A legbékésebb nagyváros? Egy év alatt egyetlen halálos közlekedési baleset sem történt Helsinkiben
Helsinkiben 2024-ben egyetlen ember sem halt meg közlekedési balesetben – közölték a város vezetői a héten. Ilyen eredményt még európai fővárosokban is ritkán érnek el, különösen úgy, hogy a finn fővárosban és agglomerációjában összesen körülbelül 1,5 millió ember él, a város lakossága pedig nagyjából 690 ezer fő, írja a Politico.
Az Európai Unió területén általánosan csökken a közúti halálesetek száma: 2024-ben 3 százalékkal mérséklődött. Ennek ellenére a nagyvárosok útjain továbbra is gyakoriak a tragikus kimenetelű balesetek.
Ugyanebben az évben Berlinben 55, a brüsszeli régióban pedig 9 ember halt meg az utakon.
A döntés hátterében az az adat állt, hogy ha egy ütközésnél a jármű 40 km/óra helyett csak 30-cal halad, akkor a gyalogos halálos sérülésének kockázata a felére csökken. A szabályok betartását 70 új traffipax-szal és rendőri ellenőrzésekkel segítik.
Roni Utriainen, a Városi Környezetvédelmi Osztály közlekedésmérnöke a finn sajtónak azt mondta: „Sok tényezőnek köszönhető, de a sebességhatárok az egyik legfontosabbak közé tartoznak.” A Liikenneturva, Finnország közlekedésbiztonsági szervezete szerint a halálesetek száma azóta folyamatosan csökken.
A város 2019-ben már elérte egyszer, hogy egyetlen gyalogos vagy kerékpáros sem vesztette életét balesetben. Azóta célként tűzték ki, hogy ezt az eredményt újra elérjék. Utriainen kiemelte: „A siker kulcsa az adatalapú, hosszú távú mobilitási politikákban és városfejlesztési stratégiákban rejlik.”
Több helyen szűkítették az utakat, fákat ültettek, hogy a járművezetők óvatosabban közlekedjenek a sűrűbben lakott városrészekben.
A közlekedésbiztonsági stratégia részeként Helsinki jelentős összegeket fordított a gyalogos- és kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére.
Utriainen szerint ezek a fejlesztések „az autóhasználat csökkenéséhez, ezzel együtt pedig a súlyos balesetek számának visszaeséséhez is” hozzájárultak. A statisztikák alapján 2003-ban még 727-en sérültek meg közlekedési balesetekben, 2023-ra ez a szám 14-re csökkent Helsinkiben.
(via 444)