KÉK HÍREK
A Rovatból

Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz

Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.


Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.

Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.

„Várta az anyukáját, meg volt beszélve, hogy ugyanazon a helyen áll majd az anyuka. Oda ment, és látta, hogy nem ő van ott” – mondta el egy másik szülő. A kislányhoz egy idegen férfi lépett oda azzal, hogy az anyukája küldte érte. A gyerek azonban nem dőlt be a mesének, azonnal gyanút fogott, és visszafutott az iskola biztonságába.

Az eset után a város rendőrkapitánya a helyi tévében beszélt arról, hogy nem egyedi próbálkozásról van szó.

„Tudomásunk van három olyan esetről, amely a városunkban, Budaörsön történt, ahol iskolákhoz közeli vagy attól kissé távolabbi helyszíneken ismeretlen személy szólított meg gyermekeket” – közölte Tóth Arnold, Budaörs rendőrkapitánya.

A rendőrök most gőzerővel nyomoznak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak.

„Adatgyűjtés keretében megjelennek a kollégáim, beazonosítják a helyszínt, a szűkebb és tágabb környezetben található térfigyelő vagy egyéb kamerákat igyekeznek beazonosítani, ezek felvételeit beszerezni, lefoglalni” – részletezte a nyomozás lépéseit a rendőrkapitány.

A Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor is fokozott óvatosságra kérte a kollégáit.

„Nyilván felkészültünk arra, hogy most valaki járkál a városban, de egyébként is olyan a rendszerünk, hogy nem nagyon teszi lehetővé, hogy a gyerek egyedül bóklásszon az iskola környékén” – magyarázta az igazgató.

De mit tehet a szülő? Egy gyermekpszichológus szerint a puszta tiltás nem elég, gyakorlati tanácsokkal kell felvértezni a gyerekeket.

„Ahelyett, hogy azt mondjuk: ne ülj be idegen mellé az autóba, inkább azt tanítsuk meg, hogy ha olyan ember szólítja meg, akit nem ismer, mondjon nemet, és menjen tovább abból a helyzetből” – tanácsolta Sthály Katalin gyermekpszichológus.

A „cukros bácsi” és a „fekete autós” rémtörténetek időről időre felbukkannak a közösségi médiában, a hatóságok pedig rendre arra kérik a lakosságot, hogy a pánikkeltő posztok helyett azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázzák, ha gyanús esetet észlelnek. A mostani budaörsi ügyben azonban a rendőrség hivatalosan is megerősítette a bejelentéseket, és konkrét nyomozati lépéseket tett.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy az ütközés után a mélybe zuhan az autó a Váci úti halálos balesetnél
Egy luxus Audi sofőrje a gyanú szerint versenyzett péntek este a Göncz Árpád felüljárón, amikor áttért a szembesávba és frontálisan ütközött. A vétlen autó 66 éves sofőrje a helyszínen meghalt, ahogy az ámokfutó 35 éves török utasa is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Sokkoló, lassított felvételen mutatta be az TV2 Tények azt a péntek esti tragédiát, amelyben két férfi vesztette életét a Göncz Árpád felüljárón. A videón az látszik, ahogy egy luxus Audi áttér a szembesávba, és letarol egy szabályosan közlekedő fehér autót, ami ettől átrepül a szalagkorláton és a Váci útra zuhan. Az ámokfutó sofőrje, egy török férfi, a gyanú szerint egy másik autóval versenyzett, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, amit pár nappal a baleset előtt még 29 millió forintért hirdetett az interneten.

A sportkocsi Újpest felől száguldott a belváros felé, amikor először két, vele azonos irányba haladó autónak ütközött, majd átsodródott, és frontálisan csapódott a fehér autónak. A becsapódás után az Audi még egy járműnek nekiment. A helyszínre érkezők drámai pillanatoknak voltak szemtanúi.

„Odamentem az autóhoz, az anyósülésen ott haldoklott az utas, de senki nem foglalkozott vele, mert láthatóan mindenki sokkban volt”

– mondta az egyik szemtanú autós, aki elsők között ért a helyszínre segíteni.

A balesetben a lezuhant autó 66 éves sofőrje és a luxusautó 35 éves török utasa is a helyszínen meghalt.

A mentők a felüljáró alatt a lezuhant sofőr, fent pedig az Audi utasának életéért küzdöttek, de mindketten menthetetlenek voltak. Az Audit vezető férfi, valamint a kocsiban hátul utazó három nő közül kettő megsérült. A mentők végül egy férfit és két nőt szállítottak kórházba zúzódásokkal és belső sérülésekkel.

A fővárosi tűzoltóknak feszítővágóval kellett szétvágniuk az Audi roncsait, hogy kiszabadítsák az öt bent rekedt utast. A kocsi jobb oldala a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, szinte egyetlen ép elem sem maradt rajta.

A rendőrség halált okozó közúti veszélyeztetés miatt nyomoz. Vizsgálják, hogy az ámokfutó sofőr fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert.

A balesetről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Házkutatás után azonnal őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök reggeli akciójában több helyszínen tartott kutatást egy korrupciós ügyben. A nyomozás Nagy Barnabás, Halásztelek vezetőjének őrizetbe vételével zárult.
DP - szmo.hu
2026. április 16.



Őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét, miután a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön több helyszínen tartott házkutatást és lefoglalást. A reggeli akcióról elsőként a 444.hu számolt be.

A hatóság közlése szerint az ügyészek számos tanút hallgattak ki, majd két embert gyanúsítottak meg.

A polgármestert őrizetbe vették, a másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A gyanú lényege szerint a polgármester segített abban, hogy egy hetvenéves, nyugdíjas hozzátartozóját az Országgyűlés Hivatalánál alkalmazzák, de csak papíron, tényleges munkavégzés nélkül.

A szerződést még 2024 októberében kötötték, és azóta is érvényben van.

Ez idő alatt a hozzátartozó munkabér és egyéb juttatások címén összesen 13 345 000 forintot kapott jogosulatlanul, amiből az ügyészség szerint később visszaosztott.

A főügyészség hivatali vesztegetéssel, felbujtóként elkövetett, jelentős kárt okozó csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítja a polgármestert.

Az ügyben már 2025 decembere óta folyt a nyomozás.

Bár a hatósági közlemény nem nevezte meg, Halásztelek polgármestere a fideszes Nagy Barnabás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Helyszíni fotókkal: Mindenkit leszállított a sofőr, aztán magától elindult a busz Miskolcon
Egy menetrend szerinti autóbusz Miskolcon, az avasi Tesconál gurult magától a korlátnak, miután elszabadult. A sofőr műszaki hiba miatt mindenkit leszállított, a jármű vélhetően a nem megfelelő rögzítés miatt indult el.


Sofőr és utasok nélkül csapódott korlátnak egy menetrend szerint közlekedő autóbusz szerdán Miskolcon, fél kettő körül. A jármű a Mésztelep utca és a Miskolctapolcai út kereszteződésében, az avasi Tesconál állt meg a bozótban, miután magától elgurult. A balesetben senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett.

A Boon.hu helyszíni információi szerint a buszsofőr műszaki problémát észlelt, ezért megállította a járművet, leszállította az összes utast, majd ő maga is elhagyta a buszt.

Ezt követően a vélhetően nem megfelelően rögzített jármű gurulni kezdett lefelé.

A busz átugratott a padkán, átment a kereszteződésen, majd letarolta a korlátot, és a vasúti sínek fölötti bozótban állt meg, orrával a levegőben.

Nem sokkal azután, hogy a busz megállt, vonat érkezett azon a pályaszakaszon, amelyen csak ritkán járnak szerelvények.

Ha az autóbusz nagyobb lendületet vesz, a síneken landolhatott volna.

„Műszaki hiba miatt történt az anyagi káros baleset fél 2 körül, a Mésztelep utcánál. Nem sérült meg senki, a műszaki mentés ideje alatt semelyik irányból nem lehet áthaladni az érintett útszakaszon” – mondta Zupkó Jázmin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy kutya az autó fényszórójának villogtatásával mentette meg gazdája életét, aki allergiás sokkot kapott egy darázscsípéstől
A bajba jutott férfi kezében ott volt az EpiPen injekció, de már nem volt ereje beadni magának a gyógyszert. A rendőrség gratulált a beavatkozó kollégáknak és a hűséges négylábú életmentőnek.


Szerda este, 20 óra 40 perc körül Sopronban, a Juharfa utcában láttak el járőrszolgálatot a rendőrök, amikor egy parkoló személyautó ismétlődő fényjelzéseire lettek figyelmesek.

A helyi rendőrkapitányság munkatársai közelebb mentek a villogó távolsági fényszórójú kocsihoz, és meglepve látták, hogy az utastérben egy kutya ül.

A jármű mögé lépve egy 46 éves férfit találtak a földön fekve, aki annyira nehezen kapott levegőt, hogy csak néhány szót tudott kiejteni. A férfi kezében egy EpiPen életmentő öninjektor volt, de már nem volt ereje használni. A rendőrök a használati útmutató alapján a férfi combjába adták az allergia elleni gyógyszert, és azonnal értesítették a mentőszolgálatot – írja a police.hu. A beavatkozásnak köszönhetően a férfi állapota javulni kezdett, és elmondta, hogy darázscsípés miatt kapott allergiás sokkot.

A megmentett férfi kifejezte háláját a rendőröknek a gyors segítségért, és elmondta, hogy rendkívül büszke a kutyájára, amiért az az autó lámpájával jelzett.

A rendőrség a hivatalos közleményében gratulált a beavatkozó kollégáknak és a hűséges négylábú életmentőnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: