A Rovatból

Botrány a repülőn: egy őrült megpróbálta kinyitni a gép ajtaját, és rátámadt a légiutas-kísérőkre

A 33 éves férfit végül le kellett szállítani a Los Angelesből Bostonba tartó járatról.

Link másolása

Váratlan események történtek a United Airlines egyik járatán: egy férfi durván megtámadta a személyzetet, végül több utas segítségével sikerült a földre teperni.

A New York Post szerint a 33 éves Francisco Severo Torres először a gép vészkijáratát próbálta meg kinyitni, majd amikor a légiutas-kísérők kérdőre vonták, mindent tagadott. Ezután értesítették a kapitányt, hogy a férfi veszélyes lehet, ekkor szabadult el a pokol.

Torres kiabálni kezdett, és azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl a gépen, majd az utaskísérőkre támadt.

Az utasok beszámolója szerint a magából kivetkőzött férfi többször is rátámadt a személyzetre egy törött fémkanállal. A történtekről készült videót IDE KATTINTVA nézheted meg.

Az ámokfutót végül több utas teperte le a földre, majd a gép leszállása után azonnal őrizetbe vette a rendőrség. A botrányt okozó utas későbbi vallomásában azt mondta, hogy önvédelemből támadt rá a személyzet tagjaira.

Torres egyébként mentális problémákkal küzd, korábban már többször is volt pszichiátrián, ahol egyszer még be is perelte az egészségügyi intézményt azért, mert nem kapott mandulatejet a vegán ebédjéhez. A keresetét a bíróság elutasította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Soha nem ajánlottam neki Gyurin keresztül pénzt” – vallotta a bíróságon Gazdi, a Schadl-Völner-ügy kulcsfigurája
Egy magániskola, Ukrajna és állítólagos csecsen emberrablók is felmerülnek az ügyben. Gazdi ugyanakkor minden vádat tagadott.

Link másolása

Korábbi cikkünkben is írtunk már "Gazdiról", azaz R. Róbertről, akinek kulcsszerepe van a Völner Pál egykori igazságügyi államtitkár és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar egykori elnöke elleni perben. Eredetileg őt figyelték meg a nyomozók, és rajta keresztül jutottak el Schadlhoz.

Gazdi állítása szerint legalább 18 éve ismeri Schadl Györgyöt. A bíróságra a börtönből megbilincselve érkezett férfi (aki ezúttal már nem vállalta az arcát) azt mondta: letartóztatása előtt tolmácsolásból élt, abból havonta 3-400 ezer forint bevétele volt, ezen kívül saját cége és néhány más céges érdekeltsége volt. A bíróságon minden ellene felhozott vádat tagadott.

A Telex szerint Schadl egyszer felhívta R.-t, hogy segítsen elkenni egy harmadik személy sok százmilliós áfacsalását, és a végrehajtói kar volt elnöke szerint ez a személy fizetett volna azért, hogy ne legyen belőle gyanúsított vagy vádlott: „egy százast rögtön letétbe tudunk rakatni”.

Ugyanakkor volt, hogy pont fordítva: R. kezdeményezett több olyan ügyet, amiben Schadl és a volt fideszes igazságügyi miniszterhelyettes és államtitkár Völner Pál megpróbáltak közbenjárni.

A vádirat szerint R.-t 2020 augusztusában kereste meg a szintén vádlott S. Etelka, aki egyrészt egy magániskolák üzemeltetésével foglalkozó alapítvány kuratóriumi elnöke, másrészt egy felnőttképzéseket szervező cég tulajdonosa volt. S. nagyon sokat keresett ezzel, ami R.-nek is feltűnt. S. Etelka eredetileg azért fordult R.-hez, mert a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elutasította magániskolájuk nyilvántartásba vételét. R. megígérte, hogy kapcsolataival elintézi a nyilvántartásba vételt, amiért 8 millió forintot kért és kapott S. Etelkától, ezt a pénzt egy az egyben megtartotta. Menet közben még több tízmillió forintot kihúzott a nőből – írja a portál.

A vádirat szerint R. egy ponton azt is elhitette S. Etelkával, hogy csecsenek rabolták el Ukrajnában, és csak akkor engedik vissza Magyarországra, ha kifizet nekik 200 ezer dollárt. S. erre is adott pénzt.

R. azt állította, soha nem használta arra az S.-től kapott pénzt, hogy azzal hivatali személyt befolyásoljon. Csak annyit ígért, hogy megkeres embereket azért, hogy „a későbbi működés akadálymentes legyen, de ez egy esetben sem jelentett lefizetést”.

R. arról is beszélt, hogy

filozófiája szerint a vesztegetés nem működőképes eljárás.

Állítása szerint a felvett pénzek nem kenőpénzek voltak, hanem felkért szakértőket és jogászokat, és őket fizette belőle. Szerinte csak kölcsönről volt szó, és ez S. is tudta.

Beszélt arról is, hogy természetes volt, hogy a régóta ismert Schadl Györgyhöz fordult tanácsért, ahogy az is megfordult a fejében, hogy saját iskolát alapít, mert lehetőséget látott az oktatási szegmensben.

Gazdi elmondta:

Völner Pált nem ismeri személyesen, soha nem beszélt vele, de tudta, hogy Schadl és Völner jó kapcsolatban állnak.

Csütörtökön R. Róbert mellett Völner Pál és Schadl György is megjelent a bíróságon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját otthona előtt fojtogattak egy nőt, a külföldi támadót mégis elengedték a rendőrök, mert indult a repülőgépe
A fiatal nőt traumatizálták a történtek, és nem sok esélyt lát arra, hogy a bántalmazásnak bármilyen következménye lesz.

Link másolása

Egészen elképesztő esetről számolt be az rtl.hu: egy fiatal nőt a lakása előtt támadtak meg, de a helyszínre kiérkező rendőrök elengedték a külföldi férfit, mert hamarosan indult a repülőgépe Brüsszelbe.

Az áldozat elmesélte a honlapnak, hogy végig kellett néznie, amint az erőszakos bántalmazó egyszerűen csak elsétál a tett helyszínéről. A BRFK pedig megerősítette, hogy bántalmazás történt, azonban a korlátozó intézkedés „feltételei nem álltak fent”.

A cikk részletes leírást közöl arról, mi történt pontosan:

A fiatal nő éjjel 3 óra körül szállt le 4-es 6-os villamosról a Jászai Mari téren, majd a Vígszínház mögött tartott hazafelé. Az áldozat már a hazaúton gyanította, hogy valaki követi.

Amikor otthonához ért, a lépcsőházban felkapcsolta a villanyt, majd ezután megragadták hátulról. A támadó lefogta a fiatal lányt, majd percekig fojtogatni kezdte.

A cikknek még nincs vége, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját repülője is van Schadl Györgynek – a vádiratban erről nem volt szó
Egy Piper PA-28 Cherokee típusú légcsavaros gépet tulajdonol a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke. Akkor vásárolhatta, amikor százmilliókat keresett korrupciós ügyeivel.

Link másolása

Saját kisrepülője volt Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jelenleg letartóztatásban lévő korábbi elnökének – derítette ki a G7 gazdasági portál.

A magyar légijárműlajstrom szerint a végrehajtói kar korábbi elnöke egy Piper típusú könnyű repülő tulajdonosa. Bár Schadlnak több vagyontárgyát lefoglalták, számtalan ingatlant, készpénzt, valutát, ékszereket, órákat, a repülőről nem is esett szó a vádiratban. Morvai Attila, Schadl ügyvédje is megerősítette a G7 kérdésére, hogy a vádiratban nincs szó repülőről.

Schadl Györgynek egy Piper PA-28 Cherokee típusú légcsavaros gépe van.

A képek alapján ez egy négyüléses, teljesen fémből készült, egymotoros repülő, amit a leírások szerint repülési kiképzésre, légitaxira és személyes használatra terveztek. A lajstrom szerint 1968-ban gyártották, azaz a típus korai korszakából való, ráadásul a hivatalos adatok alapján 2017 óta érvényes légialkalmassági bizonyítványa sincs.

A G7 szerint újonnan egy ilyen repülő nagyjából 200 ezer dollárba, azaz jelenlegi árfolyamon durván 70 millió forintba kerül, használtan azonban jóval olcsóbb, különösen a régebbi modellek. Egy Schadl gépénél pár évvel fiatalabb repülőt például 44 ezer dollárért (15 millió forintért) hirdetnek.

A repülő az elérhető adatok alapján 2018 elején még nem volt Schadl tulajdonában. Ekkor egy komárnói bejegyzésű szlovák cég birtokolta. Azt nem tudni, hogy pontosan mikor került Schadlhöz a gép, de a szlovák vállalat beszámolói alapján valószínűleg valamikor még 2018-ban adhatták el. A portál felhívja a figyelmet, hogy ekkoriban, 2018. május 22-én adhatta át az első ötmillió forintot Schadl György Völner Pálnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Jogerősen tíz évre ítélték Bróker Marcsit, plusz pénzbüntetés és vagyonelkobzás
A nő 14 éven keresztül több mint 760 sértettel kötött betétgyűjtésre szerződéseket, és a piaci kamatoknál jóval magasabb hozamot ígért nekik. Ügyfeleinek néhány millió forinttól több mint egymilliárd forintig terjedő kárt okozott.

Link másolása

Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön a Kun-Mediátor Kft. vezetőjét, aki több mint tíz éven át gyűjtött betétet több száz ügyfelétől, majd a pénz egy részét nem fizette vissza a sértetteknek.

A táblabíróság csalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottat, a szabadságvesztés mellett 5,4 millió forint pénzbüntetést is kiszabott vele szemben, és végleges hatállyal eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól.

A vádlottal és a jelenleg felszámolás alatt álló Kun-Mediátor Kft.-vel szemben külön-külön 2,079 milliárd forint, míg a vádlott két hozzátartójával szemben 16, illetve 15 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el a táblabíróság.

Az elsőfokú ítéletben meghatározott 130 millió forinton túl a vádlottat további öt sértett több mint 90 millió forintnyi kárának megfizetésére is kötelezték.

Az ítélet szerint a karcagi nő az általa képviselt gazdasági társaság vezető tisztségviselőjeként eljárva mintegy 14 éven keresztül több mint 760 sértettel kötött betétgyűjtésre szerződéseket, amelyek alapján a piaci kamatoknál jóval magasabb hozamot ígért nekik. A nőnek e tevékenység folytatására engedélye nem volt, az általa ígért magas hozamok megfizetését lehetővé tevő tényleges gazdasági tevékenységet nem folytatott, az ügyfeleinek ezáltal különböző nagyságú, néhány millió forinttól több mint egymilliárd forintig terjedő kárt okozott.

A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve - a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért - az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. "Bróker Marcsi" 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.

Gorzó Zita ügyész perbeszédében a vádlottal szemben a büntetési tételkeret felső széléhez, 15 évhez közeli büntetést kiszabását kérte. Az asszony ügyvédje az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta, másodsorban védence felmentését, illetve a kiszabott büntetés enyhítését kérte.

A vádlott, aki bokáján nyomkövetővel jelent meg a táblabíróság előtt, az utolsó szó jogán hangsúlyozta, nem állt szándékában, hogy kárt okozzon ügyfeleinek. A befektetők jelentős részének - csaknem 250 ügyfélnek - nem keletkezett kára, sőt jelentős nyereséget értek el a nekik kifizetett hozamok révén - mondta.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az ítélet indoklásánál kifejtette, az időmúlásra, a vádlott idős korára, több mint 6 milliárd forintnyi kár megtérülésére tekintettel a táblabíróság nem látta szükségesnek súlyosabb büntetés kiszabását. A bíróság elrendelte a vádlott szabadságvesztésének megkezdését, így az asszonyt fegyőrök vezették el a tárgyalóteremből.


Link másolása
KÖVESS MINKET: