KÉK HÍREK
A Rovatból

Azt hitte, hogy új autót vett, de véletlenül a saját ellopott Hondáját vásárolta vissza

Több apró jelből állt össze a kép a brit férfinak: karcolások, csomagolások, GPS-előzmények. A kulcs végül egyértelművé tette a helyzetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 23.



Néhány héttel azután, hogy ellopták Ewan Valentine autóját, egy különös véletlen folytán újra megvette ugyanazt a járművet – anélkül, hogy tudta volna, hogy a saját korábbi autóját vásárolja vissza, írja a LADbible.

A brit férfi egy este figyelmeztetést kapott az ajtókamerájától, hogy merül az akkumulátor, de úgy döntött, majd csak másnap foglalkozik vele. Reggel a párja ébresztette azzal, hogy eltűnt az autó. Ewan azonnal értesítette a rendőrséget és a biztosítóját is.

Pár héttel később keresni kezdett egy új autót, és talált is egy olyan példányt, amely szinte teljesen megegyezett az előzővel: ugyanaz a szín, évjárat és kipufogórendszer. „Mindkettő olyan 22 ezer font (kb. 10 millió forint - a szerk.) körül volt, ami furcsa, mert ennek sokkal kevesebb volt a kilométeróra-állása” – mondta.

Miközben az autóért utazott, gyanút fogott:

„Már útközben megfordult a fejemben, hogy ez pontosan ugyanaz az autó. Lehet, hogy ez az?”

Később több olyan részletet is talált, amelyek megerősítették a gyanúját. A csomagtartóban egy sátorcövek és néhány fenyőág volt – ezek korábban is benne voltak. A középkonzolban régi édességcsomagolásait is megtalálta, a navigációs rendszer pedig olyan helyeket listázott, ahol az elmúlt években járt. Telefonja automatikusan csatlakozott a kocsihoz Bluetooth-on.

„Azt gondoltam, le kell húzódnom. Ez őrület” – mondta. Később felismerte az autó karcolásait, és észrevette, hogy az egyik alvázszám hiányzik.

Egy rendőrrel együtt felkereste a Honda szervizét, ahol a technikus egyből kinyitotta az autót az eredeti kulccsal. „El is felejtettem, hogy az eredeti kulcsban volt egy hagyományos kulcs is. A Honda szerelője kivette a kulcsból, és egyből kinyitotta az ajtót. Rögtön mondta, hogy igen, ez a tiéd.”

„Olyan szürreális volt – ott álltunk egy rendőrrel és három Honda-szerelővel, és csak ráztuk a fejünket némán pár percig. Mert nyilvánvalóan még soha nem találkoztak hasonló esettel” – tette hozzá.

Bár Ewan saját ajtókamerája pont akkor nem működött, a szomszédja felvételein látszott, ahogy a tolvajok kevesebb mint két perc alatt bejutnak az autóba és elhajtanak vele. Úgy véli, ez a kulcs nélküli indítási rendszer miatt történhetett meg ilyen gyorsan.

Azt is elmondta, hogy a kereskedés, ahol a visszavásárolt autót megvette, szerinte megbízható, és nem tudtak arról, hogy lopott járművet adtak el. „A rendőrség és a Honda is azt mondta, hogy ez az egyik legprofibb munka, amit valaha láttak, ami egy kicsit meg is nyugtatott” – fogalmazott.

A biztosító egyelőre nem fizetett, de szerinte jó eséllyel visszakaphatja az autót. „Jogi szempontból valószínűleg elég jó helyzetben vagyok, mert ahhoz, hogy valamit eladj, birtokolnod kell – márpedig ők technikailag nem birtokolták.”

Instagram-bejegyzését ezzel a mondattal zárta: „Csak velem történhet ilyen, a francba.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya a neki küldött videótól: kiderült, hogy napokig verték a 14 éves lányát Pápán
Két tinédzser bántalmazott egy 14 éves diáklányt, a Tények riportja szerint azért, mert a sértett szidta az anyjukat. A 15 és 16 éves támadókat a rendőrség elfogta.


Három nap leforgása alatt négyszer verte meg két tinédzser lány egy 14 éves ismerősüket Pápán. A támadók az erőszakot videóra vették, a felvétel pedig később az áldozat édesanyjához is eljutott.

Az általános iskolás

Szofit az egyik alkalommal egy sikátorba rángatták, ahol felpofozták, majd a fejét egy kőfalba verték. A lány hiába próbált menekülni, és egy fiú ismerőse sem tudta megakadályozni a támadást. A bántalmazás következtében koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tények riportja szerint a konfliktus oka az volt, hogy a sértett lány szidta a támadók anyját.

Az áldozat édesanyja arról beszélt, hogy lánya eleinte titkolta a történteket a család előtt. Miután kiderült a bántalmazás, az anya személyesen próbálta megbeszélni a helyzetet a támadók anyjával. Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor

az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a bántalmazásról készült videókat, az anya pedig sokkot kapott a látottaktól.

A rendőrség hivatalosan egy bántalmazásról adott hírt, amely szerint egy 15 és egy 16 éves lány előre kitervelte a támadást. A hatóság közlése szerint „egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt”. A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A pápai eset nem egyedi a régióban. Tavaly decemberben szintén Pápán vertek és rugdostak össze egy 13 éves fiút a társai, amit szintén rögzítettek. Abban az ügyben a szülők csoportosan elkövetett garázdaság miatt tettek feljelentést.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Medve elől menekült, sziklafalon rekedt két magyar turista a Székelykőn
A romániai Fehér megyében riasztották a hegyimentőket, miután egy magyar pár egy medvétől megijedve letért a túraösvényről. A Salvamont és a hegyi csendőrség hozta le őket a hegyről.


Medve elől menekült, ezért egy sziklafalon rekedt két magyar turista szombaton a romániai Fehér megyében, a Székelykőnél. A párt a hegyimentők és a hegyi csendőrök hozták le a hegyről, senki sem sérült meg.

Az eset akkor történt, amikor

a túrázók egy medvétől megijedve letértek a kijelölt ösvényről. Menekülés közben egy olyan meredek, sziklás részre tévedtek, ahonnan már nem tudtak biztonságosan sem fel-, sem lejutni, ezért riasztották a hatóságokat.

A kiérkező Salvamont és a hegyi csendőrség csapatai először biztosították a területet, hogy a medve ne térhessen vissza, majd felkutatták a bajba jutottakat.

Miután megtalálták a turistákat, kiemelték őket a veszélyes zónából, és megkezdték a közös ereszkedést Torockó felé. Az akció sikeresen zárult, a pár sértetlenül ért földet.

A Székelykő környéke népszerű kirándulóhely, de a terep veszélyes, a hegyimentőknek gyakran van itt dolguk; tavaly tavasszal is több túrázót kellett menteni kimerülés vagy sérülés miatt. A romániai medvehelyzet évek óta gondot okoz, a hivatalos becslések 10-13 ezer példányra teszik az országos állományt. A medvetámadások miatt nemrég módosították a kilövési kvótákra vonatkozó jogszabályokat, miután tavaly júliusban a Transzfogarasi úton egy medve halálra mart egy olasz motorost. Fehér megyében a legutóbbi adatok szerint 513 barnamedvét tartottak nyilván, miközben a szakértők 99 példányt tartanának optimálisnak.

Forrás: maszol.ro


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Másodperceken múlt a életük: két vonat is belecsapódott a sínen ragadt kocsijukban Isaszegnél
A 45 éves sofőr és 17 éves utasa próbálta letolni a ködben a sínekre csúszott autót. Egy arra járó rendőrjárőr mentette meg őket a biztos haláltól.


Egy autó roncsolódott össze szombat hajnalban egy vasúti átjáróban Isaszeg mellett, ahol a sínek közé szorult. Az autóból és a körülötte segédkező emberek tömegéből az uttolsó pillanatban mentették ki az embereket a véletlenül épp arra járó rendőrök. Másodperceken múlt, hogy nem történt tömegtragédia: az üresen hagyott kocsit pillanatokkal később két, egymás után érkező vonat is letarolta – számolt be róla az RTL Híradó.

A drámai eseménysorozat szombaton, hajnali háromnegyed 5 körül kezdődött, amikor egy bordó autó a sötétben, a helyiek szerint ködös időben lesodródott az útról, és a sínek közé esve "csapdába esett". Az átjáróhoz ráadásul mindkét irányból kanyarból érkeznek az autók, ami tovább nehezítette a tájékozódást.

A kocsit egy 45 éves férfi vezette, mellette egy 17 éves lány ült. Azonnal kiszálltak, és más, segítségükre siető autósokkal együtt megpróbálták letolni a járművet a vágányról, de az meg sem mozdult. Közben a fénysorompó pirosra váltott.

Ekkor érkezett a helyszínre egy rendőrpáros. „Egy küldésre mentek, és éppen útba esett nekik ez a helyszín. Amikor meglátták, hogy az autó a síneken van, és többen állnak körülötte, kiszálltak, és azonnal odarohantak.

Szóltak az embereknek, hogy szálljanak ki az autóból, és jöjjenek le a sínekről is. Ez nagyon nagy szerencse volt, mert néhány másodpercen belül egy arra közlekedő vonat az ekkor már üresen ott álló autót elsodorta”

– mondta el a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az első, utasokat nem szállító szerelvény több tíz méteren át tolta maga előtt a kocsit, ami a hatalmas lendülettől átrepült a másik sínpárra. Ott szinte azonnal érkezett egy másik vonat is, a Gödöllőről 4:37-kor a Keleti pályaudvarra tartó InterRégió, ami szintén teljes erővel belecsapódott a roncsba. A vonatvezetőknek esélyük sem volt elkerülni az ütközést.

„A vasúttársaságot még nem értesítették arról, hogy a vasúti átjáróban elakadt ez a gépjármű. Az egyik vonat 60, a másik 95 km/órás sebességről kezdte meg a vészfékezést” – közölte a MÁV szóvivője.

A csodával határos módon a kettős ütközésben senki nem sérült meg. Az InterRégió vonaton több mint ötvenen utaztak, a másik szerelvényen csak a mozdonyvezető tartózkodott. Az utasokat a katasztrófavédők segítették át egy mentesítő járatra. Az autóból alig maradt valami: a roncsot egy hatalmas flexszel kellett levágni a motorvonatról, a kocsi egyik kitört kereke pedig a szerelvény alá szorult.

A baleset miatt a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon órákra megbénult a közlekedés, Pécel és Isaszeg között pótlóbuszok vitték az utasokat. A Mávinform közlése szerint a helyszínelést és a műszaki mentést délelőtt 10 órára fejezték be, a menetrend a kora délutáni órákra állhatott helyre. A rendőrség büntetőeljárást indított az autó sofőrje ellen.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: így menekült a Putyin tábornokára lövő férfi, mielőtt elfogták
Dubajban kapták el a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénteken többször is rálőtt Vlagyimir Alekszejevre, az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetőjére az utcán. A közzétetett felvételek szerint a fegyvere egy hókupacból került elő.
Karkó Ádám - szmo.hu
2026. február 08.



Alig két nappal azután, hogy Moszkvában merényletet követtek el egy magas rangú orosz tábornok ellen, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat bejelentette: elfogták a lövöldözéssel gyanúsított férfit. A pénteki támadás célpontja Vlagyimir Alekszejev, az orosz Védelmi Minisztérium Vezérkari Főigazgatóságának helyettes vezetője volt, akit több lövés ért. Kórházba szállították, és a szombati hivatalos tájékoztatás szerint már túl van az életveszélyen.

Az FSZB közleménye szerint

a gyanúsítottat, Ljubomir Korbát Dubajban kapták el, és az Egyesült Arab Emírségek hatóságai már ki is adták Oroszországnak

írja a Meduza. A közösségi médiában több biztonsági kamerafelvételt is közzétettek arról, ahogy a feltételezett elkövető elmenekül a helyszínről, illetve egy olyan videót is, amelyen Korbát átadják az orosz hatóságoknak.

Az FSZB egy bűntársat is megnevezett, Viktor Vasint, akit szintén őrizetbe vettek, míg egy harmadik gyanúsított, Zinaida Szerebritszkaja az orosz közlés szerint Ukrajnába távozott. A hatóságok szerint az 1960-as születésű, orosz állampolgárságú Ljubomir Korba az ukrán titkosszolgálat megbízásából érkezett 2025 decemberében Moszkvába, hogy merényletet hajtson végre. Ezt az állítást erősítette meg

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, aki szerint Ukrajna áll a merényletkísérlet mögött, amellyel a béketárgyalásokat akarta szabotálni. Ukrajna tagadta, hogy bármi köze lenne a lövöldözéshez.

A lap szerint Korbával és Vasinnal szemben már február 8-án ítéletet hoznak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: