KÉK HÍREK
A Rovatból

Amerikában szexuális bűncselekményekért ítélték el, itthon praktizálhatott a pedofil háziorvos

Senki sem ismerte a 76 éves balassagyarmati háziorvos valódi énjét.


Sorra derülnek ki viselt dolgai Balassagyarmat egy 76 éves háziorvosának – írja a Blikk.

S. Rezsőnél 2021 februárjában a rendőrség tartott házkutatást, mert a gyanú szerint droghasználóknak írta fel nyugtató hatású gyógyszerek receptjét.

Ekkor azonban 32, gyermekekről készült pornográf fényképet is találtak a számítógépén és egy pendrive-on.

A képek egy részét a férfi maga készítette az akkor még fiatalkorú, a rendelőjében dolgozó lányról, a nagyobb részét pedig különböző honlapokról töltötte le.

A Blikk információi szerint a Győrben született S. Rezső 1976-ban szerzett orvosi diplomát, majd a 80-as években New Yorkba, onnan pedig az illinois-i Danvillbe költözött. Itt követte el első bűncselekményeit: először három-, majd tízrendbeli szexuális zaklatással vádolták meg. Ügyét a média is felkapta, a beszámolók szerint a bűncselekményeket S. az irodájában követte el, a betegei bizalmát kihasználva.

A férfi orvosi engedélyét 2003-ban vonták vissza. Két év felfüggesztett börtönre ítélték, 5000 dolláros bírságot kapott, valamint 60 napon belül regisztrálnia kellett a szexuális bűnelkövetők nyilvános listájára. A börtön elől Mexikóba menekült, ahol az elévülésig bujkált.

Kilenc évnyi rejtőzködés után, 2012-ben költözött vissza Magyarországra, ahol nem tudtak sötét múltjáról, ezért Balassagyarmat önkormányzata szerződést is kötött vele. A városban telepedett le, megnősült, a helybélieknek pedig nem volt semmilyen gyanús a viselkedésében. A gyerek betegekkel ugyan feltűnően kedves volt de ezt leginkább nagyapai jellegű törődésnek vélték.

A Blikknek nyilatkozó ügyvéd, Dr. Tran Dániel szerint nem amennyiben Magyarországon valaki büntetve volt, az nem feltétlenül esik külföldön ugyanolyan megítélés alá, és ugyanez igaz fordítva is. Főleg, ha ki sem derül, hogy az illetőt külföldön már elítélték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: