A Rovatból

Mi történne, ha atombombát dobnának egy nagyvárosra? – rémisztő szimuláció készült

Egy számítógépes kísérletből megtudhatjuk, mi várna ránk, ha a bekövetkezne a legrosszabb forgatókönyv.


A tudósok a The Sims stratégiai videojátéknak egy ellen-utopisztikus változatával szimuláltak egy Washingtont ért atombomba-támadást. Az elképzelés szerint a 10 kilotonnás, föld közeli nukleáris robbanás a Fehér Ház közelében következne be. Ebből az derült ki, hogy egy egész városnegyed egy pillanat alatt a földdel válik egyenlővé, és az épületek romjai másfél kilométer távolságba robbannak szét minden irányban. Azok az emberek, akik nem tettek semmi óvintézkedést, minden bizonnyal meg fognak halni 48 órán belül a 280 ezer rögtön elpusztultakkal együtt. – írja a Daily Mail .

A szimuláció célja az volt, hogy a vészhelyzet-tervek készítőinek, hogy fogalmuk legyen arról a káoszról, amelyet áramhiány, a megszakadt kommunikációs eszközök és feloldhatatlan közlekedési dugók okoznának.

atom 2. - címkép

A virgininai egyetem műszaki intézetének számítógép-tudósai saját egyéniséget is alkottak minden képzeletbeli lakosnak, akik koruknak, nemüknek, foglalkozásuknak megfelelően különböző módon reagáltak a „pánikszerű meneküléstől” a „bénult félelemig”. A döntésben figyelembe vették az alanyok egészségi állapotát, környezetét, azt, hogy mit tudnak családtagjaikról és magáról az eseményekről. Így voltak, akik szeretteiket próbálták megkeresni, mások viszont vakon elrohantak.

Azoknak, akik próbáltak menedékhelyet találni, evakuációban részt venni, vagy betegellátást keresni, nagyobb esélyük volt a túlélésre. Akik viszont a családtagjaikat keresték, vagy másokon próbáltak segíteni, jobban kockára tették az életüket.

A kutatók szerint a legjobb először fedezékbe menni, és onnan felkészülni a menekülésre. Ellenkező esetben az ember olyan sugárdózist kaphat, ami később végzetesnek bizonyulhat – állapította meg a szimuláció.

Az utóbbi hónapokban több hasonló szimuláció készült, köztük egy olyan interaktív térkép, amely nemcsak az egyes területeken történő pusztításokat vette számba, hanem azt is elárulta, hogy mit okoznának a különböző atomfegyverek bevetése. A térkép felhasználói többféléből „választhattak” a hirosimai 15 kilotonnás „Kisfiútól” és az 50 ezer kilotonnás szovjet Cárig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor visszatért oda, ahol 1973-ban járt utoljára
A miniszterelnök saját maga vezette a kisbuszt, amivel megérkezett Zánkára. Itt tartják a hétvégén a Harcosok Klubja újabb edzőtáborát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 19.



A hétvégén rendezik a Harcosok Klubja második edzőtáborát. A helyszín ezúttal a zánkai Erzsébet-tábor, ahova Orbán Viktor saját maga kormányozta be a miniszterelnöki kisbuszt, amiről egy videót is posztolt a Facebookra.

„Jó napot! Miről maradtam le?” - kérdezi az érkezés után a kormányfő az őt fogadókat. A válaszból kiderül, hogy a harcosok nagy bevonulását már biztosan lekéste Orbán.

„Úttörőtáborban voltam itt utoljára”

- mondja két szelfi között a miniszterelnök, aki azt is elárulja, hogy ez mikor volt:

„Én jártam már itt 1973-ban” - derül ki egy újabb beszélgetésből.

„Azóta egy picit változott” - hívják fel az elmúlt évekre a miniszterelnök figyelmét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Házasság első látásra: „Mindent felülírtam, amiben hisznek” – kiderült, miért nem ment el Peti családja az esküvőre
Baráti köre szűk, többen külföldön élnek, a szereplés sem mindenkinek fért bele. Az újdonsült férj elegánsan kezelte a helyzetet, hogy Anna se érezze magát rosszul.


A TV2 Házasság első látásra 3. évadában Jagicza Peti és Dudás Anna oltár elé álltak, de a vőlegény oldalán alig akadt vendég. Az esküvőn a vőlegény oldaláról csak Szandi, a legjobb barátja jelent meg – írta a Metropol.

„A szüleim, illetve a teljes család nagyon nehezen fogadta el ezt a döntést. Mondhatni mindennel szembementem, amiben hisznek és amit vallanak”

- mondta Peti, aki szerint a helyzet azóta enyhült. „Azóta valamivel enyhült ez a dolog, és idővel jobban elfogadták, hogy így döntöttem.” A távolmaradásban szerepet játszott a munka is.

„A szüleim mindketten felső pozícióban dolgoznak, ami nem engedi meg ezt a fajta szereplést”

- mesélte.

A baráti kör is szűk és elég szétszórt. „Nekem nagyon szűk a bizalmi és a baráti köröm. Szóval én is csak kapkodtam a fejemet, amikor rájöttem a végén, hogy egyedül maradtam.”

Peti kiemelte azt is, hogy mennyire fontos neki a család.

„Baromi jó családból jövök. Igyekeztem eleganciával és tisztelettel levezényelni ezt úgy, hogy emiatt senki se sérüljön, illetve a kedves feleségem se érezze magát rosszul...”

Szerinte a családi kötelék akkor is erőt ad, ha ők nincsenek ott fizikailag. „Érzem őket, érzem a szeretetüket. Ez egy olyan erő, ami időnként nagyobb támogatást nyújt, mintha fizikailag ott ülnének velem egy időben, egy helyen.”

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhunyt légutas-kísérőjétől követelt igazolást a légitársaság, most bocsánatot kértek
Üzenetben kérte a tajvani Eva Air az akkor már halott nőt, hogy igazolja, betegszabadságot vett ki kórházi kezelése idejére.


Bocsánatot kért a tajvani Eva Air légitársaság, miután egy elhunyt légiutas-kísérőtől követelt igazolást arról, hogy kórházban tartózkodott – írta a BBC.

A 34 éves nő szeptember 24-én rosszul lett a Milánóból Taoyuan városába tartó járaton, kórházba került, majd október 8-án meghalt. A kórház egyelőre nem közölte a halál okát.

A család elmondása szerint napokkal a tragédia után a Sun nevű utaskísérő telefonjára üzenet érkezett az Eva Airtől, amelyben

a cég képviselője igazolást kért a kórházi időszakra bejelentett távollétéről. A hozzátartozók válaszként elküldték a halotti anyakönyvi kivonatot.

Az Eva Air közleményt adott ki, amelyben azt írták, alkalmazottjuk hibázott, és emiatt személyesen kértek bocsánatot az elhunyt légiutas-kísérő családjától. A történtek miatt belső vizsgálatot is indítottak.

Sun Csia-ming, az Eva Air elnöke azt mondta, „Sun távozása örök fájdalom a szívünkben”. A közleményben azt is írták, hogy „mélyen elszomorította” őket fiatal dolgozójuk halála.

Az ügy nagy felháborodást váltott ki az interneten, főleg miután a közösségi oldalakon magukat Sun munkatársainak valló felhasználók azt állították, a nőt kényszerítették, hogy dolgozzon akkor is, amikor rosszul érezte magát.

A tajvani hatóságok és maga az Eva Air azt is kivizsgálja, hogy felettesei megtagadták-e Suntól az orvosi segítséget vagy a betegszabadságot.

A légitársaságot egyébként nem először éri az a vád, hogy túlhajszolja a dolgozóit. 2013 óta hétszer bírságolták meg őket, legtöbbször a szabálytalan túlóráztatás miatt. Az kiderült, hogy Sun az elmúlt hat hónapban átlagosan havi 75 órát repült, ami a szabályok szerint belefér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ledöbbent a család, mikor kiderült, hogy az újszülött egy játékbaba, a nő a lebukása után az „apának” azt hazudta, hogy meghalt a gyerek
A Skóciában élő 22 éves fiatal nő mindenkit átvert a műhassal, történeteket talált ki, fotókat tett fel a közösségi oldalára. Végül az anyja gyanút fogott.


Egy - a skóciai Airdrie-ben élő - 22 éves nő, Kira Cousins

hetekig átverte a családját és ismerőseit azzal, hogy azt állította, megszülte a kislányát. Aztán kiderült, hogy a "baba" valójában egy élethű játék volt.

A Mirror azt írja, a család akkor döbbent meg, amikor Kira édesanyja a hálószobában rábukkant a babára.

A fiatal nő állítólag műhasat viselt, és a közösségi médiában mutatta be az újszülöttnek hitt Reborn babát, akit Bonnie-Leigh Joyce-nak nevezett el. A hónap elején bejelentette a "születést", sőt azt is állította, hogy a kislány 2,4 kilogrammal jött világra. Ultrahangképeket, a baba nemét bejelentő buliról készült felvételeket és egy olyan videót is megosztott, amelyen a "baba" mintha a hasát rugdosta volna. Képek kerültek fel újszülött ruhákról és a rokonoktól kapott ajándékokról, köztük egy 1000 fontos babakocsiról és autósülésről.

Kira részletesen beszámolt az állítólagos kórházi időpontokról és komplikációkról is, azt állítva, hogy a szülés előtti vizsgálatok szívhibát mutattak ki. A család akkor vádolta meg hazugsággal, amikor az anyja megtalálta a babát a szobájában.

Képernyőfotók szerint Kira

ezután olyan üzeneteket küldött annak a férfinak, akit a baba apjának mondott, hogy a gyermek meghalt.

Kira nem reagált a megkeresésekre, de a TikTokon közleményt tett közzé: „Tegyük tisztába a dolgot. Az ágyban voltam, amikor anyám bejött a szobámba, és rájött, hogy ez egy baba.” Azt írta, hogy "mindenkitől távol tartotta magát", a család szembesítette, és "nem hagyták annyiban". Hozzátette: „Egyikük sem tudta. Az apa és a családja sem.”

Barátnője, Neave McRobert szerint azonban gyanússá vált, hogy a "baba" sosem sírt, és Kira senkinek nem engedte megérinteni, miközben azt állította, hogy a kicsi nemrég kórházi ellenőrzésen járt. Egy október 16-án készült videóban Neave elmondta: észrevette, hogy Kira minden fotót és videót törölt a közös beszélgetésükből Bonnie-Leigh-ről, majd rákérdezett a "baba" apjánál, aki azt válaszolta: „Igen, ez egy baba.” Neave szerint Kira még azt is üzenetben írta a férfinak, hogy "Bonnie-Leigh meghalt".

A Reborn típusú babák ára 30 és 2000 font között mozog.

A család egyik – névtelenséget kérő – ismerőse azt mondta, elejétől fogva sejtette, hogy a terhesség nem igazi. Úgy fogalmazott, Kira "sorozatos hazudozó", és kétszer is látta rajta a gyanúsan "csomós" műpocakot. A vékony pizsama alatt még a hátán futó pántokat is észrevette. Azt állította, a feltöltött "babafotón" is rögtön látszott, hogy egy baba, de nem mert szólni, mert attól tartott, "mindenki őt nézi majd bolondnak".


Link másolása
KÖVESS MINKET: