KÉK HÍREK
A Rovatból

Brutális kegyetlenséggel kínozta és gyilkolta meg édesanyját a mohácsi férfi – azt állítja, nem akarta megölni

Előbb megkötözte, aztán serpenyővel és húsklopfolóval verte fejbe a nőt, majd kést és vaskampót szúrt belé, végül rápakolt egy csomó bútort és tárgyat, és hagyta kínok között meghalni. Csak erős idegzetűeknek!


Korábban mi is beszámoltunk arról a brutális mohácsi gyilkosságról, ami még 2019 augusztusában történt:

egy férfi megkötözte a saját édesanyját, serpenyővel és húsklopfolóval fejbe verte, majd egy paplannal és egy szőnyeggel takarta le az asszony testét, amire több bútordarabot és tárgyat is ráhelyezett. A nő egész nap szenvedett, mielőtt éjszaka, kínok között meghalt.

A vádirat szerint a férfi a középiskolai tanulmányait követően több felsőoktatási intézményben orvosi és más tanulmányokat kezdett, azonban elvégeznie egyiket sem sikerült, ezért ilyen irányú szakképesítést nem szerzett. Egyedül az okleveles német szaklektori, szakfordítói, tolmács és szaktolmács képesítést szerezte meg. Ellenben szerzett egy "Doktori Oklevél" megnevezésű hamis okmányt, melynek valótlan tartalma szerint egy budapesti orvosi egyetem hallgatójaként szerzett orvosi végzettséget, őt PhD doktornak nyilvánították és feljogosították doktori cím viselésére. Ezzel személyi okmányokat készíttetett, melyben a neve „Dr.” előjelzővel szerepelt, a hamis adatai pedig a közhiteles nyilvántartásba is bekerültek.

Munkahelyet viszont nem, vagy csak nagyon nehézkesen talált, munkaviszonya, tartósan saját jövedelme nem volt. Szüleivel való viszonya annyira megromlott, hogy családi nevét is megváltoztatta, ennek ellenére főként a szülei segítették anyagilag.

Ők vették azt a lakást is, amiben a férfi lakott. Miután az apja meghalt, anyagilag lényegében az édesanyjától függött. Főleg azután, hogy amikor a szülei által neki vásárol lakást eladta, és annak árát felélte. Ezután az asszonyhoz költözött egy családi házba.

A vádlottnak ebben az időszakban nem volt munkahelye, teljes egészében édesanyja tartotta el. Emiatt kettőjük között feszültség alakult ki, amely több alkalommal veszekedésig fajult, melyet a szomszédos házban lakók is hallottak.

A vádlott a magánéleti és szakmai sikertelensége miatt is a szüleit, elsősorban édesanyját hibáztatta. Mindezek ellenére édesanyja továbbra is segítette. Azon túl, hogy eltartotta, barátnőitől kért kölcsönt azzal, hogy a vádlott Németországba utazik állásinterjúra.

2019. augusztus 11-én délelőtt a férfi és az édesanyja is és otthon tartózkodtak, amikor – meg nem állapítható közvetlen előzményeket követően – közöttük veszekedés alakult ki, melynek során a férfi durva kifejezéseket használva kiabált az asszonnyal. Délelőtt 11:00 és 12:00 óra között a veszekedés odáig fajult, hogy

a férfi a házból különböző kötöző anyagokat, széles ragasztószalagot vett magához, majd rátámadt az anyjára, többszörösen körbe tekerve - kötöző madzaggal, elektromos zsinórokkal - megkötözte a végtagjait, miközben az asszony sírva, fájdalmában kiabált, de ez a fiát nem érdekelte. Ezt a kiabálást a szomszédok is hallották.

A vádlott az anyja száját ragasztószalaggal beragasztotta, a fejét körbe tekerve. Az asszony lenge nyári öltözékben volt, idős korú, kis testsúlyú, a fiával szemben érdemi védekezést kifejteni nem tudott.

Miközben a férfi a másik szobába ment át, a nő szájáról valahogy a nyakára csúszott a ragasztószalag, így ismét tudott beszélni, sírva kiabált a fiának, hogy fájdalmai vannak. A férfi ezt hallva a konyhából

magához vett egy fekete színű serpenyőt, visszament az anyjához, és egy alkalommal a fejét megütötte, majd megismételte még három serpenyővel, valamint egy húsklopfolóval. Az asszony a fején ezek miatt keletkezett sérülésektől nagyon vérzett. A serpenyők deformálódtak, két serpenyő és a húsklopfoló nyele el is tört.

Ezt követően a férfi egy paplant terített az anyjára, majd a szoba szőnyegét is a paplanra terítette. A konyhából összesen öt darab – 17,5-től 13 cm pengehosszúságig terjedő - kést vett magához, valamint egy meghajlított, 47 cm-es vaskampót és azokat a paplanon keresztül az asszony felső teste tájékán a átszúrta. A szúrások a nő törzse előtt összekötött állapotban lévő bal kézfejét és jobb alkarját érték.

Mindezek után a férfi az édesanyja fej részéhez egy felfordított dohányzó asztalt tett, a test többi részére további egy dohányzóasztalt, három darab széket és egy darab mikrohullámú sütőt helyezett. majd kiment a szobából és az ajtót becsukva a konyhából a hűtőszekrényt az ajtó elé húzta, ezzel eltorlaszolva azt. A hűtőszekrényre további kisasztalt és egy tükröt helyezett.

Az idős asszony a fia bántalmazásától elszenvedett, jelentős fájdalommal és szenvedéssel járó sérülések hozzájárulásával 2019. augusztus 11-ről 12-re virradóra, az éjszakai órákban, a testére helyezett tárgyak miatt kialakult mellkasi összenyomás során, fulladás miatt életét vesztette.

A fia az éjszakát a házban töltötte, azonban másnap egy pécsi panzióban álnéven foglalt szobát, ahol a rendőrség – elfogatóparancs kibocsátását követően – megtalálta és őrizetbe vette. A vádlott azóta letartóztatásban van.

A bíróság különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja a férfit. Megállapították, hogy

a vádlott személyiségzavarban szenved, mely cselekményei elkövetését segíthette, ugyanakkor a vád tárgyává tett cselekményeit a beszámítási képessége teljes birtokában valósította meg.

A bíróság táv-meghallgatással tartott előkészítő ülést kedden. A Bors beszámolója szerint

a férfi tagadta bűnösségét a tárgyaláson: egy órán keresztül mentegette magát, azt állította, hogy ő csak megverte az anyját, akit nem akart megölni.

Megölte édesanyját

A rendőrök őrizetbe vették a mohácsi emberölés gyanúsítottját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kábítópisztoly és bezárt autó: rejtélyes körülmények között halt meg egy fiatal pár a Hargita megyei víztározónál
A hozzátartozók több biztonsági kamerát is átnéztek, így jutottak el a gátig, ahol a kocsit megtalálták. A boncolás eredménye döntő lehet a körülmények tisztázásában.


A rendőrség vizsgálja, mi történt a Hargita megyében elhunyt fiatal párral, írja a Maszol. Az egyik feltételezés gyilkosságot, majd öngyilkosságot említ, a család szerint azonban nem volt köztük vita. Pénteken együtt indultak volna Hollandiába dolgozni. A lány testvére a Digi24-nek azt mondta: „Nem hiszem, hogy bármilyen vitájuk lett volna, nagyon nyugodtak voltak, rendes fiatalok. Soha nem láttam, hogy akár egy rossz szót is szóltak volna egymáshoz.”

A két fiatalt négy napig keresték eltűntként, majd lövésnyomokkal találták meg őket a Szépvíz közelében lévő víztározó gátjánál. A kocsit a lány családja találta meg, az anya korábban bejelentette az eltűnésüket a rendőrségen. A nyomozók most a körülményeket próbálják tisztázni.

A hozzátartozók és barátok nem láttak előjelet. Toni és Bianka nemrég egész éjjel a fiú bátyjának esküvőjén ünnepeltek. „A fiú jól volt, nyugodt volt, mindenkinek segített. Depresszió? Nem. Jól kijöttek egymással” – mondta a fiatalember nagynénje az ObservatorNews-nak.

A 19 éves lány rokonai a közösségi médiában kértek segítséget, mert nem érték el. A fiatal nő régóta együtt volt a 20 éves fiúval, aki szintén Bákó megyéből származott. Pénteken közösen indultak volna Hollandiába dolgozni.

Az anya a lány eltűnésének idején nem tartózkodott otthon, és csak kedden jelezte a hatóságoknak, amikor visszatért. A rendőrség szerint a bejelentés másnap érkezett meg. A lány testvére így fogalmazott:

„A telefonjaik ki voltak kapcsolva, egyáltalán nem csörögtek, nem volt bekapcsolva az internetük, nem kapták meg az üzeneteket sem. Vasárnap éjjel, 12.35-kor mentek el otthonról, és egyetlen biztonsági kamera sem rögzítette, merre indultak. Ezután jelentettük az eltűnésüket a rendőrségen. Nem kaptunk róluk semmilyen információt, így anya, a sógornőm és a lánya elindultak keresni őket.”

Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főfelügyelőség szóvivője közölte: „A két fiatalt a Bákó megyei rendőrség október 22-én nyilvánította eltűntnek.”

A családtagok szerint helyiek is csatlakoztak a kereséshez. Több biztonsági kamerát átnéztek, végül a Szépvíz melletti víztározónál rátaláltak az autóra. „Addig mentünk, amíg a tóhoz értünk, és ott találtunk egy autót. Odamentünk, hogy megnézzük – és mindketten halottak voltak” – idézi őket a Digi24.

A helyszínelők a járműben egy kábítópisztolyt találtak, amelyet általában vágóhidakon használnak. Bár ez nem igazi lőfegyver, súlyos vagy halálos sebeket is okozhat, ha ember ellen használják. „Az autó belülről volt bezárva, és az erdő felé nézett” – mondták a rokonok.

A hatóságok gyilkosság miatt indítottak eljárást. A fiatalok holttestét boncolásra vitték kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
A Fradi-szurkolók megrongálták a vonatot az osztrák belügyminisztérium szerint - ezért nem mehettek tovább Ausztriába
A osztrákok szerint a vonatvezető döntött a megállásról. Nem világos, milyen bizonyítékokra alapozta Szijjártó Péter külügyminiszter azt az állítását, miszerint az osztrák hatóságok állították meg a különvonatot. Nem is voltak jelen a helyszínen a rendőreik.


Reagált az osztrák belügyminisztérium arra a hírre, miszerint csütörtökön nem léphettek be Ausztriába a Ferencváros szurkolói, akik különvonattal utaztak a csapat Európa-liga-mérkőzésére.

A minisztérium péntek reggel a Telex kérdésére azt közölte, hogy

az osztrák rendőrség nem avatkozott közbe. Tájékoztatásuk szerint a vonat azért nem ment tovább, mert a szurkolók megrongálták azt. Hozzátették: nem ők tagadták meg a belépést, hanem a vonat vezetője döntött úgy, hogy nem folytatja az utat.

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) jelezte, hogy nem felelős a járműért, mivel azt a MÁV üzemeltette. Az osztrák belügyi tárca azt is megjegyezte, hogy

nem világos, milyen bizonyítékokra alapozta Szijjártó Péter külügyminiszter azt az állítását, miszerint az osztrák hatóságok állították meg a különvonatot.

A közlés szerint a vonat megállása után minden hivatalos intézkedést a magyar rendőrség végzett el, többek között a szurkolók visszaszállítását Budapestre.

Szijjártó Péter csütörtök délután a közösségi oldalán írt arról, hogy szerinte az osztrák rendőrség tartóztatta fel a Ferencváros szurkolóinak különvonatát. A külügyminiszter a mérkőzés után ezt írta: „Nem tudtak annyi magyart feltartóztatni, hogy ne kapjanak ki….”

Kubatov Gábor, a klub elnöke szintén megszólalt az ügyben. Először azt írta: „a szurkolókat mondvacsinált indokokkal nem engedték át a határon”, majd a Fradi győzelme után így fogalmazott: „Ezt a győzelmet azoknak a Fradi-szurkolóknak ajánlom, akiket ma nem engedtek a lelátóra – akiknek a vonatát visszafordították!”

A Kronen Zeitung megkeresésére az osztrák belügyminisztérium ismét megerősítette, hogy nem történt semmilyen rendőri intézkedés az osztrák fél részéről, és rendőreik nem is voltak jelen a helyszínen. A lap szerint a magyar vasúttársaság döntött úgy, hogy az incidensek után két kocsit lekapcsol, és Hegyeshalomban hagy, írja a Magyar Nemzet.

Az osztrák belügy hangsúlyozta, hogy más nemzetközi futballmérkőzések alkalmával mindig felkészültek a vendégszurkolók fogadására, és eddig minden esetben biztosították a biztonságos érkezést és távozást.

A Ferencváros végül 3–2-re győzött Salzburgban. A Kurier sportrovata szerint az osztrák csapat elvesztette az előnyét, pedig közel állt ahhoz, hogy megszerezze első győzelmét az Európa-ligában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy fiatal magyar fiú Ausztriában, a köd miatt nem tudott leszállni a mentőhelikopter
A Vöröskereszt szerint a kommunikációs hibák is hozzájárultak a tragédiához. A régió sürgősségi rendszerének hiányosságait már korábban is jelezték.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 24.



Egy 19 éves magyar fiú egy autóban utazott Ausztriában, amikor rosszul lett. Hányingerre panaszkodott, ezért mentőt hívtak hozzá. Az állapota súlyos volt, a stájerországi mentők helikoptert riasztottak, de a köd miatt a gép nem tudott leszállni.

A Kronen Zeitung cikke szerint

a mentőautó csak 40 perc múlva érkezett meg. Addigra már nem tudtak segíteni a fiatalon, aki szív- és érrendszeri problémák miatt vesztette életét.

A helyi mentőszolgálat úgy nyilatkozott: „Ha Graz vagy egy másik nagyváros vonzáskörzetében lettek volna, akkor megmenthették volna az életét.” Otto Marl, Liezen város Vöröskeresztjének vezetője azonban azt mondta, ő nem tudja megítélni, valóban segíthetett-e volna a gyorsabb beavatkozás.

A tragédia után Marl arra hívta fel a figyelmet, hogy

az intézkedés a kommunikáció elhúzódása miatt tartott sokáig.

Állítása szerint évek óta jelezték, hogy ilyen helyzetek előfordulhatnak, de szerinte eddig nem vették komolyan a kritikákat. Úgy fogalmazott: hiába vannak jó orvosaik, ha sokszor nem tud leszállni a helikopter, a mentőautó pedig lassabban ér ki.

A Liezen régió Vöröskeresztje a közelmúltban egyeztetett az összes vezető mentőssel és orvossal, és abban állapodtak meg, hogy sürgős lépésekre van szükség. Marl hozzátette: „Mi csak javaslatokat tudunk megfogalmazni, a döntéseket pedig a politikának kell meghoznia.”

via Telex

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tehénnel ütközött a hajnalban motorozó brazil focista - a helyszínen meghalt a 20 éves tehetség
A baleset hajnali fél négy körül történt. A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják.


Hajnali fél négy körül motorozott hazafelé Altosban a 20 éves Antony Ylano, amikor egy úton kóborló tehénnek ütközött. A becsapódás után az úttestre zuhant, a rendőrség szerint a helyszínen meghalt, írja a Blikk.

A klubja közleményben búcsúzott tőle.

„Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy a hajnali órákban Altos városában közlekedési balesetben elhunyt húszéves támadónk, Antony Ylano. Ylano 2024-ig a Piauizao Vibrante mezét viselte, abban az évben megnyerte a piaui U20-as állami bajnokságot. A játékosunk arra készült, hogy a csapattal az U20-as Brazil Kupára utazik, de már nem élhette meg.”

Korábbi csapata, az Altos is megemlékezett róla. „Az akadémiánk neveltje volt, Altos szülötte, a Remo ellen mutatkozott be a profik közt 2023-ban a Serie C utolsó fordulójában. Ezekben a nehéz időkben szeretnénk együttérzésünket kifejezni a családdal és a barátokkal.”

A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit továbbra is vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: