KULT
A Rovatból

Azahriah: „A legjobb színpadi élményt szeretném nyújtani Magyarországon”

Még 20 éves sincs, de a YouTube-on Paul Street néven már közel félmillió feliratkozóval büszkélkedhet. Ezzel párhuzamosan elindította zenei karrierjét is, első koncertje azonnal teltházas lett.


Pálffy Attila 14 évesen töltötte fel első videóját a YouTube-ra, rövidesen korosztályának egyik legmeghatározóbb influenszerévé vált.

Igazi célja azonban a zenei karrier volt, amit a videózástól teljesen elválasztva, Azahriah néven indított el. A projekt mostanra érett be: Desh-sel közös dalai már több millió lejátszásnál járnak, Camouflage címmel pedig bemutatkozó nagylemeze is megjelent.

A Wellhello és a Follow the Flow karrierjét is egyengető Supermanagement szerződtette le, első koncertjét a MONYO Landben adta teltház előtt, és tele van tervekkel.

– Három koncerten vagy túl eddig, ráadásul ezek három egymást követő napon voltak. Mennyire volt mélyvíz ez a kezdés?

– Nehéz még erről összeszedetten beszélnem, elvégre hat éve az volt a célom, hogy élőben koncertezzek, és ez most végre megvalósult. Mélyvíznek mindenképpen mélyvíz volt, hiszen a MONYO Land-beli bemutatkozás után nem volt idő feldolgozni és átgondolni a történteket, illetve mulatni egy jót, mert másnap egyből jött a következő buli, utána pedig még egy.

A legkatartikusabb élmény egyértelműen a legelső, hiszen az saját koncert volt, ahová mindenki miattam jött el, a másik kettő pedig előzenekari. Persze azokat is nagyon élveztem, de inkább színpadi rutint adtak. Ki kell még tanulnom a frontemberszerepet, az viszont jó jel, hogy egyáltalán nem izgulok ekkora tömeg előtt sem, a zene teljesen el tud vinni magával. Ez a nyár mindenesetre jó tapasztalatszerzés lesz.

– Az első zenei videódat még 2018-ban töltötted fel. Miért vártál eddig a koncertezéssel?

– Csak a repertoár volt az oka. Meg akartam várni, hogy legyen mit előadnom, valamint azt is, hogy egy olyan nagyszabású bulit tudjak csinálni, amilyenre végül sor került. Tulajdonképpen saját magamat rángattam bele a mélyvízbe azzal, hogy nem fokozatosan, kisebb klubokból a nagyobbak felé haladva kezdtem el fellépni, hanem egyből egy relatíve nagy helyszínt tűztem ki célul. Ez nem a legszokványosabb út, de örülök, hogy így alakult.

A teljes koncert a MONYO Landben:

– Milyen felállású zenekarral lépsz fel?

– Jelen pillanatban egy dobos és egy gitáros kísér engem, valamint én is gitározom. A menedzsment terve az, hogy ezt bővítsük, én viszont sokkal jobban élvezem, ha egyfajta fúziót hozunk létre az élőzenéből és a félplaybackből.

A színpadi produkciómba több energiát, több bulit és kicsit kevesebb zeneiséget akarok vinni, mivel ha folyamatosan arra kell koncentrálnom, minden hangszer megfelelően szól-e, kevésbé tudom megmozgatni a közönséget.

Szóval ez még alakul, de egyelőre az említett hármas felállásban gondolkodunk, ezen felül Desh is csatlakozik hozzánk a vele közös dalokban.

– Hogy alakult ki a zenei stílusod, milyen hatások inspirálták?

– Rengetegféle zenét hallgattam, megvoltak az egyes időszakaim, mikor épp melyiknek voltam a rajongója. Első körben a klasszikus rock hatott rám, illetve a metál különféle leágazásai, amit például a Metallica vagy az Iron Maiden képvisel. Sokat barangoltam a torzított gitárhangzásban, 15-16 évesen pedig a trap világa fogott meg, Lil Uzi Vert Luv Is Rage 2 című albuma volt az első, amit megszerettem. Nemrég a bluest is elkezdtem hallgatni, abban az tetszik, hogy mennyire játékosan lehet bánni a vokálokkal. A lényeg mindig az, hogy ezekből a stílusokból összerakjam azt az érzésvilágot, ami az adott pillanatban leginkább kifejezi a zenei gondolataimat.

– Az eddigi dalaid többsége angol, viszont a magyar nyelvűek érték el a legnagyobb sikert. Tervezel elmozdulni ebbe az irányba?

– Korábban még szinte kizárólag angol szövegekben gondolkodtam, most viszont már úgy látom, hogy megéri több energiát fektetni a magyar nyelvűekbe is, mivel jóval szélesebb közönséget lehet elérni velük. Jobban megértik, emiatt máshogy reagálnak rá, ez élőben is feltűnt. Ugyanakkor nem szeretném feladni a legnagyobb álmomat sem, ami az, hogy külföldön is hallgassanak és ismerjenek, szóval megpróbálok egyensúlyozni a kettő között.

A középtávú terv most az, hogy Desh-sel év végén vagy jövő év elején kiadunk egy közös magyar nyelvű albumot, és ha ezzel sikerül eljutnunk arra a szintre a hazai mezőnyben, amit célul tűztünk ki, akkor utána visszatérek az angol vonalhoz és azt próbálom teljes erővel nyomni.

– Magától értetődő volt, hogy külön alteregót hozol létre a zenész énednek?

– Most visszagondolva rá már nem is lenne kérdés, hogy így csináljam, akkor viszont elég nagy dilemma volt. Amikor létrehoztam az Azahriah csatornát, Paul Streetként már nagyjából 200 ezren követtek, szóval nyilván felmerült bennem, nem lenne-e jobb inkább oda feltölteni a zenéimet is. Raktam is fel néhányat, de hamar rájöttem, hogy nem ez a jó irány.

Biztos voltam benne, hogy akkor úgy fognak elkönyvelni, mint „a videós-zenész gyerek, aki néha zenél, de inkább videózik”, miközben nekem már akkor is a zene volt az első.

Ezt a kontrasztot szerettem volna kiemelni a külön csatornával, és szerencsére sikerült. Annyira azért nem akarom elválasztani a kettőt, hogy ne is tudják az emberek, hogy mindkettő én vagyok, csak azt szeretném, hogy egymástól függetlenül értékeljék.

– Mi a helyzet a tanulmányaiddal?

– Eredetileg most érettségiztem volna, de végül úgy alakult, hogy ősszel fogok. Ami a továbbtanulást illeti, nagyon érdekel a színművészet, de ez sem annyira átlagos, mintha mondjuk közgazdásznak mennék. Most nem is szeretnék válaszolni erre, mert tudom, hogy jól jön, ha van valamilyen végzettségem, de egyelőre minden figyelmem a zenére és a videózásra szeretném fordítani. Valószínűleg az érettségi után néhány évre félreteszem a tanulmányaimat, és egy ponton majd jelentkezek főiskolára vagy egyetemre.

– Mit gondolsz, megváltoztatott valamiben az ismertség és a rengeteg rajongó?

– Ettől függetlenül is változtam, hiszen 14 éves korom óta töltök fel videókat, szóval gyakorlatilag ebben nőttem fel. Merem remélni, hogy bármennyit is nő még az ismertségem, nem igazán vagyok hajlamos arra, hogy elszálljak magamtól és ne legyek többé önazonos. Azt az élményt se igazán tudom még hova tenni, amit a koncerteken élek át. Szeretném ezt okosan kezelni, világosan lefektetni a határokat, meddig szabad elvinnem a nyilvános szereplést és hol kezdődik a privát szféra.

– És hol húzod meg ezt a határt?

– Ez inkább éles szituációkban tűnik fel. Többször is előfordult az évek során, hogy nagyon jóban lettem valakivel, de valódi barátság helyett inkább azt láttam a részéről, hogy sokkal inkább a népszerűségem imponál neki, nem az, aki valójában vagyok.

Ebből egyébként kellemetlen szituációk is szoktak adódni, amikor egy amúgy jó hangulatú közegben folyamatosan azt érzem, hogy csak az ismertségem miatt akarnak beszélgetni velem, egyébként nem lennék annyira érdekes számukra.

Persze ez legtöbbször már az első pár mondatból kiderül, most már könnyen ki tudom szűrni. De egyébként nem biztos, hogy ez feltétlenül rossz dolog. Lehet, hogy valakinek teljesen rendben van, ha az ismertsége miatt keresik a társaságát, én viszont introvertáltabb típus vagyok, az elmúlt pár évben már elég nehezen nyitok új emberek felé.

– Azok a barátaid, akik régebb óta ismernek és testközelből élték át, ahogy egyre népszerűbb leszel, hogyan kezelték a helyzetet? Tudnak ugyanúgy viszonyulni hozzád, mint addig?

– Szerintem ebben majd most jön az igazi vízválasztó, hiszen az első koncert mindig fordulópont egy előadó életében. Itt látszódik igazán, mennyien szeretik és rajonganak érte, szóval onnantól már lehet létjogosultsága úgymond a sztár jelzőnek. Szerencsére azok közül, akikkel az iskolás éveim alatt jóban lettem, már csak az igazán jó barátaim maradtak meg, ők pedig rendkívül pozitívan állnak hozzá: büszkék rám, gratulálnak, együtt tervezzük, mit kéne legközelebb csinálni.

– A szüleid nem féltenek, hogy rossz irányba változtat meg a hírnév?

– Nem hiszem, hogy tartanak ettől, pont azért, ami miatt én se. Végigkövették, amit az elmúlt években csináltam, már akkor bekapcsolódtak, amikor 50-60 ezer követőnél tartottam. Nem azt mondom, hogy az összes videómat látták, de nagyjából képben vannak azzal, miket csinálok, ahogy a zenéimmel is. Ismernek annyira, hogy nekem ebből nagy problémám nem lesz, ha rajtam múlik.

– Mennyire kezeled profin akár a videózás, akár a zene üzleti oldalát? Átlátod és beleszólsz, vagy inkább a menedzsmentre bízod?

– Ez még nehéz dolog, hiszen alapvetően zenész vagyok, és a zenészeknek, illetve művészeknek nem elsődleges feladatuk, hogy az üzlethez is értsenek. Nekem szerencsére van valamennyi érzékem hozzá, emellett nagyon jó emberekkel is vettem körül magam. Az viszont hátrányom, hogy nem szeretem a konfliktushelyzeteket, ami az üzleti életben elkerülhetetlen. Most még ez nem annyira jellemző, de azért akadt már olyan szituáció – nem feltétlenül zenében –, amikor azt éreztem, hogy nem jártak el teljesen korrekt módon.

Muszáj, hogy legyen egód és a helyén kezeld mondjuk azt, mennyit ér a produkciód. Úgy vagyok vele, hogy minden ilyen részleten menjünk végig közösen a menedzsmenttel, tehát nem adok nekik teljesen szabad kezet.

– Sokszor mondják a mai tizenéves generációra, hogy eléggé felszínesek, nehéz lekötni a figyelmüket komoly témákkal. Mit gondolsz erről, a saját követőidre mennyire igaz ez?

– Szerintem ezt azok hangoztatják leginkább, akik megpróbálták, de nem sikerült nekik. Szó sincs arról, hogy a mai fiatalok ne lennének nyitottak, vagy bármi baj lenne velük. Inkább arról van szó, hogy az idősebb generációk képtelenek szót érteni az alattuk lévőkkel. Ez az internet elterjedése óta hatványozottan igaz, óriási változások történtek. A Paul Street csatornával még példálózni is tudnék, mivel ott rendszeresen dolgozok fel olyan témákat, amikből azért lehet hazavinni dolgokat, ha figyelmesen meghallgatják.

Szerencsére van annyira jó beszédkészségem és kisugárzásom, hogy elhiggyék a mondanivalómat. Szóval meg lehet ezt oldani, csak beszélni kell a fiatalok nyelvén, Nem a tudásra nem kíváncsiak, legfeljebb a formára, ahogy elő van adva.

Az én videóim láttán nem azt érzik, hogy egy iskolai órán vannak, hanem azt, hogy valami érdekes történik, miközben még tanulnak is.

– Milyen benyomásaid vannak most, ha visszanézed az öt évvel ezelőtti első videóidat?

– A többségüket sokszor megnézegettem az évek során, szóval nem tudok rájuk úgy tekinteni, mintha a feltöltésük óta először látnám őket. Már 13 évesen tisztában voltam nagyjából a céljaimmal: amikor elkezdtem a videózást, akkor is a zene volt a szívügyem, de nem voltam még olyan szinten, hogy megmutassam az embereknek. Az első videóra visszatérve: nyilván egy panaszkodós kisgyerek voltam, viszont a vágóprogramok használatát elég hamar kitanultam, ami máris nagy előrelépés volt.

– Mindent egyedül csinálsz?

– A Paul Streeten igen, bár bőven lehetne fejleszteni rajta, de egyedül képtelen vagyok, más embert pedig nem szeretnék bevonni. Nehezen vagyok kooperatív olyan dolgokban, amelyek nagyon személyesen hozzám köthetőek. Zenében egy fokkal jobban, az album például közös munka volt Szlancsik Ádámmal és Bánkuti Danival – szebb is lett, mint ahogy magamtól meg tudtam volna csinálni, viszont a work flow-val nehezen azonosultam a hónapok során. Szerintem azért abban is fejlődtem kicsit, hogy ne feltétlenül mindig a saját fejem után menjek, de sokáig válogatom azokat az embereket, akiknek hajlandó vagyok adni a szavára.

– Hová szeretnél eljutni a csatornáddal?

– Régebben nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy a címek hatásvadászok legyenek és az indexkép is vonzza a kattintásokat. Ez működött is és általában nem érte csalódás az embereket, mégsem éreztem önazonosnak.

Most viszont, hogy már a zene lett az első számú megélhetési forrásom, megengedhetem magamnak, hogy csak akkor rakjak fel új videót, amikor egy téma tényleg tetszik, nem az lesz a szempont, hogy feltétlenül minél nagyobb nézettséget érjek el.

Letisztultabb, valamivel ritkásabb, viszont jóval önazonosabb csatornát tervezek. Ha a koncertszezon mellett havi 3-4 videó összejön, már boldog leszek.

– A zenéléssel mi a hosszabb távú célod?

– Meglátjuk, milyenek lesznek a körülmények, különös tekintettel a járványhelyzetre, de ha minden a terv szerint alakul, akkor a legjobb színpadi élményt szeretném nyújtani Magyarországon, ez nem titkolt célom. Sok előadót kielemeztem abból a szempontból, hol tartanak most, milyen irányba akarnak menni és mindezt mekkora költségvetéssel érnék el, ezt is felhasználom majd a saját produkcióm tökéletesítéséhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
45 év börtönre ítélték, 21 évesen idegösszeomlást kapott, és róla készült a leghírhedtebb rendőrségi fotó – 40 érdekesség a 85 éves Nick Nolte-ról
1992-ben a világ legszexisebb férfijának választották, 45 évesen lett először apa, és megpróbálta lebeszélni John Travoltát a színészi karrierről. Jöhetnek még ilyenek?


1. Nicholas King Nolte néven született 1941. február 8-án, a nebraskai Omahában. Apja, Frank öntözőszivattyú-értékesítőként dolgozott, anyja, Helen áruházi beszerzőként. Van egy nővére, Nancy, aki a Vöröskereszt egyik vezetője volt.

2. Ősei között vannak angolok, németek, skótok és svájci-németek.

3. Anyai nagyanyja Lucy Millicent Massure volt, aki az Iowa Állami Egyetem hallgatói önkormányzatát vezette, a nagyapja pedig Matthew Leander King, neves mezőgazdasági mérnök és feltaláló, aki az iowai Dexterben található Dexter Community House tervezéséről vált híressé, amely egy úttörő projekt volt, mivel a saját maga által feltalált üreges agyag építőcserepet használta hozzá. Emellett a repülés egyik vezető figurájaként is ismert.

4. Nicket 1962-ben hamis katonasági behívókártyák eladásáért 45 év börtönbüntetésre, valamint 75 000 dollár pénzbírságra ítélték. A fiatalkorúak büntetésének végrehajtásáról szóló törvény alapján felfüggesztették a büntetését, és a vietnámi háború ideje alatt próbaidőn volt. A bíró figyelmeztette, hogy ha bármilyen más bűncselekmény miatt letartóztatják, az eredeti ítélet feltételei szerint börtönbe kerül.

5. Játszott az Arizona Állami Egyetem futballcsapatában.

6. Karrierje Minneapolisban kezdődött, az Eleanor Moore ügynökségnél, nyomtatott hirdetések modelljeként.

7. Négy főiskolára járt, de egyikről sem szerzett diplomát, mindet otthagyta: Eastern Arizona College. University of Nebraska, Pasadena City College, Phoenix College.

8. Szerepelt a Clairol „Summer Blonde” nevű termékének nyomtatott reklámjában is, mint modell. A kampány olyan sikeres volt, hogy a cég később a fényképet a termék dobozán is felhasználta, ez volt az egyetlen alkalom, hogy egy férfi szerepelt egy női hajfesték csomagolásán.

9. Az 1960-as évek közepén az Amerikai Légierő egyik kiképzőfilmjében szerepelt fiatal vadászpilótaként.

10. 1966-ban Luther Márton szerepét játszotta John Osborne Luther című darabjában. Ez volt az egyetlen előadás, amelyben az apja látta őt fellépni.

11. Körülbelül 14 évet töltött színházi turnékkal, mielőtt filmeket kezdett forgatni.

12. 1990-ig bezárólag súlyos alkoholista volt. Amikor az ismert színésznő, Katharine Hepburn egyszer azzal vádolta, hogy a város minden csatornájában feküdt már részegen, ő így válaszolt: „Még hátra van néhány.”

13. 45 évesen lett először apa, amikor harmadik felesége, Rebecca Linger 1986. június 20-án megszülte a fiukat, Brawley Nolte-t.

14. Brawley gyerekként az apja nyomdokaiba lépett, és fontos szerepet kapott az 1996-os Váltságdíj című thrillerben Mel Gibson elrabolt fiaként. Ezenkívül még apja két, akkortájt készült filmjében vállalt szerepet: az 1996-os Éj anyánkban (ebben Nick gyerekkori énjét játszotta), valamint az 1997-es Kisvárosi gyilkosságban. Ezután visszavonult a színészkedéstől.

15. Nick 2002 szeptemberében bejelentkezett a connecticuti Silver Hill Kórházba tanácsadásra, miután néhány nappal korábban ittas vezetés gyanújával letartóztatták a kaliforniai Malibuban. A vizsgálatok később kimutatták, hogy a színész a GHB, vagyis az úgynevezett „randidrog” hatása alatt állt. A letartóztatásakor készült híres rendőrségi fotója is. 2002. december 12-én három év próbaidőt kapott, illetve alkohol- és drogfüggőségi tanácsadáson való részvételre kötelezték.

16. A VH1 tévécsatorna „40 legmegdöbbentőbb híresség rendőrségi fotója” listáján az 1. helyen végzett a 2002-es képe – a hawaii ingjével és a hihetetlenül zilált frizurájával.

17. 66 évesen másodszor is apa lett, amikor a barátnője, Clytie Lane 2007. október 3-án életed adott a lányuknak, Sophie-nak.

18. Fontolóra vették a Superman/Clark Kent szerepére az 1978-as Supermanben, amit végül Christopher Reeve kapott meg. A legenda szerint Nolte a két személyisége között őrlődő skizofrénként akarta eljátszani a szuperhőst.

19 Harrison Ford sok nagy szerepet „elcsaklizott” előle: Han Solót, Indiana Jonest, valamint Rick Deckardot is a Szárnyas fejvadászban (1982), mivel mindháromnál szóba került Nolte neve is.

20. Walter Hill az ő főszereplésével akarta megrendezni A szökevényt (1993), Nolte viszont állítólag azt mondta, hogy már elfáradt az akciófilmektől, és túl öreg hozzá. Így csodák csodája, ezt a szerepet is Ford vitte sikerre (Andrew Davis rendezésében).

21. Ő maga is elszalasztott (saját döntéséből) jó szerepeket, ezek többnyire Kurt Russellhez kerültek. Például Snake Plissken a Menekülés New Yorkból (1981) című filmben (nem érdekelte a téma). Vagy R.J. MacReady A dologban (1982). Az utolsó cseppben (1988) végül ő szerepelt volna Mel Gibson és Michelle Pfeiffer mellett, de végül visszalépett tőle, így jöhetett helyette újra Russell.

22. Nagy lelkesedéssel pályázott viszont Benjamin L. Willard kapitány szerepére az Apokalipszis mostban (1979). Amikor Harvey Keitelt kirúgták, Nolte azt hitte, övé lesz a karakter, Francis Ford Coppola azonban végül Martin Sheennek adta.

23. Nolte apja, Franklin Arthur Nolte a második világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált az elit amerikai tengerészgyalogosoknál. Leszerelése után hazatért a családjához, de Nick szerint más ember lett, és nem sokat beszélt. Az apjával konzultált szerepéhez, amikor a Pokolról pokolra (1978) című filmre készült, amelyben egy vietnami veteránt játszott.

24. Kb. 23 kilogrammot szedett fel a Hol az igazság? (1990) című filmben játszott szerepéhez.

25. Magas családból származik: az apja 198 cm magas volt, a nővére pedig 185. Ő maga 188 centisre cseperedett.

26. 1992-ben a People magazin a világ legszexisebb férfijának választotta.

27. 13 évig élt együtt Clytie Lane-nel, mielőtt 2016. szeptember 8-án összeházasodtak.

28. 1966-ban Helen Keller testvérének szerepét kapta a Phoenix Little Theatre A csodatévő című darabjában, Sheila Page mellett, aki aztán első felesége lett, és akivel nyitott házasságban éltek.

29. Az egyik legközelebbi barátja az író-rendező Alan Rudolph, akivel összesen négy filmben dolgoztak együtt: Afterglow (1997), Bajnokok reggelije (1999), Trixie (2000), Szexuális mélyfúrások (2001).

30. 1994-ben volt a karrierje csúcsán, abban az évben két filmjéért is 7-7 millió dolláros gázsit kapott: A zűr bajjal járért és a Csont nélkülért.

31. 2017. >november 20-án csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, amit a 6433 Hollywood Boulevard címen lehet megcsodálni.

32. További szerepek, amelyektől elesett így vagy úgy: John McClane,  Drágán add az életed! (1988); Dan Gallagher, Végzetes vonzerő (1987); John Rambo, Rambo (1982).

33. A 2018-as önéletrajzi könyvében azt írta, hogy korábbi színész partnere, Debra Winger „a maga módján gyönyörű”, de nem tetszett nek a viselkedése, amikor együtt dolgoztak A konzervgyári sor (1982) című filmen. Azt már nem magyarázta meg, miért döntött úgy később, hogy újra együtt szerepel vele a Végzetes érdekekben (1990), illetve nem tért ki a pletykákban szereplő románcukra sem.

34. A színésznő Navi Rawat (Gyilkos számok, 24, Ház a ködben, A dög) a menye: 2012-ben ment hozzá a fiához, Brawley-hoz, akinél amúgy 9 évvel idősebb.

35. Nolte-nak van egy saját produkciós cége is, a Kingsgate Films, amely olyan filmeket gyártott többek között, mint A vonzás szabályai (2002), a Sohaország (2005), a legjobb film Oscar-díját is elnyerő A bombák földjén (2008), A mintatanár (2011), a Kalandférgek karácsonya (2011), A hallgatás szabálya (2012), az Idegen földön (2013), illetve tavaly a netflixes Feszült helyzet (2025).

36. Bevallotta, hogy egy kicsit szerencsejátékozott, de sosem kattant rá nagyon, mert tekintettel kellett lennie a gyerekeire.

37. 21 évesen teljes idegösszeomlást kapott, erről így mesélt később: „A szüleim nem küldtek pszichiáterhez. Hagyták, hogy magam oldjam meg a problémát a nagymamám phoenixi házában. A nagyi 80 év feletti volt és szenilis, ezért sok időt töltöttünk együtt az ablaknál, és olyan dolgokat néztünk, amik valójában nem is voltak ott.”

38. Elmondása szerint 35 éves koráig az embernek nem kell semmiben profinak lennie. „Megpróbáltam tanácsot adni John Travoltának, hogy hagyja abba a munkát a Szombat esti láz után, de ő folytatta, és végül babák hangja lett. Aztán hirtelen jött a Ponyvaregény.”

39. 35 év után először szerepelt sorozatban, a 2011 és 2012 között sugárzott Befutóban (Dustin Hoffmannal). Állítása szerint a 70. születésnapja miatt vállalta el a szerepet. „Az ember a kortársaival akar dolgozni, és olyan kevés történet van, amelyben együtt lehet velük lenni.”

40. Összesen négyszer nősült (eddig): Sheila Page 1966-tól 1970-ig, Sharyn Haddad 1978-tól 1983-ig, Rebecca Linger pedig 1984-től 1994-ig volt a felesége. Ezt követően csak 22 évvel később, 2016-ban állt az oltár elé Clytie Lane-nel, akivel máig együtt vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az egész amerikai kontinenst egyesítő népünnepély lett a Trump által nyíltan megvetett Bad Bunny félidei show-ján
Ritka az, ahol amerikai elnök ennyire ellenzi a legnagyobb amerikai események kiemelt pontját, de Bad Bunny félidei koncertje pontosan ezt a kitüntetést kapta. Politikai hadszíntér, republikánus ellen-halftime show-val. A Puerto Ricó-i énekes pedig a legszebben válaszolt minderre.


Már a bejelentés pillanatában tudni lehetett, hogy a 2026-os Super Bowl félidei show-ja nem csak a zenéről fog szólni. Bad Bunny, a Puerto Ricó-i reggaeton-király ugyanis az első olyan szólóelőadó, aki úgy kapta meg a világ legnézettebb 13 percét, hogy nem volt hajlandó angolul énekelni.

Minden üzenet, minden nüansz elsősorban a történetmesélésen alapult: azokon az embereken, akik igazán naggyá teszik Amerikát.

Itt pedig nem az Egyesült Államokra, hanem magára a kontinensre fókuszálunk, ezt pedig különösebb nyelvtudás nélkül is megérthettük.

Spanyol nyelvű világuralom a pályán

Benito (ahogy a rajongók hívják) nem bízta a véletlenre: a show-t a Titi Me Preguntó-val indította, és az ígéretéhez híven egy hatalmas latin fiesztát varázsolt a Levi’s Stadium gyepére.

A látványvilág brutális volt, és sikeresen adaptált díszleteket Bad Bunny az egyébként futó turnéjáról, az albumborítója is megelevenedett, de az igazi sokkot a vendégfellépők okozták.

Bár sokan Cardi B-t várták, Bad Bunny két hatalmas nagyágyút húzott elő: Lady Gaga váratlanul bukkant fel, hogy aztán Bruno Mars nélkül, egy latinosított verzióban kerüljön elő legutóbbi klasszikusainak egyike. Ricky Martin pedig egyfajta generációs hidat képezve csatlakozott, és a „LO QUE LE PASÓ A HAWAii” előadásával emlékeztette a világot a latin zene erejére, ami bölcs húzásnak bizonyult, ugyanis két ekkora név nyomatékosítja az üzenetet, az valamit biztosan jelenthet.

Bad Bunny pedig egy generációkon átívelő sztorit tálal, miközben minden tökéletes – pontosabban majdnem minden: Bad Bunny élő hangja kicsit hasonlít a felvételen valaki olyanra, aki életében először hallotta a dalokat, majd emlékezetből megpróbálta reprodukálni őket.

Sajnos a korábbi évek félidei show-jához képest hangban nagyon csúnyán alulmarad a 2026-os, de hát a Patriots sem szokott nulla ponton állni három negyeden keresztül.

A bosszantó jelenség mellett a katasztrófaturizmus és az objektív újságírás jegyében megnéztük az “ellenbulit” is, amely az “All American Halftime Show” nevében a republikánus szavazóknak készült,

a Kid Rock fémjelezte show pedig öreges, izzadtságszagú, erősen kínos élményként sújt le ránk.

Kiemelkedő megemlékezést kapott Charlie Kirk, akinek a legacy-ját próbálják őrizni, jelen esetben inkább kevesebb sikerrel.

Visszatérve Bad Bunnyra, olyan titkos meglepikkel szolgáltak, ahol a casual bulizó arcok között Pedro Pascal, Cardi B, Karol G és Jessica Alba is felbukkant.

Az, hogy ők nem voltak előtérbe helyezve, és a korábbi halftime show-khoz mérten a kameramunka is sokkal több szerepet kapott, ami különösen jó ízt adott az egésznek.

A show igazi súlyát nem a flitterek, hanem a puszta időzítés adta. 2026-ban, egy olyan politikai klímában, ahol a bevándorláskérdés és az amerikai identitás meghatározása körül izzik a levegő, Bad Bunny fellépése felért egy békés, de határozott tüntetéssel.

Azzal, hogy Benito egyetlen angol szót sem volt hajlandó énekelni, egyértelművé tette: a spanyol nyelv nem „idegen” többé az Egyesült Államokban, hanem a kultúra szerves része. Míg a stadionon kívül a Trump-adminisztráció szigorú bevándorlási intézkedései és az ICE (Bevándorlási és Vámhivatal) razziái tartják félelemben a latin közösségeket, a színpadon Bad Bunny büszkén hirdette:

„Nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek. Emberek vagyunk és amerikaiak.” Ez a mondat, amit már a Grammy-gálán is bedobott, a Super Bowl éjszakáján vált húsbavágóvá.

A Kid Rock-féle „ellenbuli” pedig pont azt a mély árkot mutatta meg, ami az országot kettészakítja: míg az egyik oldalon a „Faith, Family, Freedom” (Hit, Család, Szabadság) szentháromságára épített, kizárólag angol nyelvű patriotizmus dübörgött, addig a Super Bowl színpadán egy befogadóbb, multikulturális jövőkép jelent meg. Ez a 13 perc nemcsak szórakoztatás volt, hanem egy kulturális hitvallás amellett, hogy Amerika arca végérvényesen megváltozott.

Ugyanitt, a meccsből megelégedtünk volna sokkal kevesebbel, míg ezt a latin bulit tovább is bírtuk volna.

Az idei Super Bowlt, azaz az amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntőjét a Seattle Seahawks nyerte, miután 29-13-ra legyőzte a New England Patriots csapatát. Ezzel története során másodszor lett bajnok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk