KÉK HÍREK
A Rovatból

Kigyulladt egy csempészautó a határon, gyerekeket kellett kimenteni a lángok közül

A pénzügyőrök és a rendőrök lélekjelenlétén múlt a család élete Röszkén. A tűzoltás után átvizsgálták az autót, ekkor került elő három karton cigaretta a motortérből.


Lángra kapott egy német rendszámú autó motortere január 5-én a röszkei határátkelő belépő oldalán, miközben egy család utazott benne. A közelben tartózkodó határvadászoktól kértek segítséget, akik éppen a szolgálati felszerelésüket adták le – írja a police.hu.

Mire a helyszínre értek,

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei már oltották a tüzet, és gyerekeket mentettek ki a lángoló kocsiból.

A határvadászok a rendőrökkel együtt, az átkelő poroltójával azonnal csatlakoztak az oltáshoz. Eközben biztonságos helyre kísérték a német-szerb állampolgárságú szülőket és három gyermeküket. Mire a tűzoltók kiérkeztek, a tüzet már eloltották.

A szegedi hivatásos egység hőkamerával vizsgálta át a kocsit, majd megszüntette a forgalmi akadályt. Senki sem sérült meg az eset során. A tűz a motortérben, vélhetően műszaki hiba miatt keletkezett.

Mielőtt azonban a kocsit elszállították volna, a pénzügyőrök átvizsgálták, és a motortérben egy elrejtett csomagban három karton cigarettára bukkantak. Feltehetően ez okozhatta a tüzet.

A dohányáru miatt a pénzügyőrök egy török férfival szemben 67 ezer forintos bírságot szabtak ki, amit ő a helyszínen ki is fizetett.

A röszkei határátkelőn nem ritkák a dohánycsempészési kísérletek, a motortér pedig a karosszéria üregei mellett az egyik leggyakoribb rejtekhely.

Korábban is előfordult, hogy a csempészáru miatt gyulladt ki jármű: 2023 februárjában a 4-es főúton egy ukrán férfi autójának motorteréből oltás után került elő mintegy 600 doboz adózatlan cigaretta. Szintén Röszkén, 2023 decemberében egy autóban 1060 doboz cigarettát talált a NAV az oldalkárpit mögött és a motortérben, amiért csaknem négymillió forintos bírságot szabtak ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezzel a biliárddákóval verte halálra kislánya szeme láttára húgát a nógrádi testvérgyilkos, az ügyészség 10 évet kért rá
Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség a 44 éves ecsegi férfival szemben. A vádirat szerint ittasan, egy biliárddákóval végzett a testvérével egy vita után.


A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.

Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a férfi és a húga már régóta haragban álltak, a férfi azt akarta, hogy a nő költözzön el a közös házból. Gyakran veszekedtek, ittasan is, a férfi pedig korábban már kétszer megverte a testvérét, és

többször hangoztatta, hogy megöli.

A gyilkosság napján, 2025. szeptember 13-án délelőtt ismét összevesztek, ami után a nő a teraszon egy széken ülve cigarettázott.

Az ittas férfi ekkor egy biliárddákóval többször fejen ütötte, majd Pásztóra utazott, hogy megkérje a nő gyermekének apját, gondoskodjon a gyerekről.

Délután a kiskorú gyermek hívta telefonon, hogy az anyja meghalt. A férfi visszament, megbizonyosodott a testvére haláláról, és ezután hívta a segélyhívót.

Az ügyészség kiemelte, hogy az ittasság nem enyhítő körülmény.

Mivel az alkohol hatása közismert, aki iszik, annak számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, ezért a tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Sőt, az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény súlyosító körülménynek számít.

Ha a vádlott nem fogadja el az ügyészség indítványát, és nem ismeri be a tettét, akkor a bíróság tárgyalást tart, és bizonyítási eljárást folytat le az ítélet meghozatala előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott” - Három hónapig szabadon kocsikázhatott a rendőrt halálra gázoló férfi
Három hónappal a baleset után a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és intézkedett vezetési jogosultságának szüneteltetéséről annak a 27 éves férfinak, aki március 19-én elütötte a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt rendőrt Veszprém mellett. Az áldozat apját felháborította az eljárás lassúsága, szerinte a gázoló a részvétét sem fejezte ki azóta.


Csaknem három hónappal a halálos gázolás után gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 éves férfit, aki Veszprém mellett elütötte a szolgálatát teljesítő Zalavári Bálint Zsolt rendőr őrmestert. A hatóságok intézkedtek a gyanúsított vezetési jogosultságának szüneteltetéséről is.

Magyarul ez annyit tesz: a férfi a baleset óta is szabadon kocsikázhatott

– tudta meg a Blikk.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatnak nyomozást a férfi ellen, akinek kihallgatása megtörtént. Egyébként a nyomozást a helyi érintettség miatt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól áthelyezték Székesfehérvárra.

Az eljárás során a tanúként meghallgatott utasok ellentmondásos információkat adtak a baleset körülményeiről. A gyanúsított és ügyvédje a műszaki szakértői vélemény elkészültéig nem kíván nyilatkozni.

Az áldozat családja értetlenül áll az eljárás lassúsága előtt. Az elhunyt rendőr édesapja, Zalavári Zsolt elmondta, felháborította, hogy a gázoló hónapokig tovább vezethetett.

„Szörnyű érzés volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy nem vették el azonnal a jogosítványát és többen látták is őt vezetni az ismerőseink közül. Azt gondolom, ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott.”

Az édesapa hozzátette, a vétkes sofőr a baleset óta egyszer sem kereste fel őket, még csak részvétet sem nyilvánított, de ezt már nem is várják el tőle.

A család jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán szerint a jogszabályok lehetővé tennék a gyorsabb intézkedést.

„Kormányrendelet alapján halálos baleset okozásakor kötelező bevonni a jogosítványt már a jogerős ítélet előtt.” Hozzátette, előfordul, hogy már a helyszínen elveszik a vezetésre jogosító okmányt, de van rá példa - például ez -, hogy csak az eljárás későbbi szakaszában kerül erre sor. Személyes véleménye egyébként, hogy szerencsésebb lenne azonnal bevonni a jogsit.

A tragédia március 19-én történt, amikor a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt és társa egy elpusztult vadat próbált eltávolítani a 8-as főút úttestjéről, amikor egy autó elsodorta őket. A fiatal rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe, néhány nappal a 23. születésnapja előtt.

Pintér Sándor akkori belügyminiszter posztumusz rendőr törzsőrmesterré léptette elő és a szolgálat halottjává nyilvánította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Robbanás a Debreceni Egyetemen: egy teljes épületet kellett lezárni, mindenkit hazaküldtek
Elektromos robbanás történt a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében egy transzformátor felújítása közben. Egyelőre nem tudni, hogy megsérült-e valaki, és az áramellátás helyreállításáról sincs információ.


Robbanás rázta meg a Debreceni Egyetem Kémiai Épületét kedden, a folyamatban lévő felújítási munkálatok közben. Az eset után az egész épületben megszűnt az áramellátás – írja a HAON.

Az egyetem a Neptun-rendszeren keresztül értesítette a hallgatókat az eseményről és a következményekről. A kiküldött üzenetben részletezték a történteket.

„A Kémia Épület felújítási munkálatai során elektromos robbanás történt egy szerelés alatt álló transzformátoregységben. A baleset során az egyedi gyártású transzformátoregység gyakorlatilag megsemmisült, ezért jelenleg az épület egészében szünetel az elektromos áramellátás” – áll a közleményben.

A tájékoztatásból az is kiderül, hogy az áramellátás helyreállításáig az épületben nem lehet dolgozni, ezért a dolgozók számára otthoni munkavégzést rendeltek el.

A vezetékes telefonok sem működnek, így az ügyintézés átmenetileg kizárólag e-mailben lehetséges.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a robbanásban megsérült-e valaki. A lap kereste az egyetem sajtóirodáját a lehetséges okokról és az áramellátás helyreállításának várható időpontjáról, de választ még nem kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Évekig rejtett kamerával figyelte a balatonalmádi jegyzőt, most 600 ezres bírságot kapott a volt polgármester
Jogerősen elmarasztalta a korábbi településvezetőt a Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés miatt. A férfi a klímaberendezésbe rejtett kamerával és mikrofonnal figyelte a hivatali jegyzőt.


Jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélték Balatonalmádi korábbi polgármesterét, mert titokban bekameráztatta és éveken át rögzítette a település jegyzőjének irodájában zajló eseményeket – közölte a birosag.hu. A Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés bűntette miatt marasztalta el a 47 éves férfit.

A bíróság szerint a polgármester megbízásából egy kamerát és egy mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtettek el.

A felvételeket rögzítő eszközt és a merevlemezt egy másik helyiségben, a tárgyalóterem radiátorának díszburkolata alá rejtették.

A rejtett kamera a bejárati ajtóra, a tárgyalóasztal egy részére és a páncélszekrényre látott rá.

A szerelést végző szakember nem tudott arról, hogy a jegyző beleegyezése nélkül telepíti az eszközt.

Az egykori polgármester a telefonjáról távolról is hozzáfért a felvételekhez, amelyeket 2021. május 25. és 2022. március 16. között számos alkalommal vissza is játszott.

Ezt követően már nem nézte meg a rögzített anyagokat, de a rendszer egészen a 2025. március 28-i megtalálásáig tovább működött és rögzített.

Az ítélet jogerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk