KÉK HÍREK
A Rovatból

Beismerő vallomást tett az újbudai rendőrgyilkos

A rendőrség elrendelte a férfi letartóztatását.


Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített – közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.

A közlemény szerint az ügyészség „szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást – orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki”.

A bíróság megállapítása szerint

„a megalapozott gyanú – mint a kényszerintézkedés általános feltétele – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett”.

„A szökés, elrejtőzés veszélyét az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei, a férfi kiszámíthatatlanságára utaló, a közvetlenség elve alapján is valószínűsíthetően zavart mentális állapota, valamint az eljárás során a rendőri intézkedésnek való kitartó ellenszegülése, az elkövetési helyről történő elmenekülése, továbbá a gyanúsított fokozott társadalomra veszélyessége alapozza meg” – írták a közleményben.

A bűnismétlés veszélyét többek között az támasztja alá, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerősen 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

A fentieken kívül a férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt – ismertették.

A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt próbaidő alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt – mutattak rá.

Hozzátették, a gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza. „A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében” – írta az ügyészség.

Tudatták, hogy a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Mint arról korábban mi is írtunk: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi, Lecke utcai társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, ő a kórházba szállítás után meghalt – fűzték hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Úgy rángatta a gyerekeket, mint egy börtönőr” – brutális felvétel került elő egy krasznodari óvónőről, a rendőrség is nyomoz
Több orosz Telegram-csatorna is közzétette a videókat. A 45 éves nő nem árulta el, miért viselkedett így. Miután a szülők megtudták, mi történt, az óvónő betegszabadságra ment.


A krasznodari 167-es óvodában készült videók alaposan felkavarták az orosz közvéleményt. A felvételeken az látszik, hogy egy óvónő durván bánik a rábízott kisgyerekekkel.

Az orosz interneten kezdtek el terjedni azok a felvételek, amelyeken egy óvónő a hajuknál, karjuknál, lábuknál fogva rángatja és földre löki a gyerekeket. A jeleneteket a 167-es számú óvoda biztonsági kamerái rögzítették. Több helyi Telegram-csatorna is közölte a videókat, amelyeken a kicsik sírása és sikoltozása is jól hallható.

A lapok szerint az óvodapedagógus „börtönőrként” bánt a gyerekekkel. A 45 éves nő nem árulta el, miért viselkedett így. Miután a szülők megtudták, mi történt, az óvónő betegszabadságra ment.

Az intézmény belső vizsgálatot indított. A rendőrség és az ügyészség is foglalkozik az esettel. Az óvoda vezetője és több szülő is vallomást tett - írta a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
A gránátrobbanás két sérültjénél járt Szalay-Bobrovniczky Kristóf: „a katona jobban van, a sebesült hölgy jelenleg nincs életveszélyes állapotban”
A honvédelmi miniszter a kórházban azt ígérte, hogy az újdörögdi baleset mindkét sérültjének minden támogatást megadnak.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán számolt be arról, hogy meglátogatta a gránátrobbanásban megsérült katonát és kormánytisztviselőt.

Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy kormánytisztviselő mindkét karját elveszítette a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, miután felrobbant egy gránát a tenyerében. „A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett” – közölték. A másik sérült a kiképző katona, aki lágyrész-sérüléseket és csonttörést szenvedett.

A miniszter a kórházi látohatás után azt írta:

"Ma délután meglátogattam a Honvédkórházban az újdörögdi baleset sérültjeit.

A kormánytisztviselő hölgy szüleinek személyesen fejeztem ki az együttérzésemet, valamint biztosítottam támogatásomról a kiképző katonát.

A kezelőorvosok arról tájékoztattak, hogy mindkét sérült állapota stabil, a katona jobban van, a sebesült hölgy pedig jelenleg nincs életveszélyes állapotban.

Köszönöm orvosaink és ápolóink helytállását!

Mindkét sérültnek minden támogatást megadunk"

- írta bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Napokig verhette élettársa a 64 éves pedagógust, akinek holttestét szombat délelőtt találták meg Ráckeresztúron
A háromgyerekes anya két éve fogadta be a férfit, de a szomszédok szerint gyakran hallották, hogy veszekedtek, verekedtek egymással.


Szombaton találták meg azt a 64 éves pedagógust, akit részeg élettársa verhette halálra a ráckeresztúri otthonában. Napokig is bántalmazhatta az asszonyt, mielőtt meghalt - derüt ki a Tények beszámolójából.

Szomszédai elmondása szerint egy nappal korábban is összevert arccal látták a nőt, akit korábban is durván bántalmazott a férfi. Sokszor hallottak kiabálást, veszekedést, verekedést tőlük. Mentő is vitte már el a nőt, a férfit pedig a rendőrök. Mindketten ittak, majd veszekedtek, vélhetően legutóbb is ez történt.

A gyilkossággal az 53 éves alkoholista élettársát gyanúsítják, aki maga hívott mentőt a nőhöz, de már nem tudták megmenteni az életét. Nem menekült el, megvárta a rendőröket, akik elvitték.

A háromgyerekes anya egyedül élt, ismerősei szerint két éve ismerhette meg a férfit, akit befogadott. Nem jöttek ki egymással, többször elküldte a nő a férfit, de visszatért.

A férfit a napokban letartóztathatják.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: Betörték az ablakot és vízzel kevert kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába
Kisberk Szabolcs szerint a támadás nem véletlen, hiszen hónapok óta foglalkozik a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyével, és több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett.


Fotókkal illusztrált hírt osztott meg a gyömrői Mi Hazánk közösségi oldala. Bejegyzésük szerint megtámadták a párt képviselőjének, Kisberk Szabolcsnak az autóját. Szerintük az állatkínzók lehetnek az ügy mögött.

Azt írják:

"Az elmúlt időszakban egyre szaporodnak a párt elleni támadások. A hét közepén a Mi Hazánk szegedi irodájának megnyitása előtt pár órával dobtak festékbombát az iroda bejáratára, szombatról vasárnapra virradó éjszaka pedig a Mi Hazánk Pest Vármegyei képviselőjének, Kisberk Szabolcsnak, - aki egyben gyömrői önkormányzati képviselő is - az autóját tették tönkre. Az egyelőre ismeretlen elkövető

kivágta az autó egyik gumiját, betörte az utasoldali ülés ablakát, és körülbelül 10-15 liter vízzel elkevert kutyaürüléket öntött az utastérbe".

A pártban ő foglalkozik az állatvédelemmel, és biztos benne, hogy ennek a támadásnak köze van "az állatvédelem területén végzett tevékenységéhez. Ő tartja hónapok óta napirenden a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyét, de több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett az elmúlt hetekben" - áll a bejegyzésben.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: