, a következő szolgáltatások drágulásával számolhatunk:

- az elsőbbségi szabványlevél 7 százalékkal drágult

- az aznapi utalvánnyal történő fizetés ára közel 5 százalékkal nőtt

- a postacsomagok alapdíja majdnem 14 százalékkal lett nagyobb

- a háznál felvétel díja csomagoknál megduplázódott, bár az igaz, hogy az eddigi kettő helyett már három darabot is kivisz a cég

- a terjedelmes vagy törékeny csomagok esetében eddig a küldemény alapdíjának 50 százalékát kellett pluszban kifizetni, januártól már az alapdíj 100 százalékát kéri el a posta

- a környező országokba feladott, egy kilogrammot meg nem haladó csomagok díja több mint 5,7 százalékkal, az Európán kívülre címzett pakkoké 5,3 százalékkal emelkedett

- Európán belül az elsőbbséggel feladott szabványlevelek négy százalékkal kerülnek többe idén

Amiatt, hogy most már mindent, ami nem levélformájú, csomagként lehet csak küldeni, illetve hogy a csomagküldés ára is jelentősen nőtt, sajnos akkor is szívhatjuk a fogunkat, ha mi sosem küldünk ilyesmit, de például vásárolunk online. Ugyanis a webshopok a megnövekedett költségeket jó eséllyel a termék vagy a szállítás árának emelésével igyekeznek majd visszanyerni.

Kép: Magyar Posta Instagram

Oszd meg a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: