KÉK HÍREK
A Rovatból

Csodával határos módon sikerült megmenekülnie a báránynak, amely elsüllyedt a hóban

A vihar miatt több birka is a hegyen rekedt, a legtöbbjüket még időben megtalálták. De jött az éjszaka, és a mentőcsapatnak haza kellett menni.


A hóvihar miatt több birka élete is veszélybe került Izland keleti részén, Eskifjörður-ban. A gazdák összefogtak és két napon át keresték a hét állatot. El lehet képzelni a helyzetüket: egy fehér tájban fehér bundás bárányokat kergetni, miközben hull a hó...

A csapat vezetője, Sævar Guðjónsson elmondta, hogy profi látcsövekkel lesték a vidéket, és végül a távolban megtalálták az állatokat. A neheze azonban utána következett, mert a hegyre felfelé végig utat kellett taposniuk, hogy a fent rekedt állatok le tudjanak jönni.

„Úgy tudtuk, hogy az egyik birka mellett lennie kell egy kisbáránynak, de amikor odaértünk, sehol sem találtuk" - mondta a mentés vezetője.

A sikeresen hazatérő birkák mellett azonban még mindig három valahol kint rekedt a hegyen. De a sötétség miatt már nem tudták folytatni a mentést. Másnap reggel elindultak újra az ösvényen, és ekkor bégetést hallottak. Kiderült, hogy a kis bárány az ösvény melletti mély hóba süppedt, és nem tudott onnan kiszabadulni. Szerencsére még időben érkeztek, kiásták, hazavitték. A báránynak pedig óriási szerencséje volt, mert minden baj nélkül megúszta a hóban töltött jeges éjszakát.

A gazdák szerint még jó pár birka a hegyekben lehet, de úgy vélik, hogy legtöbbjük jól van és el lesznek. Tény azonban, hogy az ottani időjárás számos veszély tartogat.

Forrás: Iceland Review


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes eltűnés a Pilisben: nem értik, honnan és hogyan küldte az utolsó üzenetet Niki, mielőtt nyoma veszett
A nő utoljára vasárnap jelentkezett, a készüléke hétfőn már nem volt elérhető. A hatóságok vizsgálják, milyen eszközről mehetett az utolsó üzenet, és részletesen ellenőrzik, kikkel beszélt és kikkel találkozott az eltűnést megelőző napokban.


Vasárnap óta nem találják Kaszás Nikolettet. Hétfőn még be volt kapcsolva a telefonja, azóta azonban már nincs jele. A rendőrség a szolgáltatói adatok alapján próbálja meghatározni, hol működhetett utoljára a készülék, erről egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás, írja a Blikk.

Először a BRFK VIII. kerületi kapitánysága rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten keresték, mert a fiatal nő a Józsefvárosban, a Baross utca környékén lakott. Vasárnap este nem érkezett meg sem a párjához, sem a szülei monori otthonába, és nem tudni, hol töltötte az éjszakát. Hétfőn reggel nem ment be dolgozni, a kollégák keresték, a család jelentette az eltűnését.

„Egyszerűen érthetetlen, hová tűnhetett” – mondta a testvére, Kaszás Andrea, aki szerint a hiány borzasztóan megterhelő az egész családnak. Egy barátnője, Anna úgy fogalmazott: Nikolett gyakorlott túrázó, kizárt, hogy baleset érte.

„Az eltűnés legnagyobb rejtélye az utolsó üzenet”

– mondta Horváth Zsolt nyugalmazott nyomozó. Szerinte nem biztos, hogy azt mobilról küldték, „az sem zárható ki, más küldte a lány nevében”. Hozzátette: a rendőrség ilyenkor minden lehetséges körülményt ellenőriz, a kapcsolatoktól és utazási tervektől kezdve az egészségi és lelki tényezőkig.

A hatóság elrendelte a körözést, és tételesen visszanézi Nikolett legutóbbi napjait: hol járt, kivel beszélt, kivel találkozott. Az ügy a budapesti rendőröktől a pest vármegyeiekhez került.

A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat (HUNGO) vezetője, Balázs László azt mondta: az esti és késő esti órákban Nikolett a közösségi profilján beszélt a párjával, és azt is kiemelte, hogy „a kirándulás jól sikerült”. Emiatt a túraútvonal célzott átvizsgálása sokáig nem tűnt indokoltnak. Információik szerint a kommunikáció vélhetően nem a mobilkészülékről ment, hanem más eszközről. A szervezet kapcsolatban áll a rendőrséggel, és ha kell, azonnal megkezdi a keresést ott, ahol ezt a hatóság jelöli.

Csütörtök délben a rendőrség kérésére a HUNGO önkéntesei mégis átnézték a Spartacus-tanösvény egy veszélyes, meredek szakaszát. A kiemelt pontokat gyalog és drónnal is átfésülték, de lapzártánkig nem hozott eredményt a keresés.

A Blikk időközben megtudta, hogy már nem Budapesten keresik a nőt, a körözést a monori rendőrök viszik tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Charlie Kirk-merénylet: az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, egyetemista korú elkövetőt keresnek
A hatóságok egy erdős területen megtalálták a vadászpuskát, a gyanúsított mozgását nyomon követték a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőről a lövés helyszínéig. Jó minőségű videófelvételük van róla, de egyelőre nem azonosították.


Az FBI amerikai idő szerint csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartott Charlie Kirk meggyilkolása után. A 31 éves, ismert konzervatív politikai aktivistát szerdán, a Utah Valley Egyetemen tartott előadása közben lőtte le valaki.

A CNN tudósítása szerint a nyomozók megtalálták a gyilkos fegyvert: egy nagy teljesítményű vadászpuskát, amelyre egy erdős területen bukkantak. Behatárolták, hol hagyta el a támadó a rendezvény helyszínét, és az épületen belüli mozgását is feltérképezték. Cipő- és tenyérlenyomatot is találtak, eddig 130 bejelentés érkezett, írja a Telex.

A hatóságok közölték, hogy

a gyanúsított helyi idő szerint 11:52-kor érkezett a campus közelébe. Nyomon követték a mozgását a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőről a lövés helyszínéig.

Szerintük a lövés feltehetően egy épület tetejéről érkezett, nagyjából 180 méterre a színpadtól. A nyomozók ezért a tetőkről és az épületekből származó felvételeket, valamint a térfigyelőkamerák anyagait gyűjtik be és elemzik. Egy résztvevő felvétele közvetlenül a lövés után egy alakot mutat, aki lehajolva fut a Losee Center tetején. Ez az épület közvetlenül szemben áll azzal a hellyel, ahol Kirk ült, amikor megölték.

Az elkövetőről annyit mondtak, hogy

egyetemista korú fiatal, akit hajtóvadászattal keresnek. Jó minőségű videófelvételük van róla, de egyelőre nem azonosították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el az infúziós csövet apja ágya mellett a 13 éves fiú
Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni a gyulai kórházban. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.


A 13 éves fiú azt mondta, csak segíteni akart magatehetetlen apján. Nem tudta feldolgozni, hogy a mindig erős férfi hirtelen ágyhoz kötött és kiszolgáltatott lett. Az eset a gyulai kórházban történt, az intenzív osztály ápolói azonnal közbeléptek. Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Két holttest egy szegedi lakásban - kollégái kezdték keresni a férfit, mert nem ment be dolgozni
Az aggódó kollégák riasztották a rendőröket, miután a férfit nem tudták elérni. A lakásban két holttestet találtak.


Két holttestet találtak egy szegedi lakásban szerdán a rendőrök – írta a Délmagyar.hu. A lap szerint egy férfi és az élettársa volt az áldozat.

A férfi munkahelyén feltűnt, hogy nem jelent meg dolgozni, ezért kollégái keresni kezdték.

Végül a rendőrök derítették ki, mi történt.

A portál olvasója szerint a rendőrség a helyszínen egész napos szemlét folytatott. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte a lappal, hogy az ügyet az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálják.

A hatóság szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja. Ez azt jelenti, hogy baleset vagy öngyilkosság történt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: