Álomférfinak adta ki magát egy soproni szívtipró, pedig csak nők pénzére pályázott
H. Szabolcsnak mindkét nő milliókat adott kölcsön, majd újabb hazugságként arról számolt be, hogy az anyja is meghalt. Végül ez okozta a lebukását is, ugyanis egyik barátnője találkozott a halottnak hitt asszonnyal, majd rájött, hogy a férfi nem csak ezzel kapcsolatban szedte rá, de egy másik nővel is szerelmi kapcsolatot tart fenn.
A két nő szembesült vele, hogy tudtukon kívül mindketten H. Szabolcs barátnői, aki ugyanazzal a mesével csalhatott ki tőlük milliókat.
A 15. kerületi nyomozók H. Szabolcsot még 2021 decemberében kétrendbeli csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ám a férfi tagadta a bűncselekményeket, érdemi vallomást pedig nem tett. A rendőrök befejezték a nyomozást, az ügyet pedig átadták az ügyészségnek.