HÍREK

Dél-Korea szerint nem az AstraZeneca vakcinája miatt halt meg nyolc ember, miután beoltották őket

Mind a nyolc embernek volt valamilyen alapbetegsége, és az oltóanyag károsan hatott a szervezetükre, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy a vakcina okozta a halálukat.


A dél-koreai hatóságok hétfőn bejelentették, hogy nem találtak ok-okozati összefüggést az AstraZeneca gyógyszergyártó cég koronavírus-vakcinája és annak a nyolc embernek az elhalálozása között, akiket ezzel a vakcinával oltottak be.

Mind a nyolc embernek volt valamilyen alapbetegsége, és az oltóanyag károsan hatott a szervezetükre, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy a vakcina okozta a halálukat – közölte sajtótájékoztatóján a járványügyi és betegségmegelőzési hivatal igazgatója az MTI közlése szerint.

Dél-Koreában másfél héttel ezelőtt kezdődött el a koronavírus elleni tömeges oltás, amelyet az AstraZeneca készítményével kezdtek meg, de egy napra rá a Pfizer/BioNTech oltóanyagával is oltottak már. Elsőként az idősotthonok lakóit és dolgozóit oltották be. Most vasárnapig 316 865 ember kapta meg a vakcina első adagját.

A korábbi tervekkel ellentétben az egészségügyi hatóságok csak a 65 év alattiak esetében engedélyezték az AstraZeneca vakcinájának beadását, arra hivatkozva, hogy az idősebb korosztály esetében nincs elég adat az oltás hatékonyságára vonatkozóan.

A dél-koreai hatóságok azt tervezik, hogy a harmadik negyedévig minden állampolgár megkapja az első adag vakcinát, és novemberre elérik a nyájimmunitást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Dusciza Ferenc
Az RTL-lel dolgozó lelkész hosszan tartó betegség után hunyt el. Dusicza Ferenc a képernyőn és a kollégái között is példaképnek számított.


73 éves korában elhunyt Dusicza Ferenc református lelkész, az RTL korábbi vallási és kulturális szerkesztője. A halálhírt az RTL jelentette be a híradójában.

Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója így emlékezett rá:

„Dusicza Ferenc több volt, mint kolléga: sokszor lelki támaszt is nyújtott munkatársainak”, majd hozzátette: „Dusicza Ferenc remek ember volt.”

Dusicza Ferenc Budapesten született 1951-ben. Az 1990-es években kezdett vallási műsorokban szerepelni, először az MTV-nél, majd az RTL Klub indulásától dolgozott a csatornának. Gyakran szerepelt a képernyőn is.

Közreműködött az Üzenet című műsorban, ahol híradós felvételeket kommentáltak evangéliumi tanításokkal. A Reggeliben állandó rovata volt Szívvel-lélekkel címmel. A Híradóban és a Fókuszban is gyakran kérdezték őt. Néhány alkalommal az augusztus 20-i tűzijátékokat is ő közvetítette.

Egyetemeken is tartott előadásokat, és vallási témájú cikkeket írt. Hosszan tartó betegség után hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Itt a lista: ezekre a háztartási termékekre jöhet az árrésstop
Május közepétől akár 18 százalékkal is olcsóbbak lehetnek a legnépszerűbb tisztálkodó- és tisztítószerek. A részleteket csütörtökön árulhatja el a kormány az Index információi szerint.


Az Index birtokába került egy kormányzati táblázat, ami részletesen felsorolja azt a 30 háztartási termékkategóriát, amelyeknél a kormány árréscsökkentést tervez.

A dokumentum szerint ezeknek a termékeknek az ára akár 16–18 százalékkal is csökkenhet május közepétől.

Az intézkedés csak a drogériákra vonatkozik, például a DM-re, a Rossmannra vagy a Müllerre. A vegyesboltokat, ahol élelmiszert és nem élelmiszert is árulnak, nem érinti a lépés.

A kormány már márciusban is bevezetett árrésstopot, akkor alapvető élelmiszerekre. A korábbi döntés alapján a boltok tojásra, étolajra, cukorra, krumplira, tejre, csirkemellre, sertéscombra és lisztre legfeljebb 10 százalékos árrést számolhattak fel.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden azt mondta, hogy „a háztartási cikkeket árusító drogériákra” vonatkozik majd az új intézkedés. Hozzátette: „Ők adják el a háztartási cikkek több mint 40 százalékát, ennyi a piaci részesedésük. A vegyeskereskedőkre, ahol élelmiszer és nem élelmiszer van, rájuk nem, de mivel a drogériaüzletek jelentős árcsökkentést fognak végrehajtani, ez lefelé fogja nyomni minden termék árát, ők is fognak árat csökkenteni.”

A listára olyan termékek kerültek fel, mint a mosogatószer, a mosópor, a papír zsebkendő és a tusfürdő.

Információk szerint a kormány csütörtökön, a kormányinfón jelenti be hivatalosan az új árréscsökkentést. A tervek alapján az intézkedés május közepétől szeptember elejéig lehet érvényben.

A teljes lista szerint ezek a termékek lehetnek olcsóbbak:

  • toaletttpapír
  • papírzsebkendő
  • alufólia
  • papír kéztörlő
  • öblítő
  • folyékony mosószer
  • mosópor
  • mosogatószer
  • általános tisztítószer
  • folyékony súrolószer
  • gépi mosogatótabletta
  • tusfürdő
  • fogkrém
  • folyékony szappan
  • sampon
  • szappan
  • fogkefe
  • kézfertőtlenítő gél
  • borotvahab
  • borotvazselé
  • testápoló
  • golyós dezodor
  • izzadásgátló stift
  • dezodor
  • eldobható borotva
  • utántöltő borotvafej
  • egészségügyi betét
  • tampon
  • hintőpor
  • eldobható nadrágpelenka.

Márciusban a fogyasztói árak 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Akkor az élelmiszer-árrésstop hatása még csak részben érvényesült, mivel a szabály március 17-től lett hatályos. Márciusban az élelmiszerek ára nem változott februárhoz képest, ahogy a fogyasztói árak sem.

Januárban 1,9, februárban 1,2 százalékkal drágultak az élelmiszerek. A kormány szerint az intézkedés megtörte ezt a drágulási trendet. Az elemzők alábecsülték az árrésstop hatását, ami végül erősebben érvényesült a vártnál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Erdő Péter üzent a konklávé előtt: A világ azért remény nélküli, mert pogány
A bíboros arról beszélt, hogy talán megérzik majd a pápaválasztó bíborosok a Szentlélek működését a döntés közben.


„A feltámadás, az örök élet reménységét hordozó, az egész emberiséghez szóló üzenet születhet meg a konklávé eredményeként” – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek videóüzenetében kedden.

Erdő Pétert az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye YouTube-csatornájának stábja kérdezte a konklávé előtt egy nappal, mielőtt a bíboros beköltözött a Szent Márta-házba.

A bíboros – aki már harmadszor vesz részt konklávén – kitért arra: ez alkalommal érezte a legjobban a konklávét megelőző beszélgetések során, hogy sokan akarják, sokan kérik a bíborosok közül is, hogy a Szentlélek működjön rajtuk keresztül.

„Talán megérezzük a Szentlélek működését majd a Sixtus-kápolnában”

– vélekedett.

Felidézte: egy írásában Szent II. János Pál pápa egy jövendőbeli, képzelt pápaválasztást úgy ír le, mint a rossz szellemek és a Szentlélek harcát, melyben az utóbbi győzedelmeskedik.

„Az a fontos, hogy az ember hagyja, hogy a Szentlélek az irányítása érvényesüljön, és ne más szellemekre hallgasson – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ha ez megtörténik, akkor ez egy nagyon szép pápaválasztás lehet”, amely a világ felé is reményteli üzenetet hozhat.

A bíboros szerint az egyház jelenleg „egy remény nélküli világnak hirdeti a reményt”. A világ pedig azért remény nélküli, mert pogány – jelentette ki.

Aki ugyanis azt hiszi, hogy a földi életnél nincs több, az a fölfokozott erővel fogja hajszolni a földi dolgokat, és a többi ember felé is egy harcosabb, önző magatartásformát vehet fel. Aki viszont - a szó krisztusi értelmében - reménykedik, az tudja, hogy Jézus föltámadása nem egyedi, hanem az „embereket is föltámadásra és örök életre hívja”.

A remény hirdetése a bíboros szerint manapság nagyon nehéz nehéz, mert a világ nyugati részén a „nemtörődömség ateizmusa” uralkodik.

Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a konklávé eredményeként olyan üzenet születik, ami nemcsak az egyházhoz, hanem az egész emberiséghez szól, és fölismerhetően képviseli a krisztusi reménységet.

Mert „nem elég az, hogy mi evilági érveléssel próbálunk humanitárius segítségre buzdítani embereket”, hanem „a végső reménységnek a fényében (...) válik, válhat nagylelkűvé az életünk” – tette hozzá a bíboros.

A pápaválasztó bíborosok szerdán ülnek össze, hogy megválasszák húsvéthétfőn meghalt Ferenc utódját.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET: