HÍREK
A Rovatból

Az internet szexuális ragadozói – hogyan kerülhet veszélybe egy gyerek, és mit tehet a szülő?

Nagyon fontos már a legelején lefektetni a szabályokat.


Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

A mai 30-as, 40-es szülők még egy olyan korban nőttek fel, ahol nemhogy Internet, de még mobiltelefon sem igen létezett kamasz vagy fiatal felnőtt éveikig. Az ő gyerekeiknek, akik már digitális bennszülöttként jöttek a világra, természetes, hogy bármilyen kapcsolat vagy tartalom másodpercek alatt kialakítható vagy elérhető. Ha körbe kérdezünk a szülők között, nagyrészük úgy gondolja, hogy képben van az Internet aktuálisan kínált közösségi lehetőségeivel, miközben legtöbben a Facebook és az Instagram használatán túl nemigen jutottak.

Azt a folyamatot, amelyben a mai kor gyermekei virtuális téren tájékozottabbak és lényegében felvilágosítják a szüleiket az Internet lehetőségeiről, fordított szocializációnak nevezzük. A jelenségnek természetesen nem csak negatív aspektusai vannak, de világosan látni kell, hogy az életkor, a szülő-gyerek kapcsolat minősége és, hogy a gyerek mennyire felvilágosítva kerül be ebbe a kontrollálhatatlan világba, nagyon különböző kimenetelekhez vezethet.

A 2000-es évek óta 342%-al nőtt a háztartások internet elérése. A kutatások szerint a 12 és 18 év közötti korosztály 92,8%-ának van Internet hozzáférése otthon, és az általános iskolások 91,2 % internetezik egyedül otthon. A 8 és 12 év közöttiek 36% külön szobában internetezik.

A kutatások azt mutatják, hogy a gyerekek és a serdülők online zaklatókkal jellemzően chatszobákban, blogokon és üzenetküldő (messenger) rendszereken keresztül kerülnek kapcsolatba. És mielőtt azt gondolnánk, hogy elenyésző kisebbségről beszélhetünk, a számok másról árulkodnak:

* egy 1200 fős 9 és 19 éveseket vizsgáló angol kutatásban a fiatalok 33%-a számolt be chatszobákban vagy messengeren történt zaklatásról.

* egy kanadai vizsgálatban a 12-13 évesek 54%-a volt már internetes bántalmazás áldozata.

* egy majdnem 300 fős török vizsgálatban a fiatalok több, mint 30 %-a számolt be online zaklatásról.

A gyerekek az interneten háromféle veszélyforrással találkozhatnak:

* a kereskedelmi rizikó, amelyben személyes adatokat vagy a szülők hitelkártyája által nagy összegeket csalnak ki a gyerekekből.

* tartalom rizikó: amikor hamis vagy nem az életkorának megfelelő tartalommal szembesül a gyerek.

* kontaktus rizikó: cyber bullying, személyes adatok felhasználása és szexuális zaklatás.

Technophilia

A technophilia kifejezés azokra az egyénekre utal, akik arra használják a számítógépet/Internetet, hogy gyermekekkel kapcsolatos szexuális devianciájukat kiéljék. Meglehetősen sokan vannak azok, akik chatszobák anonimitásába burkolódzva próbálnak gyerekektől és serdülőktől szexuális tartalmakat kicsikarni. A gyerekek megközelítése szép lassan, óvatos puhatolózással kezdődik, ahonnan apró lépésekkel férkőznek az áldozat bizalmába. Sokszor a szégyen és a bűntudat az, ami igazán izolálja a gyereket, aki egy ponton túl nem meri bevallani szüleinek, hogy milyen viszonyba került az Interneten.

Egy három éven át tartó, több, mint 200 internetes szexuális zaklatót vizsgáló kutatás arra jutott, hogy bár nincsen tipikus zaklatói profil, a folyamat általában a következők szerint történik:

„A 35 éves férfi idegesen nézegeti az óráját. Alig várja, hogy végre véget érjen a munkaideje. A kollegái visszahúzódónak írják le. Nincsenek közeli barátai, inkább csak laza ismeretségei. Nem igazán tartja a kapcsolatot a tágabb családjával, a meghívásokat állandóan lemondja. Ideje nagy részét egyedül tölti. Percre pontosan négy órakor felpattan az asztalától. Azonnal haza indul. Belép a lakásába és még le sem veti a kabátját, már kapcsolja is be a számítógépet. A számítógépe körül minden arról árulkodik, hogy ott éli az életét. Ott hever az asztalon a tegnapi mikróban melegített kaja, zsebkendők. A lakás többi része gyakorlatilag érintetlen. A számítógép, ami a hálószobában található, a lakás központi része. Duplán ráklikkel az ikonra, ami kedvenc chatprogramját indítja el. Kiválasztja az egyik általa alkotott fiktív karaktert. Mondjuk ezen a napon a 14 éves Robi lesz. Belép a #kisfiúszex nevű chatszobába. A vadászat megkezdődik.”

A kutatást végző McLaughlin kiemeli egyébként, hogy a zaklatóknak gyakorlatilag bármilyen háttere lehet. Lehet egyedülálló, de ugyanúgy házas is, sőt akár lehetnek gyerekei is. Amikor azt vizsgálták, hogy a zaklatók milyen munkát végeznek civil életükben, szintén megdöbbentően sokszínű képet kaptak: ápolók , IT-sok, tanárok, gyárimunkások, mérnökök és még számtalan szakma képviselői. Nem volt olyan háttér, ami valószínűbbé tette volna, hogy valakiből internetes szexuális zaklató legyen, és olyan sem, ami ezt kizárná. Az internet adta anonimitás lehetővé teszi, hogy elmosódjon a civil háttér és bárki bármilyen szerepet felvegyen.

A kutatók vizsgálatuk alapján négy szexuális zaklatói típust különböztetnek meg:

* A gyűjtögetők: ők lényegében a „kezdő” elkövetők. Eleinte csak álprofillal társalognak a gyerekekkel, majd szép lassan kezdenek el pornográf képeket kicsalni a gyerekektől, amelyeket saját felhasználászra kinyomtatnak. Feltehetően úgy kerülnek bele ebbe a világba, hogy úgy érzik, annak zártsága védi őket attól, hogy mindenki megismerje perverziójukat. Amikor a pornográf tartalmak már nem nyújtanak számukra elég izgalmat, tovább lépnek a következő szintre.

* Az utazók: ők azért társalognak gyerekekkel, hogy manipulálva őket elérjenek egy szexuális tartalmú személyes találkozót. Ők is gyűjtögetik a pornográf képeket. Sokan először kortárs csevegésbe kezdenek a gyerekekkel, hogy kialakuljon a bizalom, utána személyes adatokat szereznek meg, és ezzel már sakkban tudják tartani az áldozatot és kikövetelni egy személyes találkozót.

* Gyártók: ők maguk hoznak létre pornográf tartalmakat, amelyeket elérhetővé tesznek a világhálón. Előfordul, hogy gyerekekről közösségi zuhanyzókban (pl. uszoda) készítenek felvételeket, vagy kicsalnak gyerekektől félmeztelen vagy szexuális tartalmú felvételeket. Közöttük már vannak gyermekmolesztálók is.

* Csevegők: ők általában nem foglalkoznak gyermek pornográfiával és még az is lehet, hogy felhívják a gyereknek a figyelmét az ilyen típusú veszélyekre, mert azt az érzetet akarják kelteni a gyerekben, hogy ők megbízható felnőttek. Úgy adják elő magukat, mint akitől a gyerek nyugodtan kérdezhet, akár a szexről is, mert az erről való beszélgetés szexuálisan izgató számukra. Ezek a beszélgetések számukra szexuálisan izgatóak. Ez a fajta chatelés átválhat telefonszexre is. Ha az ilyen típusú zaklató megérzi a gyerek nyitottságát, akkor jellemzően nehezen engedi el áldozatát.

Mit tehet a szülő?

* Közös felfedezés: beszéljük meg gyerekünkkel, hogy mutassa meg, milyen felületeket szokott használni, milyen játékokkal játszik, egyáltalán, miket csinál az interneten. Mi az, amit szeret, és mit nem? Hol tartja a kapcsolatot a barátaival? Milyen lehetőségeket kínálnak az egyes felületek? Legyünk érdeklődek akkor is, ha sok mindent nem értünk elsőre és idegen világnak tűnik. Sokkal több esélyünk van észrevenni, hogy baj van, ha képben vagyunk azzal, hogy mit csinál a gyerekünk és hol koborol az online térben.

* Felvilágosítás és kommunikáció: itt egyrészt az Internet veszélyeivel kapcsolatos felvilágosításról is szó van, illetve arról, hogy mik azok a dolgok, amik a ő privát szférájához tartoznak. Nem arról van szó, hogy halálra kell ijeszteni a gyereket, de igenis tudnia kell, hogy léteznek rossz emberek, jó álarc mögé bújva és kell, hogy legyen benne egy minimális gyanakvás. Nyugodtan lehet mondani, hogy nincs rendben, ha valaki ruha nélkül kér róla képeket vagy csücsörítős szexi selfie-t, ahogy az sem, ha olyan dolgokra kérdez rá, hogy éppen mit visel, vagy hallotta-e egy ilyen-olyan celeb szexuális szokásairól. Azt is emeljük ki, hogy az sem ok, ha egy idegen a személyes adatairól faggatja. Ilyen például, hogy hova jár iskolába, hol lakik, kik a szülei, milyen jelszavakat használ, stb.

A beszélgetést már akkor érdemes elkezdeni, amikor a gyerek a szülő mellett elkezd valamit böngészni az interneten, így később magától is eszébe fog jutni, hogy mire kell odafigyelnie netezés közben. Nagyon fontos, hogy mindig biztosítsuk gyerekünket, hogy, ha valami furcsát, provokatívat észlel valamelyik beszélgetőpartnerénél, nyugodtan szóljon valamelyik szülőjének, idősebb testvérének. Nincs olyan, hogy rosszkor vagy feleslegesen szól!

* Szabályok: a felvilágosításhoz szorosan kapcsolódik bizonyos szabályok lefektetése. Onnantól kezdve, hogy a gyerek hány éves kortól és mennyi ideig netezhet, azon keresztül, hogy milyen tartalmakat nézhet meg és miket nem, és ide tartozik, hogy ne küldjön magáról intim fotókat, ne adjon meg személyes adatokat, és akármilyen szimpatikusnak tűnik valaki, ne beszéljen meg személyes találkozót a szülei tudta nélkül. Ha pedig mégis megtörtént, szóljon róla a szüleinek és beszéljenek róla, hogy ez miért lehet veszélyes.

* Nyílt szülő gyerek-kapcsolat: mindig legyünk nyitottak arra, ha gyerekünk mesélni akar nekünk, beszélni szeretne velünk. Érezze azt, hogy hozzánk bármikor fordulhat, és bármit is mondjon, mindig szeretni fogjuk. Akármilyen butaságot csinált, ott vagyunk neki, hogy segítsünk. Ezt az utolsó pontot természetesen mindig tartsuk szem előtt.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra” – Belső vizsgálat indult a klinikáról eltűnt, majd holtan talált főorvosnő ügyében
A 12 órás gerincműtét után magára hagyott doktornő zavart állapotban sétált ki a kórházból. Holttestét másnap találták meg, a család most válaszokat követel.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, holtan találták meg szombaton Szegeden azt a 61 éves doktornőt, aki a rendőrség tájékoztatása szerint november 7-én, hajnalban távozott a Szegedi Tudományegyetem klinikájáról. Dr. Kett Antónia holttestére egy lakossági bejelentés után, szombaton délután 2 órakor bukkantak rá az Állomás utcai garázssor mögötti erdős területen. A Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

„Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra. Csak két órával az eltűnése után értesítették a biztonságiakat arról, hogy nincs meg”

– mondta el a 24.hu-nak a Szekszárdi Balassa János Kórház fül-orr-gégész főorvosaként dolgozó nő lánya. A családtag szerint az édesanyja az eltűnése előtt arról panaszkodott, hogy nagy fájdalmai vannak, a kórházi alkalmazottak pedig „borzasztóan viselkednek és beszélnek” vele, a nővérek rá sem néztek.

A lánya elmondta, édesanyja egy komoly, 12 órás gerincműtéten esett át november 3-án. „Szét voltak csúszva a csigolyái. (...) titánlemezeket ültettek be neki, hogy kimerevítsék a gerincét.”

A család úgy véli, a tragédiához hozzájárulhatott, hogy az orvosnő olyan kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta, és emiatt nem volt magánál.

A kórházban belső vizsgálat indult annak tisztázására, hogy kinek a hibájából vagy hanyagságából hagyhatta el egy frissen műtött, zavart beteg az idegsebészeti klinikát, írta a Blikk. A lap szerint a beteg nem jelezte távozási szándékát, és állapota miatt erről nem is lehetett volna szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktornak: Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk
A miniszterelnök korábban azzal hárított a vita elől, hogy csak a politikus „gazdáival” vitázna. A Tisza Párt alelnöke szerint ez a gyávaság egyértelmű jele.


Magyar Péter egy Facebook-posztban reagált arra, hogy állítása szerint Orbán Viktor ismét menekül az élő, egyenes vita elől. A Tisza Párt elöke azt írta: „Hallom, Orbán Viktor megint menekül az élő egyenes vita elől. Szerintem nem sokan lepődtek meg ezen”. Úgy véli, a miniszterelnök valójában az olyan kényelmetlen témák elől futamodik meg, mint az Amerikában kitárgyalt mentőcsomag, az egészségügy, a közlekedés és az oktatás összeomlása, vagy épp a vágtató infláció és a megélhetési válság.

Magyar Péter a bejegyzésében szó szerint idézi a miniszterelnök állítólagos indoklását, majd arra reagálva megszólítja Orbán Viktort. „Azt is hallottam, hogy azzal indokolja a megfutamodását, hogy ő csak a »gazdáimmal« vitázik.

Miniszterelnök Úr, Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk. Akkor se, ha mást gondolunk a világról.

Nem kell félni egy vitától! Tudja: »Gyáva népnek nincs hazája.«”

Orbán Viktor korábban Pintér Bence győri polgármesternek fogalmazott úgy, hogy az általa lehetőségként felkínált miniszterelnök-jelölti vitán nem vesz részt, ő szívesebben vitázna Magyar Péter brüsszeli bürokrata „gazdáival”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Miért titokban tárgyalt Orbán egy óriási mentőcsomagról?” – Magyar Péter a Nemzeti Bank elnökétől követel válaszokat
Magyar szerint a kormány a jegybankot megkerülve köthetett titkos, súlyos paktumot. Az amerikai és a magyar kormányzat nem sok mindent közölt a megállapodásról.


Magyar Péter a Facebookon követel magyarázatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökétől Orbán Viktor amerikai útjával és az ott állítólagosan kitárgyalt „mentőcsomaggal” kapcsolatban. A Tisza Párt alelnöke szerint a miniszterelnök egy olyan titkos megállapodást köthetett, amely súlyosan sértheti a jegybank függetlenségét.

Magyar a bejegyzésében azt írja, haladéktalanul meg kell szólalnia a jegybank elnökének, és választ kell adnia egy sor kérdésre. Mint fogalmaz:

„Tudott-e arról a Nemzeti Bank elnöke, hogy Orbán Viktor mentőcsomagért utazik Washingtonba? Pontosan mit tartalmaz az Orbán által kitárgyalt mentőcsomag, megállapodott-e Orbán Viktor devizacseréről, mi szerepel pontosan a szerződésben, ki vállal kötelezettséget a megállapodásban foglaltakért? Miért titokban tárgyalt Orbán egy óriási mentőcsomagról? Mi veszélyezteti a Nemzeti Bank elnöke szerint jelenleg az árstabilitást?”

A politikus ezután jogi érvelésbe kezd, amelyben kifejti, miért tartja aggályosnak, ha a kormány a jegybank megkerülésével köt pénzügyi megállapodásokat. Álláspontja szerint az MNB-nek ugyan támogatnia kell a kormány gazdaságpolitikáját, de csak addig a pontig, amíg az nem veszélyezteti az árstabilitást. Magyar Péter szerint a jegybank függetlensége miatt a kormány nem köthet olyan egyezményt, amely az MNB-t bármire kötelezné alapvető feladatai ellátásában.

„A kormány nem utasíthatja a Nemzeti Bankot, hiszen az MNB a jegybanki törvény és az uniós szerződés alapján is független a feladatai végrehajtása tekintetében. E függetlenség miatt a kormány nem tárgyalhat vagy köthet olyan megállapodást, amely az MNB-t alapvető feladatának ellátásában valamire kötelezné (például egy devizacsere szerződés megkötésére), hiszen ez a fenti jogszabályok megsértését jelentené” – zárja gondolatait Magyar Péter.

Orbán Viktor november 7-én Washingtonban tárgyalt Donald Trumppal, a megbeszélést követően pedig egy „pénzügyi védőpajzsról” beszélt, amely állítása szerint megvédené Magyarországot a külső pénzügyi támadásoktól.

A látogatás kézzelfogható eredményeként a kormány egyéves mentességet jelentett be az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alól, illetve amerikai LNG és nukleáris fűtőanyag vásárlását jelentette be. A „védőpajzs” részleteiről azonban sem amerikai, sem magyar hivatalos közlemény nem jelent meg.

Több szakértő, köztük Bod Péter Ákos volt jegybankelnök is arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen típusú eszközöket jellemzően válságközeli helyzetben lévő országok veszik igénybe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Előkerült az utolsó fotó, amin a később holtan talált szekszárdi főorvosnő még életben van – a klinika szerint nem hibáztak
A doktornőt csaknem 30 órán keresztül keresték rendőrök és kutyás önkéntesek is. Végül egy használaton kívüli garázssor mögött bukkantak rá a holttestére.


Előkerült egy felvétel, amelyen a péntek hajnalban eltűnt, majd szombaton holtan megtalált szekszárdi doktornő látható. A képeken az látszik, ahogy péntek hajnali 5 órakor, fekete pizsamában, papucsban, nyakán kötéssel, vállán egy pulóverrel elhagyja a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának osztályát, miközben a fal melletti korlátba kapaszkodik.

Ezt követően rendőrök és kutyás önkéntesek csaknem 30 órán át keresték, végül szombat délután találtak rá a holttestére a klinika melletti, elhagyatott garázssor mögött.

Családja szerint eltűnését a személyzet csak két órával később vette észre. A főorvosnő a rendkívül hosszú, 12 órás műtét után erős fájdalomcsillapítókat kapott, és ezek hatása alatt zavartan bolyonghatott. Lánya a 24.hu-nak azt mondta, csütörtökön beszéltek utoljára, édesanyjának nagyon nagy fájdalmai voltak, és arra panaszkodott, hogy borzasztóan viselkednek és beszélnek vele a kórházban az alkalmazottak. Azt mondta, rá sem néztek a nővérek, nem is érdekelte őket, hogy mi van vele. Úgy gondolják, olyan kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta, és emiatt nem volt magánál.

Az RTL Híradó szerint a főorvosnő még a kórház területén eleshetett és a sebei is felszakadhattak, mielőtt kiment az épületből.

Bár a Blikk korábban azt írta, az ügyben belső vizsgálat indult, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja az RTL Híradóval közölte:

álláspontjuk szerint a szakszemélyzet a lehető legnagyobb körültekintéssel járt el, nem történt mulasztás, ezért belső vizsgálatot sem indítottak. Indoklásuk szerint nem történt szakmai hiba, a betegek szabad mozgását pedig nem korlátozhatják.

A fül-orr-gégészként dolgozó doktornő a szekszárdi Balassa János kórház megbecsült orvosa volt, a tragédia mélyen megrázta kollégáit. „Nyilván tisztában voltunk a műtét kockázataival, és előtte nagyon sokat beszélgettünk vele erről. Mondtuk neki, hogy várjuk vissza, nyugodtan gyógyuljon meg” – nyilatkozta a kórház főigazgatója, hozzátéve, hogy a főorvosnő rendkívül elhivatott volt, és komoly fájdalmai ellenére a műtét előtti héten is végigdolgozott.

„Egyfajta szervezője volt az osztálynak. Aktívan részt vett a betegellátásban, tanította a fiatal szakorvosokat, rengeteg ügyeletet vitt. Minden beteggel megtalálta a közös hangot, és látjuk a közösségi médiában is, mennyien búcsúznak tőle jó szívvel” – méltatta elhunyt kollégáját a főigazgató.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk