KÉK HÍREK
A Rovatból

„Oroszországon kívül akartam élni” – nyilvánosságra került Szergej Szkripal kórházban adott interjúja

Betegágyából vallott életéről Szergej Szkripal orosz kettős ügynök, akit a Novicsok néven ismert idegméreggel akartak eltenni láb alól.


Mark Urbannek, a neves brit újságírónak lehetősége nyílt arra, hogy a szovjet katonai hírszerzés egykori ezredesével hosszú interjút készítsen, amelyben Szkripal elmesélte életét, köztük azt is, hogy miként szervezte őt be a brit titkos szolgálat. E beszélgetés hamarosan könyv alakjában is megjelenik. Ebből közölt részleteket a Daily Mail .

Mark Urban

Szkripalt gyermekként, a szovjet hadsereg ejtőernyőseként, majd a GRU magas rangú tisztjeként ideológiailag úgy nevelték, hogy előbb a kommunista rendszer, majd „Oroszország Anyácska” kérlelhetetlen harcosa legyen a nyugati imperalizmussal szemben. Harcolt Afganisztánban is, és részt vett olyanok legyilkolásában, akiket azzal gyanúsítottak, hogy a CIA-nek dolgoznak.

Először akkor kezdett el kételkedni ügye igazában, amikor Máltára került kiküldetésben. Nemcsak a gazdaság, a helyiek életmódja, az árubőség döbbentette meg, hanem a nyugati kollégák kedvessége, baráti stílusa is.

Megismerte családjaikat is, és nem értette, hogy miért is kellene gyűlölni őket. E kételyek vezették lassan oda, hogy fellázadt és átállt a másik oldalra, pontosabban kettős ügynök lett.

Urban eredetileg egy olyan könyvre készült, amely a hidegháború utáni évek kémkedéséről szólt volna. A Szkripallal a salisbury kórházban folytatott több órás beszélgetések azonban önálló könyvvé alakultak.

Szergej Szkripal, 1951-ben született, apja a hadsereg tisztjeként harcolt a nácik ellen, így számára természetes volt, hogy ő is a katonai pályát válassza. Hadmérnökként végzett, de ő inkább egy elit légideszantos egységbe jelentkezett, közben felderítői kiképzést is kapott. Így vezényelték őt Afganisztánba. Közben felfedezte őt a katonai hírszerzés (GRU), és 1984-ben sport- és kulturális attaséként küldték őt a Szovjetunió vallettai nagykövetségére. Valójában az volt a feladata, hogy ügynököket toborozzon máltai vezetői körökből, nyugati diplomaták és katonák között. A velük való rendszeres találkozások, baráti összejövetelek kezdtek benne kétségeket ébreszteni. 1989-ben rendelték vissza Moszkvába.

Akkor még lojálisnak gondolta magát hazájához, bár nyugtalanította a Berlini Fal leomlása és a szovjet blokk összeomlása.

A Szovjetunió felbomlásával úgy érezte, az ország új demokratikus vezetői, Mihail Gorbacsov, majd Borisz Jelcin elárulták őt. 1992-ben kihallgatást kért a GRU vezérkaránál és leszerelését kérelmezte, ezt azonban elutasították, miután akkor már túl sokan hagyták ott a szolgálatot. 1993 szeptemberében Madridba küldték, ahol a nagykövetség tudományos titkára lett, valójában „alvó ügynökök” hálózatát kellett felügyelnie, akik háború esetén lépnének akcióba. Ekkor került a brit titkos szolgálat, az MI6 látókörébe, mely régóta szeretett volna már beférni a nyugati ipari kémkedést irányító GRU-ba. Végül 1996-ban, Szkripal mandátuma lejártának évében tudta őt megkörnyékezni egy fiatal brit ügynök, aki oroszországi üzleti partnereket kereső gibraltári olajvállalkozóként mutatkozott be. Kapcsolatuk hamar barátsággá változott, majd egy angliai meghívást követően a brit ügynök kiterítette kártyáit. Így lett 30 óta az első GRU-tiszt, aki az MI6 szolgálatába állt. Bevallotta barátjának, aki akkor a Richard Bagnall nevet használta, hogy jövőjét Oroszországon kívül képzeli el.

De Szkripalnak akkor még haza kellett térnie. Mivel bizalmi állása miatt turistaként nem utazhatott, feleségét küldte el 1997-ben Spanyolországba, hogy találkozzon Bagnall-lal, akinek egy orosz regényt küldött. Ebbe írta láthatatlan tintával a brit hírszerzésnek szánt információkat.

Segítette leleplezni a Nagy-Britanniában dolgozó GRU-ügynököket, akiket aztán addig vezettek tévutakra és láttak el hamis információkkal, mig haza nem hívták őket. Szkripal egyúttal tájékoztatta a brit szerveket a GRU, és a KGB-utód FSZB erősödő rivalizálásáról és az oroszországi hatalmi harcokról is.

A következő évben is hasonló küldeményt juttatott el az MI6-nak, de közben a volt KGB-tiszt Vlagyimir Putyin került hatalomra és megkezdődött a rendcsinálás, többek között a GRU-nál is. 1999. szeptemberében, 48 évesen nyugállományba küldték. Kapcsolatai azonban megmaradtak, így tovább dolgozhatott a brit titkos szolgálatnak, és a találkozók immár „családi vakációk” keretében zajlottak, Spanyolországban, Máltán, Olaszországban. 2004-ben azonban új brit kapcsolata, akivel Izmirben találkozott, figyelmeztette, hogy egyik volt kollégáját letartóztatták Moszkvában, majd egy katonai kórházba szállították, ahol váratlanul meghalt. Szkripal mégis a hazatérés mellett döntött, pedig már Törökországban is követték. Néhány nappal később Moszkvában letartóztatták.

Szergej Szkripalt hazaárulás címén 13 évi börtönre ítélték, de 2010-ben egy Bécsben lezajlott kémcsere keretében szabadon engedték. Ekkor kapott menedékjogot Nagy-Britanniában.

Mark Urban könyve, a Szkripal-dosszié (The Skripal Files) október 4-én jelenik meg a Macmillan kiadónál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.


Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.

Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.

„Várta az anyukáját, meg volt beszélve, hogy ugyanazon a helyen áll majd az anyuka. Oda ment, és látta, hogy nem ő van ott” – mondta el egy másik szülő. A kislányhoz egy idegen férfi lépett oda azzal, hogy az anyukája küldte érte. A gyerek azonban nem dőlt be a mesének, azonnal gyanút fogott, és visszafutott az iskola biztonságába.

Az eset után a város rendőrkapitánya a helyi tévében beszélt arról, hogy nem egyedi próbálkozásról van szó.

„Tudomásunk van három olyan esetről, amely a városunkban, Budaörsön történt, ahol iskolákhoz közeli vagy attól kissé távolabbi helyszíneken ismeretlen személy szólított meg gyermekeket” – közölte Tóth Arnold, Budaörs rendőrkapitánya.

A rendőrök most gőzerővel nyomoznak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak.

„Adatgyűjtés keretében megjelennek a kollégáim, beazonosítják a helyszínt, a szűkebb és tágabb környezetben található térfigyelő vagy egyéb kamerákat igyekeznek beazonosítani, ezek felvételeit beszerezni, lefoglalni” – részletezte a nyomozás lépéseit a rendőrkapitány.

A Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor is fokozott óvatosságra kérte a kollégáit.

„Nyilván felkészültünk arra, hogy most valaki járkál a városban, de egyébként is olyan a rendszerünk, hogy nem nagyon teszi lehetővé, hogy a gyerek egyedül bóklásszon az iskola környékén” – magyarázta az igazgató.

De mit tehet a szülő? Egy gyermekpszichológus szerint a puszta tiltás nem elég, gyakorlati tanácsokkal kell felvértezni a gyerekeket.

„Ahelyett, hogy azt mondjuk: ne ülj be idegen mellé az autóba, inkább azt tanítsuk meg, hogy ha olyan ember szólítja meg, akit nem ismer, mondjon nemet, és menjen tovább abból a helyzetből” – tanácsolta Sthály Katalin gyermekpszichológus.

A „cukros bácsi” és a „fekete autós” rémtörténetek időről időre felbukkannak a közösségi médiában, a hatóságok pedig rendre arra kérik a lakosságot, hogy a pánikkeltő posztok helyett azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázzák, ha gyanús esetet észlelnek. A mostani budaörsi ügyben azonban a rendőrség hivatalosan is megerősítette a bejelentéseket, és konkrét nyomozati lépéseket tett.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk