KÉK HÍREK
A Rovatból

Borzasztó tragédia: öt gyerek halt meg, amikor fának ütközött és kigyulladt egy autó New Yorkban

A kocsit egy 16 éves fiú vezette, a legfiatalabb áldozat csak 8 éves volt.

Link másolása

Szörnyű tragédia történt vasárnap kora hajnalban New Yorkban: egy autó fának ütközött, majd kigyulladt, a benne utazók pedig egy kivételével mind meghaltak - számolt be róla az NBC New York.

Az áldozatok mindegyike kiskorú volt: egy 17, egy 16, egy 12, egy 11 és egy 8 éves gyerek is meghalt. Az egyetlen túlélő egy 9 éves fiú, akit súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel kezelnek kórházban. Neki még időben sikerült kijutnia az égő kocsiból.

A Nissan Rogue típusú autót a 16 éves kamasz vezette. Egyelőre nem tudni, miért tért le az útról, mielőtt a kocsijuk fának ütközött, majd kigyulladt. Más autó nem volt érintett a balesetben.

Az áldozatok testvérek és unokatestvérek voltak, négy fiú és egy lány. A kocsit vezető fiú apja elmondása szerint mindannyan nagyon közel álltak egymáshoz, gyakran mentek együtt plázázni, fagyizni, moziba. Az apa ledöbbent, amikor megtudta, hogy a fia volt a sofőr, ugyanis nem volt jogosítványa, a szülők pedig nem is engedték neki, hogy vezessen - mondta el a CBS News-nak.

A tragikus baleset után az apa szívszorító sorokat írt a Facebook-oldalán:

„Ez a legfájdalmasabb bejegyzés, amit életemben írnom kellett. A feleségem, a volt feleségem, a nővérem és én egy fatális balesetben elvesztettük a gyerekeinket. Hat gyerek volt a kocsiban, és csak egy élte túl. Szavakkal nem lehet kifejezni azt a fájdalmat, amit érzünk, és senki másnak nem kívánjuk azt. Szükségünk van mindannyiótok imájára és kedves szavaira, hogy ezek átsegítsenek minket ezen a szörnyű időszakon.”

Anthony Billips több családi fotót is megosztott a posztban, melyeken láthatók az elhunyt gyerekek is.

A család számára gyűjtést indítottak a GoFundMe oldalon, ahol már több mint 37 ezer dollár (~ 14 millió forint) jött össze.

Fotó: GoFundMe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET: