HÍREK
A Rovatból

„Azt hittem, rám ragadt valami, de a szemem lógott ki” – egy cigarettáért verték meg brutálisan Lászlót

A Székesfehérváron jól ismert festőbe öten kötöttek bele, esélye sem volt ellenük.
Fotó: Tom und Nicki Löschner / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. november 18.



Súlyos bántalmazás ért egy városszerte ismert és kedvelt szobafestő-mázolót Székesfehérváron november 12-én – számolt be a Blikk. A környéken csak Picassónak hívott Kovács Lászlót öten verték meg, maradandó sérülést szenvedett.

Lászlót múlt szombaton szólította le öt fiatal, akik cigarettát kértek tőle a délután 5 órai sötétben, de mivel nem tudott adni, ütlegelni, majd rugdosni kezdték.

Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kiugrott a helyéről az egyik szemgolyója, s az orvosok már nem tudtak segíteni a sérült látószerven.

„Nem volt nálam cigaretta, sosem éltem vele, korábban sportoltam is, meg nem is ízlett a dohány” – mesélte a lapnak "Picasso". „Bárcsak lett volna nálam egy dobozzal. Talán megúsztam volna ezt a verést, bár a barátaim azt mondják, akkor is kaptam volna, a támadók alighanem mindenképp verekedni akartak” – tette hozzá.

Az esetet nagyon komoly részletességgel mesélte el, a legdurvább részeket sem elhallgatva:

„A verés után csak arra emlékszem, hogy vonszolnak, behúztak a bokrok közé, majd órákig feküdtem eszméletlenül. Mikor felébredtem, azt hittem, rám ragadt valami, de a szemem lógott ki.

A munkaadóm, Tibor talált rám reggel, amikor keresni kezdett.”

László így is élete nehéz szakaszát élte meg, mert válása után nincs hol laknia, a verés idején is épp egy barátjához tartott, akinél meghúzza magát. A humora azonban nem hagyta el: megjegyezte, kár, hogy éppen mostanában vannak problémák a térdével is, mert ellenkező esetben talán el tudott volna futni támadói elől.

Kiderült az is, hogy a látását már biztosan nem kaphatja vissza, és maga sem tudja, mire lesz képes fél szemmel. Műszemet kap majd, és a barátai a térdprotézis-műtétjében is segítenek, hátha ez jobb kedvre deríti a teljesen elkeseredett férfit.

„600 ezer forintra van szükségünk, én magam adok 100 ezret, s ha sikerül, már karácsonyra megműthetik Lacit, és valami öröme is lesz a bajában. Tragédia, ami vele történt, érthetetlen erőszak áldozata. Abban reménykedünk, hogy ez talán visszahozza az életkedvét” – mondta el a Blikknek Picasso munkaadója.

A lap információi szerint az ügyben csoportos garázdaság és maradandó károsodást okozó súlyos testi sértés gyanújával indult eljárás a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol azonban – adatvédelmi szabályokra való hivatkozással – nem adtak információt a nyomozásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor rendkívüli bejelentése: Rám most nem a parlamentben van szükség
A leköszönő miniszterelnök a Facebookon közölte, hogy nem veszi át parlamenti mandátumát, a Fidesz-frakció vezetését pedig Gulyás Gergely veszi át. A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy júniusra előrehozzák a párt tisztújító kongresszusát.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



[caption id="attachment_2525875" align="alignnone" width="2110"] Screenshot[/caption]

Orbán Viktor a Facebookon számolt be arról, hogy véget ért a Fidesz elnökségi ülése. Közlése szerint „gőzerővel zajlanak a megbeszélések a nemzeti oldal megújulásáról, a frakciónkról és közösségeink megvédéséről.” A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy „minden képviselőjelöltünket meghallgattuk, közösségünk minden tagjának véleményére, tapasztalatára és tenni akarására szükségünk van.” A bejegyzés szerint több lényeges elhatározásra jutottak, ezek egyike, hogy „a parlamenti frakciónkat gyökeresen átalakítjuk, hétfőn alakul meg a frakció, vezetője Gulyás Gergely lesz.

Személyes döntéséről a pártelnök azt írta, hogy „a Fidesz KDNP lista vezetőjeként elnyert mandátumom valójában a Fidesz parlamenti mandátuma, ezért úgy döntöttem, azt vissza is adom.”

Döntését azzal indokolta, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Orbán Viktor bejelentette továbbá, hogy a jövő héten országos választmányi ülést tartanak, és az esedékes tisztújító kongresszust előrehozták júniusra. A politikus felidézte: „Közel négy évtizede vezettem a közösségünket, ez alatt volt részünk sikerekben és kudarcokban, választási győzelmekben és vereségekben.”

Hozzátette azonban: „Egy valami viszont nem változott, ez a tábor volt mindvégig Magyarország legegységesebb és legösszetartóbb politikai közössége, és erre az egységre Magyarországnak most is nagy szüksége lesz.”

A posztból kiderül az is, hogy az elnökség javaslatára kész folytatni a párt vezetését pártelnökeként. „Az elnökség azt javasolja, hogy a munkámat a Fidesz elnökeként folytassam, és ha a kongresszus megtisztel bizalmával, készen állok a feladatra.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az Orbáni oligarchák 10 milliárdos értékben menekítik a vagyonukat, a Mészáros család Dubajba repül
A leendő miniszterelnök szombat este arról számolt be, hogy értesülései szerint a kormányközeli üzletemberek és családjaik elhagyhatják az országot. A politikus felszólította a hatóságok és a szolgálatok vezetőit, hogy tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek.


Magyar Péter egy Facebookon beszélt arról, hogy már majdnem két hét telt el azóta, hogy a magyar emberek győzelmet arattak a „Nemzeti Együttbűnözés rendszere felett”. Hozzátette, pártja gőzerővel készül a kormányzásra. „A Tisza gőzerővel készül a kormányzásra és a működő, emberséges Magyarország építésére. De közben a háttérben a maffia sem tétlenkedik.” Szerinte, miközben Orbán Viktor elkerüli a felelősségvállalást, a háttérben az ország elhagyását és a vagyonok kimenekítését készítik elő.

„Az Orbáni oligarchák 10 milliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba, az Egyesült Államokba és más távoli országokba.”

A politikus azt állítja, pontos információi vannak arról, hogy a NAV felfüggesztett több, Rogán Antal köréhez köthető nagyértékű utalást a bankok pénzmosásra utaló jelzései alapján.

„Felszólítom a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit a lopott pénzek haladéktalan zárulására. és ismételten felszólítom a legfőbb ügyészt, az országos rendőrfőkapitányt és a NAV elnökét, hogy vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnözőket, és ne hagyják őket a Tisza-kormány megalakulása előtt olyan országokba menekülni, ahonnan egyelőre nincs kiadatás.”

Magyar Péternek tudomása van arról is, hogy a kormányközeli üzletemberek áron értékesítenék a TV2-t és más médiumokat. Azt is állítja, hogy eladó „a 100 milliárdos rogáni gyűlöletpropaganda anyahajója, a Lange Event Kft. is.”

„Felhívom a becsületes hazai és külföldi befektetőket, hogy tartózkodjanak a maffia vagyonelemeinek átvételétől, ellenkező esetben ők is a nemzeti vagyon visszaszerzési és védelmi hivatal előtt találhatják magukat.”

A politikus arról is beszélt, hogy információi szerint több oligarcha család már elhagyta az országot, „és a napokban a Mészáros család is Dubajba repül.” Állítása szerint a hírek arról szólnak, hogy több befolyásos család már kivette a gyermekeit az iskolából, és a távozáshoz testőrséget szervez.

„Úgy tűnik, hogy miután a bátor kapitány Orbán Viktor elhagyta a sülyedő hajót, a janicsárok talpa alatt is forró lett a talaj.”

Magyar Péter felszólította a hatóságok és a szolgálatok vezetőit, hogy tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek. „Arra szólítok fel minden rendőri, ügyészi, banki és napvezetőt, valamint a szolgálatok irányítóit, hogy tegyék a törvényi kötelezettségüket és akadályozzák meg a bűnözők lelépését és a magyar emberektől lopott vagyonok külföldre menekítését.” Figyelmeztetett, hogy aki ezt nem teszi meg, az maga is bűncselekményt követ el.

Kijelentette, hogy a magyar nép ítélete egyértelmű, és a kormány kiszolgálóinak szembe kell nézniük a felelősségükkel.

„A magyar emberek forintjait elrablók között nincs különbség. Nincsenek kicsit, vagy nagyon felelősök. Mindenki, aki szem volt a láncban, számoljon a következményekkel.”

A posztot azzal zárta: „A bűnöket felfogjuk tárni, a vagyonokat vissza fogjuk szerezni, aki pedig jogtanul gazdagodott meg a magyar emberek pénzéből, az mind a független magyar igazság szolgáltatás előtt fog felelni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Földrengés a KDNP-ben: Semjén Zsolt és két tapasztalt társa sem veszi fel a mandátumát
A KDNP elnöke, Semjén Zsolt, Latorcai Jánossal és Soltész Miklóssal együtt nem veszi fel listás parlamenti mandátumát. Lépésük Orbán Viktor azon bejelentését követi, hogy a választási vereség után át kell alakítani a frakciót.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



A KDNP három vezető politikusa, Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós nem veszi fel a listás helyért járó parlamenti mandátumát. Az információt Latorcai János, az Országgyűlés eddigi kereszténydemokrata alelnöke erősítette meg a 24.hu-nak.

A 81 éves politikus azt mondta,

a fiatalítás jelszavával adták át a helyet másoknak.

A döntés illeszkedik Orbán Viktor azon korábbi bejelentéséhez, miszerint a választási vereség miatt újra kell gondolni és át kell alakítani az ellenzéki szerepre készülő Fidesz–KDNP-frakciót.

A lépés nem előzmény nélküli. Pénteken Semjén Zsolt pártelnök a választási vereségre hivatkozva felajánlotta lemondását, amit az Országos Elnökség titkos szavazással, egyhangúlag nem fogadott el.

„Ugyanakkor meggyőződésem, hogy generációváltásra, személyi és politikai megújulásra van szükség.”

Ezt Semjén a döntés után írta, miután kifejtette, hogy a választási vereségből következik a személyes felelősségvállalás.

A frakció átalakításának terve sajtóértesülések szerint a KDNP-ben feszültséget okozott, a párt a katolikus egyház mozgósításával próbált volna nyomást gyakorolni.

A mostani döntés a Fidesz–KDNP országos listájának élvonalát érinti: a 63 éves Semjén Zsolt Orbán Viktor után a második, a 2010 óta alelnökként dolgozó Latorcai János a tizedik, míg Soltész Miklós államtitkár a harminckilencedik helyen szerepelt.

A pártelnök Semjén Zsolt, a 81 éves Latorcai János és Soltész Miklós államtitkár együttes visszalépése komoly átrendeződést jelez.

A döntés éles váltás a választás napján mutatott magabiztossághoz képest.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid a Mecsek InterCityről üzent Lázár Jánosnak: A vasútrombolás helyett a vasútfejlesztés korszaka következik
A leendő közlekedési miniszter egy bezárt vasútvonalról, a komlói emlékmenetről posztolt a közösségi oldalán. A politikus Lázár János 2023-as döntését bírálta.


Vitézy Dávid a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a Déli pályaudvarról Dombóvárra utazik, egy emlékmenetre, amit a bezárt komlói vasútvonal emlékére szerveztek lelkes helyi civilek. A politikus szerint a vonaton utazók és a vasúti dolgozók bizalommal és tanácsokkal fogadták. „Köszönöm az utasok és vasutasok bizalmát, biztatását és tanácsait, amivel az első perctől fogadtak már ma ezen a vonaton is” – írta.

Vitézy Dávid szerint „az elmúlt évek vasútrombolásának szimbolikus pontja volt, amikor Lázár János úgy döntött: bezárja a csodálatos magyar vidék 10 vasútvonalát 2023-ban.”

Ezzel szemben állítása szerint „a Tisza-kormány választási programja világosan rögzítette: a vasúti közlekedést, a magyar vidék közlekedési lehetőségeit fejlesztenünk kell.”

Hozzátette, hogy erre a feladatra Magyar Péter kérte fel őt mint leendő miniszterelnök, és a munkát már el is kezdték.

A politikus felidézte, hogy már a vonal bezárásakor is a helyszínen volt.

„2023-ban is itt voltam az utolsó komlói vonaton, amikor a helyiek, utasok és vasutasok könnyek között búcsúztatták a vasúti közlekedést, és közösen tiltakoztunk az elhibázott döntés ellen”

– emlékezett vissza. Vitézy Dávid szerint miniszterjelöltként tudatosan választotta ezt a helyszínt első útjának. Bejegyzését azzal a kijelentéssel zárta, hogy „a vasútrombolás helyett ugyanis a vasútfejlesztés korszaka következik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk