KÉK HÍREK
A Rovatból

A fóti orvos korábban rátámadt az egyik kolléganőjére, ezután testi sértés miatt el is ítélték

Az orvost 2018 októberében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt 1 év 6 hónapra ítélték. A büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették.

Link másolása

Korábban mi is megírtuk, hogy szombaton rátámadt az ügyeletes orvosra egy házaspár Fóton. A pár azt kifogásolta, hogy Dr. Lestár Ferenc nem kívánja beállítani a feleség vérnyomását. Az orvos ezt azzal indokolta, hogy ügyeleti ellátás keretében erre nincs lehetőség.

A házaspár ezután támadt rá az orvosra, aki nem hagyta magát és verekedésbe bonyolódott velük. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

A Borsnál most jelentkezett az orvos egyik volt kolléganője, dr. Elor Judit. A doktornő aki azt állítja, hogy Dr. Lestár Ferenc korábban őt is bántalmazta, a stílusa miatt pedig korábban már több munkahelyéről is kirúgták.

"2014 pünkösdhétfőjén velem került konfliktusba. Amikor együtt dolgoztunk a dunakeszi orvosi ügyeletben, nem voltam hajlandó neki lepecsételt receptet adni, amit annyira zokon vett, hogy székestől nekinyomott a radiátornak és fojtogatott. A sofőr meghallotta a kiabálásomat, és levette rólam őt"

- fogalmazott doktornő, aki azt mondja, ha nem sietnek a segítségére, meg is halhatott volna.

"Ez az ember szerintem egy pszichopata"

- tette hozzá dr. Elor Judit, aki az eset után feljelentést tett, Dr. Lestár Ferencet pedig jogerősen el is ítélték a bíróságon.

A Budapest Környéki Törvényszék a Borsnak megerősítette, hogy 2018. október 19-én jogerősen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt 1 év 6 hónapra ítélték az orvost, de a büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették.

A lap az orvos egy másik volt kolléganőjét is megszólaltatta. Kunstár Edit úgy fogalmazott:

"Tény, hogy a modora sajátos, de kiváló szakember. Nem véletlenül választották meg korábban Pest megye legjobb orvosának a sok sikeres újraélesztése miatt".

A nő azt is hozzátette, hogy hétvégén megjelent valaki a helyszínen, aki bosszút akart állni a balhé miatt. Csak azért nem történt verekedés, mert a rendőrök még ott voltak a helyszínen.

A férfi főnöke, dr. Grécs László a lapnak azt mondta, a jelenlegi helyzetben is az orvos mellett állnak, a panaszok többsége pedig el sem jutott hozzájuk hivatalosan.

"Azt híresztelik, hogy agresszív ember vagyok. Sokan megszokták, hogy ha egy orvosnak azt mondják, hogy dádá lesz, akkor azt csinálja, amit követelnek tőle, én pedig közlöm velük, hogy nem. Engem nem lehet megfélemlíteni. Ha megfenyegetnek, hogy megvernek, megölnek, az belőlem csak ellenállást vált ki. Ezt úgy adják elő, hogy nem vagyok normális, mert azt gondolják, hogy egy orvosnak meg kell hunyászkodnia"

- mondta Dr. Lestár Ferenc még szombaton a Borsnak.

A fóti ügyeletet adó orvos azt is hozzátette: ez volt az első, hogy józan páciensek támadták meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotón a tüdőn szúrt bőnyi diáklány hazatérése
A kislány nem akar visszamenni ugyanabba az iskolába. Mirellának fogalma sincs arról, miért került fel Kata halállistájára.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

Nyolc nappal a késelés után hazaengedték a kórházból a tüdőn szúrt bőnyi diáklányt, írja a Blikk. A hatodikos Horváth Mirella otthon lábadozhat tovább, miután 12 éves osztálytársa, B. Katalin váratlanul hátba döfte az órák közötti szünetben.

„Hála Istennek már sokkal jobban vagyok, örülök, hogy végre hazatérhettem. Kétszer műtöttek meg, de igazán már fájdalmaim sincsenek, levegőt is kapok normálisan” – mondta a lapnak a Rétalapon élő kislány, aki még egy fotót is küldött a Blikknek hazatérése pillanatáról, amin apukájával ölelkezik.

„Ugyanabba az iskolába már nem szeretnék visszamenni, másik helyre akarok járni. Tudom, hogy Katát már eltávolították onnan és már nem tudna nekem ártani, de félek, hogy a traumák újra előjönnek. Három emberre emlékszem, hogy a támadás idején bent tartózkodtak a teremben, de kiderült, hogy heten voltak. Miután megtörtént, sokkos állapotba kerültem, fel sem fogtam, mi történt. Csak a kórházban tudtam meg, hogy megkéseltek” – folytatta a telefonos interjút Mirella, akinek elképzelése sincs arról, miért került fel a másik gyerek halállistájára.

„Mindig nagyon visszahúzódó volt Kata, én ugyan próbáltam hozzá közeledni és kommunikálni vele, de nem jártam sikerrel. Csak egy lány volt az osztályban, akivel állandóan barátkozott. A családi problémáiról ugyan tudtunk, de arról fogalmunk sem volt, hogy egy ekkora késsel jár iskolába, Katáról ilyet soha nem gondoltunk volna. Nem is értem, mégis hogy tehetett ilyet...”

„Az igazgatónő végig ott volt mellette, ő segített Mirellának életben maradni azzal, hogy a ruhájával leszorította a sebét, amiért hálásak vagyunk neki” – tette hozzá a kislány anyukája, Mariann.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kínai webshop-hálózat állhat a világ egyik legnagyobb online csalása mögött
Világszerte 800 ezer embert verhettek át, közel 20 milliárd forintot húztak ki az emberek zsebéből. A kamu online boltok harmada még most is működik, melyek üzemeltetéséhez most is dolgozókat keresnek Kínában.

Link másolása

800 ezer ember bankkártya- és egyéb adatait csalhatta ki egy online átverésre szakosodott kínai webshop-hálózat, írja a The Guardian. A kínai csalók főképp az Európában és az Egyesült Államokban élők pénzére utaztak hamis online designer boltok üzemeltetésével. Az angol lap mellett a német Die Zeit és a francia Le Monde is részt vett a 76 ezer kamu webhelyet felvonultató csalás utáni nyomozásban.

A riporterek és internetes szakértők segítségével feltárt csalássorozat jól szervezett, műszakilag alaposan átgondolt volt, amit folyamatosan tudtak üzemeltetni.

Az ipari méretű csalás során a kínai bűnözők a Dior, a Nike, a Lacoste, a Hugo Boss, a Versace és a Prada, valamint számos más prémium márka áruit kínálták több nyelven is. Az oldalak azonban nem állnak kapcsolatban az általuk kínált márkákkal, és a legtöbb esetben a tapasztalataikról nyilatkozó fogyasztók meg sem kapták a megvásárolt termékeket.

A hálózat első üzleteit még 2015-ben hozhatták létre. Az adatok elemzése alapján csak az elmúlt három évben több mint 1 millió „megrendelést” dolgoztak fel, amivel 50 millió eurót (19,5 milliárd forint) csalhattak ki az ügyfelektől. A kínai csalók számos online boltot megszüntettek már, de a webshopok egyharmada, vagyis 22 ezernél is több online üzlet még most is működik.

Becslések szerint a 800 ezer átvert emberből 476 ezren osztották meg gyanútlanul a kínai hálózattal a bankkártyájuk adatait, beleértve a háromjegyű CVV/CVC-kódot is. Valamennyi érintett megadta a nevét, telefonszámát, e-mail- és postacímét a bűnözőknek.

A hamis bolthálózat létezését a Security Research Labs (SR Labs) német kiberbiztonsági tanácsadó cég tárta fel, amely több gigabájtnyi adatot szerzett meg és osztott meg a Die Zeittal. Matthias Marx, az SR Labs tanácsadója „franchise-szerűnek” minősítette a modellt.

„Az alapcsapat felelős a szoftverfejlesztésért, a háttérrendszerek telepítéséért és a hálózat működésének támogatásáért. A franchise tagjai irányítják a kamuüzletek napi működését”

- mondta a szakértő.

A nyomozás során kiderült, hogy a kínai csalóhálózat valószínűleg Fucsien tartományból indulhatott, mivel több IP-cím is az itt található Putian és Fucsou városához köthető. A feltárt bérszámfejtési dokumentumok arra utalnak, hogy egyeseket fejlesztőnek és adatgyűjtőnek alkalmaztak, és kínai bankokon keresztül kapták a fizetésüket.

A nyomozók három munkaszerződés-sablont is találtak, melyeken munkáltatóként a Fuzhou Zhongqing Network Technology-t tüntették fel. A vállalat egyébként most is adatgyűjtőket és fejlesztőket toboroz kínai álláskereső oldalakon. Az adatgyűjtőknek havi 4500-700 jüanos (225-350 ezer forint) fizetést kínálnak. A céget pedig az álláshirdetésben „külföldi kereskedelmi vállalatként, amely főként sportcipőket, divatos ruházatot, márkás táskákat és egyéb terméksorokat gyárt” jellemzik.

A nyomozásban résztvevő lapok megkeresték a kínai vállalatot, de egyelőre nem kaptak választ kérdéseikre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy diáklány vert meg egy tízéves fiút, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba
A 10-12 éves támadók lerántották a fiút a földre, majd rugdosni kezdték a kemecsei iskola udvarán.

Link másolása

Lányok verték meg azt a tízéves fiút, aki a sérülése miatt most intenzív osztályon fekszik. Szerdán a református egyházhoz tartozó kemecsei iskolában az udvaron támadtak rá diáklányok, lerántották a földre, majd rugdosni kezdték. A támadók négyen voltak. Két fiú segítette fel a gyereket a földről, ők vitték el egy tanárhoz.

A gyereknek erős fájdalmai voltak, kiderült, hogy megrepedt a lépe, ezért műteni kellett.

Az osztályfőnök jelentette a történteket az igazgatónak, ízután hívták ki a mentőket. A rendőrség nyomozást indított, az iskolában belső vizsgálat indult. Az iskola tájékoztatása szerint 10-12 éves lányok voltak a bántalmazók.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
„Elkezdtem üvölteni, hogy mi van a gyerekemmel” – 3 ujja roncsolódott egy kisfiúnak a dunakeszi majálison
Az ötéves Berci egy forgójátékban volt, és meg akart kapaszkodni a szélében. Az apa szerint a játék nem volt jól összerakva.

Link másolása

Rémálmai vannak, és nem akar a balesetről beszélni - ezt mondta az RTL Híradónak az édesapja az ötéves Berciről, akinek a kezét a dunakeszi majálison csípte be egy forgó játék. A gyereknek három ujja roncsolódott, az apa szerint kettőt biztosan nem fog tudni rendesen használni.

A kisfiút a nagynénje vitte el az önkormányzat által szervezett dunakeszi majálisra. Ezután csörrent meg az apa telefonja.

„A sógornőm hívott fel, hogy nyugodjak meg nincsen baj. Rögtön tudtam, hogy nagy baj van. És közölték, hogy a gyereknek az egyik ujja leszakadt. Mondták, hogy mindjárt hívnak, mert jön a mentő. Visszahívtak, akkor már két ujjáról beszéltek, negyedóra múlva három ujjáról beszéltek, és akkor elkapott az ideg nagyon. Elkezdtem üvölteni, hogy mi van a gyerekemmel”

– mondta Nádházi László.

A kisfiú egy forgó játékban volt, amit a többi gyerek gyorsan hajtott, így Berci meg akart kapaszkodni a szélében. Az apuka szerint a játék nem volt jól összerakva, mert a kisfiú be tudott nyúlni a forgó rész és az álló keret közé.

László azt is hozzátette, hogy Bercinek nagy fájdalmai voltak: „az első két nap nagyon zavart volt, rémálmai voltak a kórházban”.

A majálist a dunakeszi önkormányzat szervezte. A család szerint

a programirodából egyszer telefonáltak nekik, a kisfiú állapotáról érdeklődtek. Ugyanakkor azt is közölték, hogy nem tartják felelősnek magukat.

A család ügyvédje szerint azonban biztosan történt mulasztás, és szeretnénk, ha a mulasztók személyét felderítené a rendőrség. Az ügyben a Dunakeszi Rendőrkapitányság nyomoz foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: