A modern irodalom tilalmas születése – 100 éve jelent meg James Joyce Ulyssese
A kettes a klasszikus számmisztikában nem sok jóval kecsegtet, mert megosztja az „egészet”. Vajon gondolt-e erre James Joyce, akinek korszakalkotó regénye, az Ulysses 1922. február 2-án jelent meg, tehát nem kevesebb, mint 4 darab 2-es kísérte. Ráadásul éppen aznap volt 40 éves, a 40-es szám a szenvedéssel, a böjttel függ össze a Biblia óta. Tény, hogy Joyce, aki mögött akkor már ott volt első verseskötete, a Kamarazene (Chamber Music, 1907.), és a nagy regény két előzménye, a Dublini emberek (Dubliners, 1914.) és az Ifjúkori önarckép (Portrait of the Artist, as a Young Man, 1916), egész életében küzdött a kiadók ellenállásával és a kritika is ritkán fogadta kegyeibe. És tény az is, hogy a több mint 700 oldalas mű az azóta eltelt 100 évben mindig is megosztotta az olvasók táborát:
„Szertartásosan lépett elő a legfelső lépcsőfokról a gömbölyded Buck Mulligan, kezében szappanhabos tálat hordozott, rajta keresztben tükör és borotva” – ezzel a mondattal kezdődik a mű, majd e sorokkal fejeződik be egy több mint 50 oldalas, egyetlen, írásjelek nélküli mondatból álló fejezet: „… és akkor megkérdezte hogy igen mondanék e igent kis hegyi Virágom és előbb átöleltem igen és magamhoz húztam úgy hogy egészen érezze a mellem csupa illat igen és a szíve őrülten vert és igen mondtam igen akarom Igen.” (Szentkuthy Miklós fordítása).
Az 1922-es év igen emlékezetes Írország számára: január 16-án alakíthatta meg Michael Collins a független Ír Köztársaság első kormányát, két héttel később pedig megjelent Joyce hatalmas munkája – igaz, nem hazájában, nem is Nagy-Britanniában, hanem Párizsban. Így vált véglegesen kozmopolitává a regény, amelynek ötlete Rómában pattant ki az író agyából még 1906-ban. Hét évig, 1914 és 1921 között dolgozott rajta: Triesztben kezdte el, majd Zürichbenben folytatta és a francia fővárosban fejezte be.
A hazai „bloomológusok” kiderítették, hogy valóban élt a nyugat-magyarországi városban egy Blum/Virág nevű zsidó család, otthonuk a Fő tér 40. számú épületében volt. 2004 óta e ház előtt áll Veres Gábor Joyce szobra, de már 10 évvel korábban csatlakoztak a szombathelyi irodalombarátok a „Bloomsday” 1954 óta tartó hagyományához, amelyet minden év június 16-án tartottak meg először Dublinban a regény helyszíneinek bejárásával.
Az Ulysses újrafogalmazta a prózairodalom szabályait, hatása lemérhető az egész 20.században Virginia Woolftól Samuel Beckettig, Gabriel García Márqueztől Jack Kerouacig, de a magyar irodalmon is nyomott hagyott fordítója, Szentkuthy Miklós Prae című regényétől Esterházy Péterig.
Joyce Dublin egy viszonylag békés napjába ágyazta be történetét, miközben már hazája forrongott, az 1916. áprilisban kitört „húsvéti felkelésben” kivégezték egyik legjobb barátját. Joyce-t magát is száműzöttnek tekintették az írországi brit hatóságok. Azt azonban már 1904-ben is érezni lehetett, hogy Írország lesz az első, amely elszakad a Brit Birodalomtól. Valószínűleg éppen ezért választotta a „sokfelé bolyongó” Odüsszeusz újkori alteregójaként ezt a szabadgondolkodó férfit, ezért jelenik meg olyan szókimondóan a szereplők érzékisége, a vallásosság és a tekintélytisztelet hiánya.
Dublin Joyce-nál egyszerre Trója és Ithaka, Jeruzsálem és Róma, Bizánc és jövő metropoliszai.
Leopold Bloom reklámügynök, rendkívüli megfigyelőképességgel. Felesége, Molly énekesnő, aki összeszűri a levet koncertjeinek szervezőjével. A regény 18 fejezeten keresztül követi Bloomot és a fiatal költőt, Stephen Dedalust városi bolyongásaikban. Joyce-ot nem a cselekmény izgatja, Bloom agyába próbál mélyen behatolni és megragadni gondolatait, szerteágazó emlékeit. Az Ulysses nem attól vált mérföldkővé, hogy összekapcsolta az epikust a hétköznapival, hanem azzal, hogy Dublin egyetlen napjának minden pillanatát felszínre hozta, és kihasználta az elbeszélő technika szinte minden lehetőségét, egészen Molly végső, végnélkülinek ható monológjáig.
Akárcsak Odüsszeusz, az Ulysses is nehezen ért révbe. Először részletek jelentek meg belőle 1918 és 1920 között a The Little Review című amerikai folyóiratban, de miután egy ügyvéd lánya felfedezett benne néhány obszcénnak tekintett részletet, eljárás indult a lap kiadói ellen, a regényt pedig betiltották az Egyesült Államokban. A brit kiadók is elutasították. Így jutott el a könyv Sylvia Beach-hez, a párizsi Shakespeare & Company könyvesbolt tulajdonosához, aki ezer példányban jelentette meg.
És bár az első kiadás hemzsegett a hibáktól – később volt olyan, amelyben az eredetit 5000 helyen javították – gyorsan híre ment, és egyre többen rendelték meg, köztük számos pályatársa. Különösen érdekes George Bernard Shaw esete, aki egy évvel korábban még nem volt hajlandó támogatni a könyv kiadását. Miután Nobel-díjas drámaíró elolvasta, így írt róla: „A civilizáció undorító szakaszának vérlázító lenyomata, de igaz”. T.S. Eliot szerint „a jelenkor legfontosabb feltárása, amely elől senki sem menekülhet.” Ezra Pound, aki akkor már 10 éve ismerte Joyce-ot, még nyersebben fogalmazott: "Az embereknek együtt kellene dicsérniük az Ulysses-t. Aki erre nem képes, az csakis az alacsonyabb értelműek között kaphat helyet.” William Faulkner egy „isteni villámcsapás sújtotta embernek” látta Joyce-ot.
Virginia Woolf viszont nagyképűnek tartotta a könyvet, amely visszaviszi az olvasót a „történelem előtti időkbe”. Hasonlóan vélekedett a Lady Chatterley szeretője miatt cenzúrázott D.H. Lawrence is, aki szerint Joyce egy sor régiséget gyúr össze, és azt próbálja újításként eladni.
Kijutott a dicséretből Joyce-nak az utódok részéről is. Évtizedekkel később a tiltásokkal szintén szembesülő George Orwell azt mondta a regényről, hogy bárcsak sosem olvasta volna, mert kisebbségi érzése támadt tőle. „Joyce és Kafka tanított meg arra, hogy nem szükséges tényeket leírni, elég, ha a szerző leír valami igazságot, amelynek nincs más bizonyítéka, mint tehetségének ereje” – vélekedett Gabriel García Márquez. Joyce Carol Oates a legnagyobb angol nyelvű regénynek nevezte és egy operához hasonlította, amit újra és újra elő kell venni és lehetőleg hangosan olvasni. Salman Rushdie számára pedig az Ulysses egy „homoszemből felépített univerzum”.
A tilalmat először Amerikában oldották fel 1933-ban, ennek alapján indított pert Nagy-Britanniában a Random House kiadó. Végül John M. Woolsey bíró elismerte, hogy a könyv, „bár nem könnyű olvasni, ügyes mutatvány”. A szigetországban 1936-ban publikálhatták először, a szerző hazájában azonban egészen az 1960-as évekig nem lehetett legálisan beszerezni. Magyarul először 1947-ben volt olvasható Gáspár Endre fordításában, Szentkuthy Miklós változata 1974-ben jelent meg.
Joyce még tovább akarta tágítani az irodalom határait, 1930-tól tíz évig dolgozott utolsó regényén, a Finnegan ébredésén, de az Ulyssest nem tudta túlszárnyalni. 1931-ben Londonban vette feleségül gyermekei anyját, Nora Barnacle-t, akivel 26 éve élt együtt. Egészsége egyre romlott, nem utolsósorban alkoholizmusa miatt, és bár tucatnyi szemműtétet hajtottak végre rajta, bal szemére megvakult és jobb szemére is alig látott. Napjait megosztotta Párizs és Zürich között, életét még szomorúbbá tette, hogy lánya skizofrénia miatt állandó pszichiátriai kezelésre szorult. A sors kegyetlensége, hogy Luciát a világhírű Carl Gustav Jung kezelte, akinek előadásait fiatal korában Joyce is hallgatta, és aki az Ulyssest „tudathasadásos írásnak” nevezte. Franciaország náci megszállása után az író végleg Svájcba költözött, és itt halt meg 1941. január 13-án.
