„Aludjatok, különben ti is kaptok” – a gyerekeik szeme láttára verte össze az anyjukat a füzesabonyi férfi
Egy szökésben lévő férfi ellen emelt vádat a Füzesabonyi Járási Ügyészség, miután
A férfi a kihallgatása után ismeretlen helyre távozott, így távollétében kell majd felelnie a tetteiért.
A vádirat szerint a 34 éves férfi már másfél évtizede konfliktusokkal teli élettársi kapcsolatban élt, amelyből három gyermekük született 2009 és 2015 között.
2021 februárjában egy este, amikor az egész család a közös hálószobában aludni tért,
A gyerekek felébredtek a zajra, és sírva kérlelték az apjukat, hogy hagyja abba az édesanyjuk bántalmazását, de ez nem hatotta meg a férfit. Sőt, miközben tovább verte az anyát, rájuk is kiáltott:
A gyerekek úgy tettek, mintha aludnának, miközben anyjuk a földön fekve próbált védekezni. Mindez hajnalig tartott, amikor a férfi végül elaludt, és a nőnek sikerült kiszöknie, hogy értesítse a rendőrséget.
A nyomozással párhuzamosan zajló gyermekvédelmi eljárás során
ami után az asszonynak röviddel később újabb bántalmazást kellett elszenvednie.
Az ügyészség a férfit többrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, súlyos testi sértés kísérletével, személyi szabadság megsértésével és becsületsértéssel vádolja. Emellett indítványozták, hogy a bíróság szüntesse meg a vádlott szülői felügyeleti jogát, és kötelezzék a bűnügyi költségek megfizetésére is.