Nemcsak a vírus pusztított, hanem a politikai harc is a Pesti úti otthonban
Kedves emlékem volt évekkel ezelőtt Skultéti Józsefről, a Pesti Úti Idősek otthonának igazgatójáról. Az intézményben élő anyukámat állatsimogatással akartam meglepni. Az igazgató nagyon együttműködő volt, azonnal megteremtette a feltételeket, hogy a szép, nagy területű intézménybe a Kanga Alapítvány elhozhassa állatait, amelyeket idősekhez, fogyatékos otthonokba és gyerekekhez is visznek. A program olyan sikeres volt, hogy a későbbiekben is jöttek az állatok a lakókat szórakoztatni. Az anyukám szereti az otthont, a programok változatosak, ezekből azt gondoltam, jó a vezetés.
Aztán megjött a koronavírus, legnagyobb meglepetésemre, oda, ahol a legnagyobb biztonságban reméltem az édesanyámat.
Április elsejétől zuhantam egyre mélyebbre, amikor megtudtam, hogy anyu beteg.
Étvágytalanul, hányással, hasmenéssel küzdve annyira le volt gyengülve, hogy tudtuk, segítség kell. Óvatosan kérdezgettük a bátyámmal, ki tudja, mi baja van anyunak, kivizsgálták-e.
A főpolgármester bejelentette április 3-án délután, hogy van 5 fertőzött az otthonban. Aznap délelőtt én ezt már tudtam és azt is, hogy anyu március 30. óta rajta van azon a listán, hogy tesztelni kellene.
Nem akartam többet várni, magántesztet próbáltam szerezni. Látogatási tilalom volt, orvos sem volt, meg akartam tudni, bemehet-e az otthonba védőruhában valaki tesztet végezni. Hívtam az igazgatót, nem vette fel, írtam sms-t, nem válaszolt.
Ez volt az első rossz élményem róla. Az sem érdekelt, hogy azért nem válaszol, mert tudja, hogy újságíró vagyok, vagy azért, mert nem érdekli, mi történik a lakóival.
Aztán hosszasan próbálkoztam politikusoktól információt szerezni, a főpolgármesteri hivatal egy darabig beszélt, de aztán ők is csak a Facebookon posztoltak, az operatív bizottság egyáltalán nem vett rólam tudomást. Pedig én tapasztalatból tudtam, mi volt a baj, de senkit nem érdekelt.
Be nem mehettek, de ki igen
Az igazgatóval is nagyon szerettem volna beszélni, mert tudtam, hogy kevés dolgozójuk van, tudtam, hogy nincs teszt, és tudtam, hogy nem volt orvos. Hogy miért nem akart erről senki beszélni, azt nem értem.
A szociális szférában mindenütt létszámhiány van. Nekik is kellene sokat tapsolni, etetni őket és segíteni őket védőruhával.
Amit anyukámon keresztül láttam, tudtam, hogy nagy baj lesz. Azt kértem mindenhonnan, gyorsan beszéljünk róla, hogy máshol ne legyen ilyen. És azóta sem beszéltünk ezekről:
Március 9-től volt látogatási tilalom. Kijárási tilalom viszont csak március 17-től.
Nem csak a Pesti úton, hanem az ország összes idősek otthonában. Ez a 9 nap kiskapu elég volt-e a korona becsusszanására?
Március végén, amikor már látogatási tilalom volt, az otthonban még istentiszteletet tartottak.
Gondoltam, csak interneten keresztül, de nem. Bementek hozzájuk, mert mint mondják, ők is segítők, gyakorlatilag az ott dolgozók. Plusz emberek, akik bevihették a vírust, de a nagyobb baj, hogy sok embert összeültettek egy teremben.
A "hogyan jutott be vírus?" megválaszolásakor sem a kijárási tilalom csúszása, sem a március végi istentisztelet, sem az nem merült fel, hogy ott dolgozó vitte be. Pedig volt olyan lakó, aki fertőzött ápolótól kaphatta el a vírust. A főpolgármesteri hivatal folyton azt mondta, hogy a kórházból, a minisztérium vagy a kormányhivatal meg azt, hogy Karácsony Gergely miatt.
A miért nem volt orvos kérdésem sokáig fel sem merült, majd az is a háború része lett. A mindenről megszólaltatható Zacher Gábornak is meg kellett mondania, hogy ez egy huszonhetedrangú kérdés: „Ha egyszer bekerül a vírus, akkor nem lehet ezzel a történettel túl sok pozitív dolgot tenni, hanem igenis sajnos végig fog menni az emberek között.” Adtunk egy hetet vagy tíz napot, hogy terjedjen. Mennyivel kevesebb beteg és halott lenne most, ha valaki időben beküldi az anyukámhoz hasonlóan beteg embereket a kórházba?
Ha elfogadjuk, hogy nincs orvos egy 540 fős idősotthonban, ahol mindenki beteg egy kicsit, és járvány van, akkor mondhatnánk, hogy a kórházakban is felesleges az orvos.
Nem volt minimális teszt sem. Amikor anyu már listán volt, nem volt egyedül. Több lakó is betegeskedett az otthonban. Amikor a főpolgármester megjött 200 teszttel, az anyukámnak nem jutott. Sokan mondják, hogy sehol a világon nem volt elég teszt. Értem, de a járvány elején, amikor mindenki mondta hogy felkészültek, akkor nem volt a kétmilliós fővárosnak, a 10 milliós országnak 5-700 tesztje az első hirtelen jött bajra?
Emlékszik-e még valaki, hogy a lakók 74 tesztje nem sikerült. Erről pedig nem egy vagy két nap múlva tájékoztatták az otthont, hanem 9 nappal később, április 17-én.
Bár az otthonban már március végétől voltak betegek, a főpolgármester és a kormány vitájában csak arra nem figyeltek, hogy a vírus terjed, amikor másfél héttel később a tisztifőorvos rémülten reagált a 100 fertőzöttre, akkor a nagy színházi felvonulással újabb bajokat okoztak.
Idős, sokszor beteg embereket nem lenne szabad így meghurcolni. Katonai, rendőri kísérettel mentek a mentők sorban. Hosszú volt megtölteni a mentőket az udvarban. Ha egyesével mentek volna a mentők, ahogy megteltek, akkor a kórházban gyorsan elhelyezték volna őket.
A konvojokban érkező mentőkből 25-30 embert kellett papírozni, szállítani úgy, hogy a kórházban is várniuk kellett a betegeknek. Arról ne is beszéljünk, hogy a Korányi kórházba irányított betegeket 15 kilométerrel távolabb a SOTE Korányi tömbjébe vitték előbb tévedésből.
