KÉK HÍREK
A Rovatból

A születésnapja előtt gázolta halálra egy kombájn a 17 éves, bicikliző fiút

A mezőgazdasági gép sofőrje a gázolás után hazament, és letette a kombájnt. Egy buszsofőr talált rá az úton az elgázolt tinédzserre és összetört bringájára.


Megállás nélkül továbbhajtott annak a kombájnnak a sofőrje, amely néhány napja gázolt halálra egy bicikliző középiskolást Battonyánál, írja a Blikk. A 17 éves Alexet elgázoló kombájnos ezután hazament, és lerakta a munkagépet, mintha mi sem történt volna.

A városban sokan ismerték a tinédzsert, akinek családja néhány éve költözött át hazánkba Romániából. Az elgázolt fiatalt és összetört kerékpárját egy arrafelé járó busz sofőrje találta meg, aki a rendőrséget is értesítette. Ezután gyorsan kiderült, hogy egy kombájnnal gázolhatták halálra a tinédzsert. A hódmezővásárhelyi sofőrt otthonából állították elő a rendőrök.

„Nagyon rendes fiú volt, tele tervekkel, előtte állt az egész élet. Szinte az egész város ismerte őt és a családja tagjait is, akikre most nagyon sötét idők járnak, hiszen nemrégiben egy másik közeli hozzátartozójukat is elveszítették” – mondta a lapnak Alex egyik barátja.

Mint kiderült, az elgázolt fiú a hétvégén lett volna 18 éves. Az anyukája azt kérte, hogy aznap, amikor a fiút ünnepelték volna, a baleset helyszínén gyűljenek majd össze. Fakeresztet állítanak majd, és mindenki egy szál virággal és egy lufival érkezik, amit felengednek az égbe.

„Az édesanyja mindenkit arra kért, hogy fehér ruhában jöjjön, így emlékezzünk meg Alex születésnapjáról”

– mondta a fiú ismerőse.

A Blikk megjegyzi, hogy ugyan még tart a rendőrségi vizsgálat, de valószínűleg a biciklis is hibázott. Alex ugyanis nem viselt láthatósági mellényt, ráadásul a bringán sem volt lámpa, így szinte semmi esély nem volt arra, hogy a kombájnt vezető férfi meglássa az úton tekerő fiút.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek derültek ki Sallai Nóráék tragikus balesetéről, hat kamera rögzítette az ütközést
Több téves információ is kering a tragikus esetről. A színésznő autójával ütköző BMW-ben csak ketten utaztak, és az sem igaz, hogy ők elmenekültek volna a helyszínről.


Rengeteg információ terjedt el Sallai Nóra autóbalesetéről, amelyek közül számos helytelen – erről beszélt egy informátor a Blikknek. Ezek többsége a tragikus balesetben érintett BMW sofőrjével és utasaival kapcsolatosak.

A színésznő és kisfia szeptember 27-én szenvedtek életveszélyes sérüléseket, mikor Opeljükbe belehajtott egy BMW-s Alsónémediben. Nóra állapota továbbra is kritikus, gyermekük, Bende pedig később belehalt a sérüléseibe.

Mint kiderült:

az ütközést összesen hat kamera rögzítette, a rendőrség ennyi felvételt gyűjtött be. Ez között voltak utcai térfigyelő, autóban működő és házakon elhelyezett biztonsági kamerák képsorai is.

Ezek alapján biztosan állítható, hogy a BMW-ben a sofőrön kívül egyetlen ember utazott, és a korábban megjelent állításokkal ellentétben egyikük sem menekült el a helyszínről.

A Blikk szerint

az sem igaz, hogy a sofőr és utasa ital vagy drog befolyása alatt állt a baleset idején.

Mindketten tiszták és józanok voltak, büntetlen előéletűek, a sofőr pedig nem volt eltiltva a vezetéstől. Ők az ütközés során könnyebb sérüléseket szenvedtek, már elhagyhatták a kórházat. A BMW utasait a rendőrség nem gyanúsítja semmivel, ugyanakkor még vizsgálják, hogy a sofőr nem hajtott-e gyorsabban a megengedett sebességnél.

Az az eddigi nyilvánosságra került felvételen is látszódik, hogy a színésznő egy mellékutcából kanyarodott ki Alsónémediben a főútra, és elsőbbséget kellett volna adnia a BMW-nek. Azonban ha kiderül, hogy ez utóbbi a megengedettnél sokkal gyorsabban érkezett, akkor mindkét sofőr felelőssége megállapítható.

Az ügyben a a Dabasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya jár el, jelenleg halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.

„Egy anya számára az a legnagyobb büntetés, hogy elveszítette a gyermekét. A bíróság helyében én még az eljárási kegyelmet sem zárnám ki”

– mondta a Blikknek Borbély Zoltán közlekedési szakjogász. Azt is hozzátette, hogy ha egy balesetben mindkét fél hibás, azt kettős vádlottas ügynek hívják, és mindkét vádlottra ugyanaz a büntetési tétel vonatkozik: halálos közúti baleset gondatlan okozásánál egy 1-5 év szabadságvesztés, illetve a járművezetéstől való eltiltás.

„Ebben az esetben azonban mindenképpen döntő lesz, hogy mekkora volt a védett útvonalon közlekedő autó sebessége. 75 km/h felett már vizsgálni kell a megtévesztő sebességet, vagyis hogy a másik sofőrnek volt-e esélye időben észlelni a közeledő járművet” - mondta a közlekedési szakjogász.

A Blikk úgy tudja, hogy

Sallai Nórát az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán ápolják altatásban, és továbbra is az életéért küzdenek.

Több operáción átesett már, de több beavatkozás még előtte áll a következő hetekben, ezért még mindig szükség van a véradományokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Tudtuk, hogy valami nagyon nincs rendben” - megszólalt a Szegeden meghalt kismama gyászoló férje
A nő állapota hétfőn reggel hirtelen rosszabbra fordult, és bár műtötték és újraélesztették, végül pénteken meghalt. Varga József özvegyen maradt három gyermekükkel.


Mint arról korábban írtunk, várandósan halt meg a szegedi klinikán a háromgyermekes édesanya a gyermeke 18. születésnapja előtt hat nappal.

A nagytőkei édesanya, aki 19 hetes terhes volt, életét vesztette a szegedi nőgyógyászati klinikán.

Az ügyben már büntetőeljárás indult a Szegedi Tudományegyetem ellen, mulasztás és gondatlanság gyanúja miatt. A tragédiáról először a 24.hu írt, most pedig az elhunyt édesapa nyilatkozott a Délmagyarországnak.

Az apa, Varga József szerint felesége halálát hanyagság és orvosi mulasztás okozta.

„Szűk két hete, vasárnapra virradóan a feleségem érezte, hogy elfolyt a magzatvíz. A harmadik közös gyermekünket vártuk, 19 hetes volt a kisbabánk. Tudtuk, hogy valami nagyon nincs rendben, ezért egyből mentőt hívtunk, ami Szegedre vitte. Végül vasárnap délutánra állapították meg a nőgyógyászati klinikán, hogy meghalt a magzat. Azt mondták, hétfőn indítják majd be a szülést”

– mondta el József a lapnak.

A nő állapota azonban hétfőn reggel hirtelen rosszabbra fordult, és bár műtötték és újraélesztették, végül pénteken meghalt. Varga József özvegyen maradt három gyermekükkel, köztük egy négyéves kislánnyal, egy hétéves kisfiúval és a felesége korábbi házasságából született legidősebb fiával, aki éppen felesége halála után pár nappal töltötte be a 18. életévét.

Az ügyben halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult nyomozás, a család ügyvédje, Ábrahám László tett feljelentést.

Ábrahám szerint a Szegedi Tudományegyetemre komoly kártérítési kötelezettség várhat, ha kiderül, hogy orvosi hiba okozta a tragédiát.

Hozzátette, hogy a hivatalos boncolás eredményeiből derül majd ki, mi vezetett a nő halálához, ezt nem az SZTE patológiai intézetében végzik, hanem egy független hatóság intézkedik róla.

A család számára még mindig rengeteg a kérdés, és az apa szerint az egyetem hírzárlatot tart fenn az ügyben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy várandós nő és magzata a szegedi klinikán, vizsgálat lesz
Szentesről kellett átszállítani a csongrád-csanádi megyeszékhelyre, miután a városban megszűnt a szülészeti ellátás.


Tragédia történt a szegedi klinikán: elhunyt egy várandós nő és a magzata – értesült a 24.hu. Az esetet a lap megkeresésére a kórház nem cáfolta, ugyanakkor részleteket nem közölt, mindössze annyit írtak: „Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot folytat, amelynek lezárultáig nem áll módunkban tájékoztatást adni.”

A portál információi szerint a várandós nőt szentesi otthonából szállították mentővel a szegedi klinika sürgősségi osztályára. Több napig kezelték a kórházban, mielőtt életét vesztette.

Az esetről Varga Ferenc, a térség DK-s országgyűlési képviselője is beszámolt a Facebookon. A politikus találkozott az elhunyt nő férjével, de részleteket nem közölt, mert – mint írta – nincs joga leírni a pontos körülményeket.

„Magára maradt két kiskorú gyermekkel és egy 18 éves fiatallal. Elvesztette szeretett feleségét és a születendő gyermeküket. Egy dolog biztos: senki és semmi nem tudja kárpótolni őket a kisgyermeke és a felesége elvesztéséért”

– fogalmazott Varga.

A tragédia kapcsán több hamis információ is terjed a közösségi médiában, ezekre reagálva Varga azt is tisztázta, hogy „a pletykákkal ellentétben József párját nem kezelték Szentesen, nem is zavarták el Szentesről. A Dr. Bugyi István Kórházban így nem is történhetett semmilyen mulasztás. Amikor megtörtént a baj, egyenesen Szegedre mentek.”

Az ügyben a lap megkereste a rendőrséget is, amely még nem adott választ a történtekkel kapcsolatban, választ egyelőre nem kaptak.

A DK-s képviselő egy másik fontos kérdésre is kitért: elfogadhatatlannak tartja, hogy egy 28 ezer lakosú városban, mint Szentes – beleértve a környező településeket is – nincs szülészeti osztály.

Mint ismert, tavaly év elején a szentesi Dr. Bugyi István Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályát szakorvoshiány miatt bezárták, azóta a kismamákat Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányítják át.

A kórház tavaly tavasszal a szegedi klinikához került, de Farkas Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője akkor azt ígérte, hogy újraindul a szentesi szülészet. Ez azóta sem történt meg.

Varga Ferenc péntekre demonstrációt hirdetett a szentesi kórház elé, ahol október 18-án követelik majd a szülészeti osztály újranyitását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták a Tisza Párt egyik tagját, így reagáltak Magyar Péterék
A gazdasági bűncselekményekkel vádolt szolnoki férfi az egyik TISZA-szigethez kötődött. Azóta törölték a férfi párttagságát.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. október 11.



Négy embert tartóztatott le pénteken a Kecskeméti Járásbíróság, miután a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénzmosással gyanúsította meg őket. A Mandiner megtudta, az egyik gyanúsított a Tisza Párt szolnoki, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyei koordinátora volt.

Két embert különösen nagy értékre elkövetett, üzletszerű pénzmosással, míg a másik két személyt jelentős értékű pénzmosással gyanúsítják – mindezt szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a hatóság. Az ügyben Kövecs Máté, a főügyészség szóvivője nyilatkozott a Mandinernek.

A TISZA Párt sem maradt csendben: közleményük szerint az érintett párttag regisztrációját azonnal törölték.

„A TISZA-szigetek civil szerveződések, amiket lelkes támogatók alapítanak és szerveznek. Ezek biztosítják a társadalmi bázisunkat, de jogi felhatalmazás nélkül működnek. A gazdasági bűncselekményekkel vádolt szolnoki férfi az egyik TISZA-szigetünkhöz kötődött. Még a hír kirobbanása előtt, amint tudomásunkra jutott az érintett ellen indított büntetőeljárás, a férfi regisztrációját azonnal töröltük. A TISZA Párt átláthatóan működik és szigorú szabályok garantálják a tagjaink feddhetetlenségét. Minden törvényes eszközzel azon dolgozunk, hogy tiszta közéletet teremtsünk, miközben magunkkal szemben is a legszigorúbb szabályokat alkalmazzuk”

– írta a párt a Blikknek küldött közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET: