Öngyilkos akart lenni a hat emeletet zuhant ablakszerelő – állítja egykori főnöke
A most 28 éves Palicz Zsolt 2016 augusztusában zuhant le munka közben a XIX. kerületi Simonyi Zsigmond utca egyik panelházának ablakából. Kollégáival épp ablakcserét végzett, amikor a tragédia történt. A zuhanásra nem emlékszik, csak arra, hogy a ház előtti virágágyásba esett.
Bár a férfi hatalmas szerencsével túlélte az esést, lába maradandó károsodást szenvedett, sosem lesz már a régi. Ennek oka valószínűleg az, hogy a szigorú előírásokkal szemben nem viselt védőfelszerelést a balesetkor. Zsolt emiatt beperelte volt munkaadóját – írja a Blikk.
A cég a perben először azzal érvelt, minden munkavállalónak kötelező volt a heveder használata. Legutóbb azonban új verzióval álltak elő:
azt állítják, Zsolt direkt nem viselte a védőfelszerelést, mivel öngyilkos akart lenni.
Annak ellenére érvelnek ezzel, hogy sem a szakértők, sem a beidézett tanúk nem tudták megerősíteni, hogy tényleg így történt.
A férfi ügyvédje, dr. Lichy József is határozottan cáfol: a Blikknek elmondta, védence még gondolati szinten sem jutott el oda, hogy eldobja magától az életét. Szerinte nem kétséges, hogy a munkáltató hibázott, emiatt továbbra is fenntartják a kártérítési igényt.
Zsolt állítása szerint már az első munkanapján megkérdezte a többieket, merre találja a biztosítóköteleket, de erre csak jól kinevettek, mondván, ők ilyet soha nem használnak.