Még februárban követett el tömeggyilkosságot egy 45 éves férfi Michiganben, Kalamazooban. A lövöldözés során 7 embert megölt, egy nyolcéves kisfiú is azonnal életét vesztette a helyszínen. Egy áldozatot súlyosan megsebesített - legalábbis akkor még ezt lehetett tudni az ügyről.
Az ámokfutás áldozatai között volt a 14 éves Abigail Kopf is, akiről 6 nappal a kórházba szállítása után azt közölték a hatóságok, hogy belehalt sérüléseibe. Most azonban kiderült: saját lábán elhagyta a kórházat a napokban.
Az esetről az NBC tudósított. A riportban elhangzott: Abigail halálát azért jelentették be, mert agykárosodást szenvedett, de most már szerencsére felépült, újra tud mozogni, beszélni és enni. Ugyan még mindennap fizikoterápiára jár, de hamarosan újra visszaülhet az iskolapadba is.
A lövöldöző sofőr jelenleg a börtönben várja, milyen ítéletet hoz ügyében a bíróság. Tettének okát nem tudta megmagyarázni.
A nyolc embert, akire tüzet nyitott, véletlenszerűen választotta ki egy étteremnél és egy autókereskedésnél.
Még februárban követett el tömeggyilkosságot egy 45 éves férfi Michiganben, Kalamazooban. A lövöldözés során 7 embert megölt, egy nyolcéves kisfiú is azonnal életét vesztette a helyszínen. Egy áldozatot súlyosan megsebesített - legalábbis akkor még ezt lehetett tudni az ügyről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.
Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.
Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.
A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.
Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.
Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy
a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében
- számolt be az RTL Híradó.
Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.
A youtuber a Híradónak elmondta:
"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".
A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.
A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.
Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy
a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében
- számolt be az RTL Híradó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.
Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Brutális gyilkosság miatt ítéltek el egy fiatalkorú, 16 éves fiút, aki Öcsödön egy idős férfit ölt meg. 10 éves öccse is végignézte a gyilkosságot. A támadó 103 ezer forintot vitt el. Végül az apjával bement a rendőrségre és bevallotta, mit tett.
A vád szerint a fiú a 10 éves testvérével ment be a 86 éves férfi házához szilvát szedni. Mikor meglátta, hogy pénz van az idős ember zsebében, elhatározta, hogy megszerzi.
Ököllel és egy edénnyel ütötte a fejét, aztán egy téglával esett neki. A gyilkosság után elmenekült, a megszerzett pénzből pedig kábítószert vett.
A vádirat kiemelte, hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, idős személy ellen követte el a gyilkosságot a fiatal.
Az ügyész elmondta: „Súlyosító körülményként kérem figyelembe venni a büntetés megállapítása során, azt, hogy az emberölést rendkívül súlyos, négyszeresen minősül. Az elkövetés során a vádlott rendkívül kitartó szándékot, elszántságot és gátlástalanságot tanúsított. Nem tartotta vissza a cselekmény elkövetése során, hogy a 10 éves öccse is végignézi a bűncselekményt.”
A védelem azt emelte ki, hogy a fiú őszintén megbánta a tettét, és még nem volt büntetve.
A fiú az utolsó szó jogán halkan azt mondta: „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám”.
A bíróság ítéletet hirdetett:
„10 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésre feltételes szabadságra nem bocsájtható.”