„A gyerekeket azóta nem láthattam” – a vörösiszap-katasztrófa: sebei még ma is fájnak
A Blikk írt a 23 és fél évvel korábban Devecser és Kolontár térségében bekövetkezett ipari katasztrófáról, amely egyben Magyarország legnagyobb ipari katasztrófája volt. Hogy mi és hogyan történt, ezerszer megírták. A Blikk annak járt utána, mi van a mai túlélőkkel.
Juhász Zoltánnak a családja tönkrement. A gyilkos áradat akkor karonülő babájukat ragadta el. Angyalka halála után otthonuk tele volt a kislány fényképeivel. Már otthon sincsen.
Zoltán így beszélt erről a Blikknek:
”Már azt is elfelejtették az emberek, mi történt itt. Jól vagyok, de a volt feleségem sorsa már nem érdekel - mondta megtörten az édesapa. - A gyerekeket azóta nem láthattam, Ádám fiam nem nagyon tartja velem a kapcsolatot és Dóri is az anyja mellett van. Ha készen lesz a házam, akkor talán majd elhozhatom őket.”
Harminckétmillió forint kártérítést kaptak, amiből a gyermekeik jövőjét rendezték el. A pénz jól jött, de sem a halott kislányt nem támasztja fel, sem a családot nem forrasztja már össze.
A kicsi lányra sem emlékszenek már az emberek Juhász szerint. „Már csak a családtagok és az évfordulón néhány ismerős emlékezik meg a tragédiáról. Sok lett az új lakó Kolontáron, sokan jöttek ide, miután lementek az ingatlanárak, nekik pedig ez az egész már semmit nem jelent.”
– mondta a megkeseredett apa.