Brutális KO-val végződött a Joshua-Paul meccs, a youtubernek eltörhetett az állkapcsa
Hónapokig tartó üzengetés és a Netflix által felépített hatalmas várakozás után Anthony Joshua a hatodik menetben kiütötte Jake Pault péntek éjjel Miamiban, a Kaseya Centerben rendezett összecsapáson.
Az első négy menetben a felek inkább csak kóstolgatták egymást, sok volt a fogás, ami miatt a közönség és a bíró is elégedetlen volt. A mérkőzésvezető a negyedik menetben meg is elégelte a maszatolást. „A szurkolók nem ezért a szemétért fizettek” – figyelmeztette a feleket a ringben az Al Jazeera beszámolója szerint. Az ötödik menetben aztán felpörögtek az események, Joshua kétszer is padlóra küldte a youtuberből lett bokszolót, először egy testütéssel, majd egy kombinációval. A végzetes találat a hatodik menet elején, 1 perc 31 másodpercnél érkezett: Joshua jobb keze tisztán talált, Paul pedig nem tudta folytatni a küzdelmet.
A győztes brit sztár reálisan értékelte a teljesítményét. „Nem ez volt életem legjobb formája, de a jobb kezem végül célba ért” – mondta a ringben Anthony Joshua. Ellenfelét azonban nem írta le: „Adjunk meg neki a tiszteletet, hiszen újra és újra felállt, és próbálta megtalálni a megoldást.” A vesztes fél elismerte a vereséget és a sérülését is.
– nyilatkozta Jake Paul az Al Jazeerának.
A mérkőzést óriási érdeklődés övezte, noha a szakma szkeptikusan fogadta a párosítást a két fél közötti hatalmas tapasztalatbeli és fizikai különbség miatt. Joshua olimpiai bajnokként és rutinos nehézsúlyúként érkezett, míg Paul karrierje az internetes tartalomgyártásból indult, és természetes súlya inkább a cirkálósúlyhoz közelít. Ez a mérlegelésnél is látszott: Joshua mintegy 110,4 kilogrammal mérlegelt, míg Paul csak 98,25 kilogrammot nyomott, ráadásul a brit ütőtávja is 15 centiméterrel nagyobb volt.
A helyszínen 19 600 néző figyelte az eseményeket a teltházas arénában, ahol számos híresség is megjelent. Még Donald Trump is kommentálta az eseményt a közösségi oldalán, aki a repülőgépén követte a közvetítést, és fantasztikus szórakoztatásnak nevezte a látottakat. A pénzügyi tét sem volt kicsi: bár hivatalos adatokat nem közöltek, sajtóhírek szerint a felek fejenként akár 30 milliárd forintnak megfelelő dollárt is kereshettek az estével.
A győzelem után Joshua azonnal a jövőbe tekintett, és nem finomkodott, amikor a következő célpontját megnevezte. „Ha Tyson Fury tényleg olyan kemény, tegye le a Twitter-ujjakat, és húzza fel a kesztyűt” – üzente honfitársának, egy 2026-os csúcsmeccs lehetőségét felvillantva. Paul a vereség ellenére várhatóan visszatér a ringbe, de valószínűleg a saját súlycsoportjában folytatja pályafutását.