KÉK HÍREK
A Rovatból

Állatkínzás a 8. kerületben: bottal és cipőkanállal verte a gazdája Picurt, akit a rendőrök mentettek meg

Egy 68 éves férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként állatkínzás miatt a budapesti rendőrök.


Megmentettek egy kutyát a budapesti rendőrök. Picur egy fővárosi, 8. kerületi ház udvarán élt és mint kiderült, sokszor megverték. A „gazdája”,

egy 68 éves férfi hol bottal, hol cipőkanállal látta el a baját. A kutyus emiatt sokat sírt, erre figyeltek fel a szomszédok, majd miután egyikük szemtanúja volt a brutalitásnak, azonnal hívta a rendőrséget.

A bántalmazás nyomait nem kellett keresni, szabad szemmel is jól láthatók voltak.

Picur azonnal odaszaladt a kiérkező rendőrökhöz, valószínűleg érezte, hogy érte jöttek. Az egyenruhások tárcsázták a budapesti állatok legkitartóbb védelmezőjének, Pataki Gábor állatmentőnek a számát, aki szintén a helyszínre sietett.

Picurral soha senki sem foglalkozott ennyit, a rendőrök elhalmozták szeretettel. A kiskutya boldogan hagyta el szenvedéseinek színhelyét; először az állatorvoshoz siettek vele, majd az Állatmentő Liga telephelyére került; evett, ivott, és egy fűtött kennelbe került.

A 68 éves férfit pedig előállították és gyanúsítottként hallgatták ki állatkínzás miatt.

„Picur jelenlegi státusza: boldog bűnjel. Reméljük, hamarosan örökbe fogadható lesz” – zárul a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-bejegyzése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: holtan találták meg a karácsony előtt eltűnt 24 éves fiút
Egy kiránduló találta meg a férfi holttestét Verpelét és Egerszalók között. Máté kerékpárral indult el otthonából még december 19-én, és ezután már nem adott magáról életjeleket.


Holtan találták meg azt a 24 éves fiatalembert, aki karácsony előtt tűnt el Heves vármegyében. A Heol.hu beszámolója szerint a fiú holttestét egy kiránduló találta meg Verpelét és Egerszalók között.

Máté kerékpárral indult el otthonából még december 19-én, és ezután már nem adott magáról életjeleket.

A HOPE Egyesület több kutyával kutatta, valamint egy civil keresőcsapattal és egy helikopterpilótával próbáltak a fiú nyomára bukkanni. Emellett drónnal is keresték a fiatalembert.

Lázár Levente, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a portál megkeresésére azt közölte, hogy egy Verpelét és Egerszalók között sétáló férfi szerda délben értesítette a rendőrséget arról, hogy egy férfi holttestét találta meg a határban. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. A rendőrség megerősítette, hogy egy eltűntként keresett férfi holttestét találták meg - írta a Heol.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy baleset után, a kórházban mondta el a rendőröknek a fiatal lány, hogy fogva tartják és prostitúcióra kényszerítik
A fiatal nő egy közlekedési balesetben sérült meg. Amikor a rendőrök kikérdezték, borzalmas bűncselekményekről számolt be.


Kórházba szállítottak egy fiatal nőt, aki közlekedési balesetben megsérült. Amikor a rendőrök kikérdezték, a karambol részletein kívül nagy meglepetésükre bűncselekményekről is beszámolt. Elmondása szerint egy sápi férfi és családja bántalmazta és többször Németországba vitte, ahol prostitúcióra kényszerítették őt és több társát.

A nőt szigorú felügyelet alatt tartották, és azzal is megfenyegették, hogy megölik, ha elszökik tőlük.

A négy gyanúsítottat elfogta rendőrség, emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt kell felelniük – írta a police.hu.

A nő szerint az üzletet egy sápi férfi irányította, akinek apja, barátja és a felesége is segített. Ráadásul nem ő volt az egyetlen áldozat: több nőt is elszállásoltak külföldi bordélyházakban, és prostitúcióra kényszerítették őket. A fiatal nő arról is beszámolt, hogy a család tagjai többször bántalmazták, a keresett pénzét pedig elvették.

Február 11-én a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták a négy gyanúsítottat, kihallgatásukat követően pedig hármukat őrizetbe vették. Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt kell felelniük - zárul a közlemény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Már hónapokkal ezelőtt bejelentést tett a rendőrségen az őt zaklató fiú miatt az 21 éves lány, akit hétfőn combon szúrt a zaklatója
A meggyilkolt japán édesanya ügye miatt most ezt és más hasonló eseteket is felülvizsgálnak.


Már hónapokkal ezelőtt bejelentést tett a rendőrségen az a 21 éves lány, akit hétfőn combon szúrt egy 23 éves fiatal egy dohányboltban. A támadó tavaly tavasz óta zaklatta szerelmes üzenetekkel és telefonhívásokkal, amelyeket a lány folyamatosan visszautasított – számol be az RTL Híradója.

A fiatal férfi közeledése az idő múlásával egyre agresszívabbá vált. A csatorna információi szerint a lány októberben a rendőrséghez fordult a férfi hívásai és üzenetei miatt, amelyek akkor még nem tartalmaztak fenyegetéseket. Feljelentést nem tett, de bejelentést rögzítettek az ügyről.

A hétfői támadás során a férfi egy dohányboltban combon szúrta a lányt, akit a mentők kórházba szállítottak. A támadót a rendőrök a helyszínen elfogták, és emberölés kísérlete miatt az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását.

A rendőrség most felülvizsgálja az esetet, leginkább a két hete meggyilkolt japán nő ügyének fényében. Ő még novemberben tett feljelentést, mert rettegett a volt férjétől, de azt akkor a hatóság elutasította. Az országos rendőrfőkapitány elrendelte a kapcsolati erőszak miatt tett feljelentések és az elutasított, illetve megszüntetett ügyek országos felülvizsgálatát.

A Patent Egyesület szerint több régi ügyet is újra elővesznek a rendőrök. Spronz Júlia, az egyesület szóvivője elmondta:

„Mi egészen megdöbbentő módon már kapjuk a folyamatos visszajelzéseket az ügyfeleinktől, hívnak minket, írnak nekünk, hogy jelentkezett a rendőrség, a fél éve álló ügyét most újra beindították, kell menni tanúskodni. Szóval látható módon valóban ez történik és tényleg kézzelfogható dolgot hozott ez a bejelentés.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Agyonlőtték Pajtit és Tappancsot, de hiába tettek feljelentést a két kutyát megtalálók, a rendőrség nem indított nyomozást
A kutyusok hetekre eltűntek, végül szörnyű körülmények között bukkantak rájuk. A gazdáik és az állatvédők igazságot követelnek, de a rendőrség elutasította a nyomozást.


Pajtit és Tappancsot, a két kutyát Tápiószentmárton határában találták meg agyonlőve. Az állatok gazdái hetek óta keresték őket, és a közösségi médiában is posztoltak az eltűnésükről. Az állatok tetemeire állatvédők bukkantak, akik azonnal feljelentést tettek állatkínzás miatt.

Jenei Andrea, az elpusztult kutyák gazdája, megrendülve beszélt a történtekről.

„Mind a kettőnek az átfordítás után látszott a földön az alvadt vér, illetve mind a kettőnek ugyanazon az oldalon volt a koponyáján bemeneti nyílás, ami egyértelművé tette azt, hogy koponyatrauma, illetve lövésből származhatott szerintünk”

– mondta el az RTL Híradónak.

A Nagykátai Rendőrkapitányság azonban elutasította a feljelentést. Indoklásuk szerint a kutyákat vadászterületen találták meg, ahol a vadászok bizonyos feltételek mellett lelőhetik a kutyákat. Földvári Attila, a Vadász Védegylet szóvivője elmondta, hogy erre csak szigorú szabályok betartása esetén van lehetőség.

„Hogyha a kutya mondjuk a gazdájától olyan távolságban van, hogy nem lehet látni, hogy van egyáltalán vele valaki, és a vadat űző vagy vadat elejtő kutyára tehet lövést a vadász, amennyiben a vad sérelme másként nem hárítható el”

– nyilatkozta.

A Hermann Ottó Vadásztársaság, amelyhez a terület tartozik, kizártnak tartja, hogy a kutyákat a tagjaik lőtték le. Telefonon közölték, hogy a vadászoknak kötelező jelenteniük az ilyen eseteket, de ilyenről nem érkezett hozzájuk bejelentés.

Jenei Andrea szerint a kutyák halála nem lehetett véletlen, hiszen mindkét állat fején azonos oldalon volt a lőtt seb, és a tetemeket is egymáshoz közel találták meg. „Hát szerintem tök egyszerű brutális kivégzés. Semmi más nem tudok erre mondani, valószínűleg nem is egy ember állhatott itt, hiszen valaki fogta a másik kutyát, aki nem ment tovább” – mondta a gazda.

Az RTL kereste a Nagykátai Rendőrkapitányságot, hogy megtudják, újranyitják-e az ügyet a vadásztársaság álláspontja után, de egyelőre nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET: