Balhé tört ki Ferihegyen, mert a Ryanair egyik gépére nem lehetett felvinni a csomagokat
A Ryanair vasárnap délutáni, Las Palmasba tartó járatának fedélzetén balhé tört ki, amikor az utasokkal a pilóta még Ferihegyen közölte, hogy egyetlen egy bőröndöt sem tesznek fel a gépre, és ha ez valakinek nem tetszik (azaz ha valaki nem szeretne napokat vagy heteket a holmija nélkül tölteni), akkor szálljon le a gépről – írja a Blikk. A lap arról ír, a pilóta ezen kívül annyi tájékoztatást adott, hogy a gép a feladott csomagokkal együtt túlsúlyos lenne.
Az egyik utas arról számolt be a portálnak, hogy többen egyből elhagyták a repülőt. A jegyet váltók körülbelül egyharmada tehát lemaradt az álomnyaralásukról annak ellenére, hogy minden bizonnyal már kifizették a szállásukat. A 444 egyik olvasója szerint körülbelül 50 feldühödött utas leszállt a gépről, és elállták a repülő útját. Az RTL Híradónak nyilatkozó utas szerint nem állták el az utat, csak ott állhattak meg, a rendőrök nem engedték őket tovább. Egy másik utas elmondta, hogy a bőröndjeikben fontos gyógyszerek voltak, melyek a gyerekeik betegsége miatt fontosak számukra.
Az összes bőröndöt odavitték a repülőhöz, a repülőn maradó utasok pedig nagyjából 15 percet kaptak arra, hogy a legfontosabb holmijaikat a kis táskájukba tegyék.
Az Index egy utas beszámolója alapján arról ír, a pilóta bejelentette, hogy azoknak, akiknek a csomagja Budapesten marad, nem kell szerdáig várniuk kint rá, vagy ma, vagy legkésőbb holnap az is meg fog majd érkezni. A helyszínre rendőrök is érkeztek.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója
Múlt héten hasonló eset történt, akkor is a Budapest-Las Palmas járat utasainak csomagjai nem érkeztek meg. A légitársaság - a múltkori esethez hasonlóan - azt a tájékoztatást adta, hogy másnap Londonba küldik a csomagokat, és majd onnan szállítják tovább Gran Canaria szigetére.