SZTÁRVILÁG

Demi Moore szerint Ashton Kutcher a részeg fotóit is közzétette, hogy így megalázza

Az önéletrajzi könyvében a színésznő az alkohol-, és drogfogyasztásával kapcsolatos megaláztatásairól is beszámol.

Link másolása

Nemrég robbantak az arról szóló hírek, hogy az 56 éves - ám csúcsformában lévő - Demi Moore és Ashton Kutcher házassága valójában nem a köztük lévő 15 év korkülönbségre ment rá.

A fiatalabb színész ugyanis többször is megcsalta feleségét, de arra is volt példa, hogy hármas szexre vette rá, amit Demi később megbánt.

A páros 2003-ban jött össze, két évvel később hivatalosan is összekötötték életüket, ám a házasság csak hat évig tartott.

Demi Moore életrajzi könyve, az Inside Out (magyarul Kifordítva) szeptember 24-én jelent meg és a színésznő rendesen kiteregette benne a szennyest egykori frigyéről, illetve például arról is, hogy egy pedofil férfi 15 éves korában megerőszakolta.

A könyvből a Mirror c. brit lap egy újabb részletet ragadott ki, melyben arra derül fény, hogy Ashton Kutcher többször arra használta Demi alkohol-, és drogproblémáit, hogy megszégyenítse párját házasságuk alatt.

Például részeg fotókat osztott meg róla, miközben a színésznő alkoholproblémáival küzdött.

A hollywoodi színésznő 20 éven keresztül józan volt, ám amikor egy Ashtonnal közös babáját 6 hónapos terhesen elveszette, depresszióba zuhant.

A meg nem született gyermek elvesztésétől szenvedve és mivel a tragédiáért önmagát hibáztatta, Demi ismét elkezdett inni, majd a vényköteles gyógyszerekhez fordult.

"Az a lány akartam lenni. A lány, aki megihat egy pohár bort a vacsoránál, vagy rövidezhet a buliban. A fejemben úgy képzeltem, hogy Ashton is ezt szeretné. Ezért megpróbáltam ilyen lenni: egy szórakoztató, normális lány"

- idézte fel önéletrajzi könyvében.

De mint gyógyulófélben lévő alkoholista, Demi küzdött a saját korlátaival.

"Ha nincs rajtad kikapcsoló gomb, addig mész, ameddig már nem tudsz tovább menni."

A színésznő a 45. születésnapi buliját hozta fel példának, ahol Ashtonnal és néhány barátjukkal mulattak.

A parti egy hangulatos vacsorával kezdődött, mielőtt a csapat nekiállt volna tequila shotokat iszogatni, majd végül a pezsgőfürdőben kötöttek ki, részegen.

"Lassan teljesen kiütöttem magam és a víz alá csúsztam. Ha nem lettek volna ott a többiek, megfulladtam volna"

- emlékezett vissza Demi Moore.

A férje pedig dühös lett és felcipelte a hálószobájukba.

"Az egész olyan zavaros volt. Ashton bátorított engem erre az irányra. Aztán, amikor túl messze mentem, úgy fedte fel az érzéseit, hogy mutatott nekem egy képet, amin előző este a WC-n pihentetem a fejem.

Akkoriban egy átlagos viccnek tűnt. De valójában csak gyalázkodás volt.

Miközben Demi józanságért folytatott harca zárt ajtók mögött zajlott, 2009-ben mégis a címlapra került, amikor Ashton megosztott egy képet a fenekéről az interneten.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fésűs Nelly lánya egy ismert rapperrel jöhetett össze
Horváth Csenge nemrég még menyasszonyi ruhákat nézegetett, azonban a távolság véget vetett előző kapcsolatának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Februárban még menyasszonyi ruhákat nézegetett és az esküvőt tervezte Patrik nevű párjával Fésűs Nelly lánya, azóta azonban állítólag szakítottak, tudta meg a Blikk.

Horváth Csenge a hírek szerint nem maradt sokáig egyedül: a népszerű magyar rapperrel, KKevinnel jöhetett össze, ugyanis hirtelen bekövették egymást a közösségi oldalaikon, és többen látták őket együtt Budapesten.

„Biztos forrásból tudom, hogy KKevinnel randizgat. Látták több helyen őket együtt. Nyílt titok. Napokkal ezelőtti posztban is írták, hogy már rég beszélgettek, miközben még együtt voltak” – írja a Bors egy redditező hozzászólása alapján, aki úgy tudja, hogy a távolság vetett véget a 21 éves Csenge és Patrik kapcsolatának.

„A korábbi barátjával sok ideje voltak együtt, ráadásul Patrik külföldre ment táncolni, így ráment a kapcsolatuk. Csenge szakított vele egyébként.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Nagy Feró: Magyar Péter ügyesen csinálja a dolgát
A Beatrice frontemberének eleinte nem tetszett, hogy Magyar Péter már másképp gondolkodik, mint a fideszesek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Fidesz Millenárison rendezett kampányindítójára érkezőket kérdezte többek között a kormánypárt esélyeiről és Magyar Péterről a Blikk. A vendégek között felbukkant Nagy Feró is.

A Kossuth-díjas rocker azt mondta, hogy nem foglalkozik Magyar Péterrel, és szerinte a politikus hangfelvételei nem ártanak a Fidesznek.

„Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy oda szarik, abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom. Kicsit liberálisabban azt gondolom, hogy éli az életét.

Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki. Menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogy az idő mit hoz”

– mondta a Blikk riporterének a zenész.

Magyar Péter közben péntek délután bejelentette, hogy 95 ezernél is többen szavaztak két nap alatt pártja lehetséges EP-képviselőjelöltjeire. A voksolást a TikTokon népszerű egészségügyi influenszer, Dr. Kulja András nyerte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben?
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Blikk interjúzott Makranczi Zalánnal, aki elmesélte, miért is szerzett tavaly jogosítványt, noha sohasem érezte ennek szükségességét. Eddig.

Fontos volt számunkra, hogy Benji Waldorf-óvodába járhasson, s erre Szentendrén volt lehetőség, ami nagyjából egy órai utazásra van tőlünk tömegközlekedéssel. Mivel – érthető módon – nem akartam kitenni a gyereket ennek a hercehurcának, úgy döntöttem, megszerzem a jogosítványt, és autóval tíz percre redukálom az egyórás utat” – kezdte mondandóját. Azt is elárulta, hogy

rendesen voltak félelmei, biztosra is akart menni, így nyolcvan vezetéstechnika órát vett, mielőtt vizsgázni ment.

Bevallotta, hogy mélyen átérezte a felelősséget, hiszen „pontosan tudtam, hogy a jövőben majd a gyermekem ül mögöttem, ami hatalmas felelősség. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kötelező harminc helyett nagyjából nyolcvan órát veszek, hogy ténylegesen biztos legyek a tudásomban. Mindemellett szerettem volna minden terepen és helyzetben kipróbálni magam, amire aztán volt is lehetőség: vezettem éjszaka, autópályán, hóban-sárban, csúszós utakon is.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha eddig nem volt jogosítványa, hogyan pattant autóba Dobler százados a RTL-en futó Renitens nyomozója?

Erre a vártnál is egyszerűbb választ adott a színész: természetesen akkor sem vezetett igazából autót, mindez csak játék volt.

Az autó meg sem mozdult, egy tréleren húzták, miközben ő „vezetett”.

Makranczi szerint most, hogy van jogosítványa, a következő évadban már a trélerre sem lesz szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szekér Gergő élő adásban comingoutolt az RTL reggeliben
A 29 éves énekes félt, hogy ha felvállalja homoszexualitását, munkáktól fog elesni, de azt érezte, nem titkolózhat tovább.
VB / Fotó: RTL - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

„Nem akarom rásózni az emberekre az életemet, de fontos, hogy szabadságban éljünk” – mondta az X-Faktorból és a The Voice-ból is ismert Szekér Gergő az RTL Reggeliben, majd

a kamerák előtt vallotta be, hogy meleg.

Az énekesnek civil szakmája is van, vezető vágóként dolgozik, és korábban már azért is esett el munkától, mert sejtették, hogy meleg.

Szakács szerint viszont „nem lehet félelemben élni”, és hozzátette, nem tetszik neki, hogy sokan politikai állásfoglalásként tekintenek arra, ha valaki a melegségéről beszél.


Link másolása
KÖVESS MINKET: