Kettőtől nyolc évig terjedő börtönt is kaphat az a 18 éves fiatalember, aki nemrég a BKK e-jegyrendszerének hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Az információs rendszer vagy adat megsértését bünteti a törvénykönyv, és miután a BKK közérdekű üzem, a büntetés időkerete még súlyosabb lehet - írja főügyészségi forrásokra a Magyar Idők.
A BKK e-jegyrendszerének hibáit feltáró etikus hekker ügyéről már többször is beszámoltunk. A fiú eredetileg azt jelezte a BKK-nak, hogy a honlapon egy alapszintű hekkeléssel akár 50 forintért is vásárolhatunk bérletet az új e-jegyrendszerben. A BKK nem válaszolt a fiú levelére, ellenben a T-Systems feljelentést tett ellene, a fiatalt pedig előállították az ügyben.
Az ügy közfelháborodásba torkollott, miután külföldön bevett gyakorlat, hogy etikus hekkerekkel tesztelik egy rendszer erősségét.
A Magyar Idők szerint az etikus hekker ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda már vizsgálódik adatmegsértés alapos gyanúja miatt. A nyomozás határideje szeptember 15. A lap úgy tudja, hogy a fiú együttműködik a hatóságokkal a nyomozásban, szabadlábon védekezhet.
Korábban beszámoltunk arról, hogy alig indult el a BKK online jegyértékesítési felülete, azt több, sikeres kibertámadás is érte a rendszer alapvető hiányosságai miatt.
Mindeközben az adatvédelmi hatóság azt vizsgálja, hogy a BKK és a T-Systems teljesítette-e az adatbiztonsági követelményeket.
Kettőtől nyolc évig terjedő börtönt is kaphat az a 18 éves fiatalember, aki nemrég a BKK e-jegyrendszerének hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Az információs rendszer vagy adat megsértését bünteti a törvénykönyv, és miután a BKK közérdekű üzem, a büntetés időkerete még súlyosabb lehet - írja főügyészségi forrásokra a Magyar Idők.
A BKK e-jegyrendszerének hibáit feltáró etikus hekker ügyéről már többször is beszámoltunk. A fiú eredetileg azt jelezte a BKK-nak, hogy a honlapon egy alapszintű hekkeléssel akár 50 forintért is vásárolhatunk bérletet az új e-jegyrendszerben. A BKK nem válaszolt a fiú levelére, ellenben a T-Systems feljelentést tett ellene, a fiatalt pedig előállították az ügyben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fél év után holtan került elő a Németországban nyom nélkül eltűnt nyíregyházi buszsofőr
A nyíregyházi családapa április óta nem adott életjelet, telefonja két nap után már ki sem csengett. A férfi párja Németországban is kereste, most nyomozás indult.
Április 13. óta nem adott életjelet magáról egy nyíregyházi édesapa. A 43 éves buszsofőr a bajorországi Fürstenfeldbruckban dolgozott, és bár a fizetés jobb volt, egyre nehezebben viselte, hogy távol van a párjától és kisfiától. Élettársával utoljára telefonon beszélt, ezután a készüléke elnémult, Ny. Róbert eltűnt.
A német rendőrség most visszavonta a körözést: a kisváros közelében megtalálták a férfi holttestét, írja a Blikk. Egyelőre nem tudni, mikor és milyen körülmények között hunyt el, és az sem ismert, hogyan bukkantak a maradványokra. A hatóság a családdal csak a tényt közölte, és jelezte, hogy nyomozás indult.
Párja, Kitti többször is kiment Németországba, végigjárta Róbert munkahelyét, szállásadóját és ismerőseit. Már akkor rossz előérzete volt.
„Tudtam, hogy minden egyes nappal csökken a remény, hogy Robi épen és egészségesen előkerül, s megmagyarázza ezt a hat hónapos hiányt, mégis sokkolt, amikor a német hatóság hívott, hogy vége, visszavonták a körözést, megvan a párom, holtan. A részletekről még nem tudok, annyira friss a történet, de egy biztos:
Fürstenfeldbruck közelében találtak rá, olyan helyen, amit elvileg már többször is átvizsgáltak. A rendőrség annyit közölt, hogy nyomoznak, várjunk türelemmel, értesítenek majd, mikor mehetek ki, mikor tudhatok meg részleteket.”
Kitti korábban úgy tudta, Róbert elszámolási vitába keveredhetett valakivel. A férfi telefonját a lakóhelyétől több száz kilométerre mérték be, mielőtt lemerült. A készülék akár gazdát is cserélhetett, hiszen a holttest ahhoz a városhoz közel került elő, ahol nyoma veszett.
A nő arról is beszélt, hogy Róbertnek nemrég lett egy új lakótársa, aki nem akart bemenni tanúskodni.
„Három alkalommal is megtagadta ezt. Róla alig beszélt Robi, ráadásul hazudott arról, hogy mikor látta utoljára, amikor pedig megkérdeztem, bűntudatot láttam rajta. Csak egy hónapja ismerték egymást, a női megérzésem azt súgta, Robit belevitte valami hülyeségbe, s elszámolási vitába keveredhettek. Bár a tényeken, hogy Robi nincs többé, ez már nem változtat, szeretnénk megtudni az igazságot, hogy megnyugodjunk, s úgy temethessük el a szerettünket.”
A lap megkereste a Bajor Rendőrség Bűnügyi Nyomozó Osztályát a megtalálással kapcsolatban, de eddig nem kaptak választ.
Április 13. óta nem adott életjelet magáról egy nyíregyházi édesapa. A 43 éves buszsofőr a bajorországi Fürstenfeldbruckban dolgozott, és bár a fizetés jobb volt, egyre nehezebben viselte, hogy távol van a párjától és kisfiától. Élettársával utoljára telefonon beszélt, ezután a készüléke elnémult, Ny. Róbert eltűnt.
A német rendőrség most visszavonta a körözést: a kisváros közelében megtalálták a férfi holttestét, írja a Blikk. Egyelőre nem tudni, mikor és milyen körülmények között hunyt el, és az sem ismert, hogyan bukkantak a maradványokra. A hatóság a családdal csak a tényt közölte, és jelezte, hogy nyomozás indult.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kaszás Nikolett barátnője: Itt valami nincs rendben
A túrázót a Pilisben keresték hetekig, majd szeptember 28-án találták meg. A barátnő szerint „mindenki értetlenül áll a halála előtt”, miközben a rendőrség közigazgatási eljárás keretében igyekszik tisztázni a körülményeket.
Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.
A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.
„A család rengeteg baráttal együtt jelent meg a kutatás helyszínén. Külön sátrat kerítettek el nekik, amit polgárőrök álltak körbe, hogy oda senki se tudjon bemenni. Amikor megtudták, hogy ő lehet az, aki az erdőben fekszik, összeroppantak. A rendőrök az utolsó ismert ruházata alapján azonosították, majd úgy tudom, hogy a családnak is meg kellett néznie” – idézte fel.
A barátnő úgy fogalmazott, „mindenki értetlenül áll a halála előtt”.
„Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy... Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna”
– mondta.
A hírek szerint a személyes tárgyai mellett egy palackot is találtak, amelyben fagyálló lehetett. Mint írják, a rendőrség vizsgálja az öngyilkosság lehetőségét.
A hatóságok szerint a holttestet szeptember 28-án, délelőtt 11 óra után találták meg. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.
Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.
A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.
Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Csütörtökön egy késes támadó öt embert megsebesített a manchesteri Heaton Park-i zsinagógánál, ketten meghaltak, írja a 444.
A manchesteri rendőrkapitány szerint a rendőrök valószínűleg tévedésből lelőtték az egyik halálos áldozatot az akció során.
Sir Stephen Watson főkapitány azt mondta, hogy a rendőrség egész éjjel konzultált orvosszakértőkkel, a teljes boncolásra pedig ma kerül sor.
„A belügyminisztérium patológusa előzetesen megállapította, hogy az egyik elhunyt áldozaton olyan sérülés látható, amely lőtt sebnek feleltethető meg. Jelenleg úgy tűnik, hogy a gyanúsítottnál, Jihad al Shamie-nál, nem volt lőfegyver, és a lövéseket kizárólag a GMP (manchesteri rendőrség) engedéllyel rendelkező fegyveres rendőrei adták le, amikor igyekeztek megakadályozni, hogy a támadó behatoljon a zsinagógába és további kárt okozzon a zsidó közösségnek".
A rendőrség közleménye szerint a három kórházban ápolt sérült közül az egyik szintén lőtt sebet kapott, sérülése nem életveszélyes. A két meglőtt személy a rendőrség rekonstrukciója alapján egymáshoz közel állt a zsinagóga bejáratánál.