KÉK HÍREK
A Rovatból

A felakasztva talált kismama rettegett attól, hogy vérfertőző kapcsolata miatt elvehetik tőle a gyerekeit

A fiatal nő élettársa a féltestvére volt, két gyereket neveltek, most pedig ikreket várt tőle. Sokáig titkolta, hogy ki a gyermekei apja.


Az volt a Nyírpilisen felakasztva talált várandós nő legnagyobb félelme, hogy elveszik a gyermekeit vérfertőző kapcsolata miatt - mondta az RTL Híradónak a fiatal nő egyik barátnője.

Mint megírtuk, a kismamát kedden találta holtan élettársa a házukban. A rendőrség nem találta nyomát idegenkezűségnek, vagyis szerintük a nő öngyilkos lett. A helyiek azonban nem tudják elhinni róla, hogy képes lett volna önkezével véget vetni az életének. Úgy gondolják, élettársa a felelős a kétgyermekes anya haláláért, akit agresszívnek ismernek. A tragédia után a férfi baltával támadt rá a 65 éves nevelőapjára, majd elmenekült. A rendőrök végül elfogták, emberölés kísérlete miatt letartóztatták.

Az ikrekkel várandós fiatal nő rettegett a gondolattól, hogy elveszik tőle 2 és 4 éves gyermekét vérfertőző kapcsolata miatt. Az élettársa és egyben gyermekei apja ugyanis a féltestvére volt

- ezt az nő barátnője mondta el az RTL Híradónak.

Azt állítja, Mariann párja évekkel ezelőtt szabadult a börtönből, hazatérte után pedig kivetette magából a helyi közösség, főleg azután, hogy kiderült a féltestvérek között titkos viszony. A barátnő szerint az anya még neki se mondta el, kitől vannak a gyerekek: azt hazudta, hogy a Facebookon ismerkedett meg egy emberrel.

"Csendes volt, visszahúzódó, szinte a gyerekeinek élt. Nagyon szerette a gyerekeit, és nagyon várta ezt a két ikret is, most, hogy állapotos volt"

- mesélte az elhunyt nő barátnője.

Az RTL Híradó úgy tudja, Mariannt a padláson találta holtan az élettársa. A férfi a szomszédban lakó nevelőapjuk segítségét kérve megpróbálta újraéleszteni a a Híradó információi szerint négy hónapos terhes kismamát, de már nem lehetett megmenteni. Mivel az idősebb férfi a nő párját hibáztatta a tragédia miatt, összevesztek, a fiatalabb férfi ekkor sújtott le baltával a nevelőapjára, aki életveszélyesen megsérült. A helyiek keresőakciót indítottak, végül egy erdős területen találták meg a támadás után elmenekült férfit. A Híradó úgy tudja,

annyira elszabadultak az indulatok, hogy a rendőrök érkezése előtt többen is megverték a gyanúsítottat.

Ezért letartóztatása után a berettyóújfalui börtönkórházban ápolják a Híradó értesülései szerint.

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderültek a tragédia részletei: 400 métert zuhant a két magyar hegymászó a Magas-Tátrában, esélyük sem volt
Szemtanúk ásták ki őket a nehéz, vizes hó alól, de már késő volt. A mentőhelikopter a rossz idő miatt fel sem tudott szállni, hogy segítsen a tapasztalt oktatókon.


A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.

A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).

A két, 37 és 38 éves budapesti férfi éppen egy hómezőn kelt át, amikor bekövetkezett a baj. „A hómező közepén indult meg alattuk a lavina; az első mászó tulajdonképpen magával rántotta a társát”

– mondta a szlovák mentőcsapat egyik tagja.

Voltak, akik látták a balesetet, és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nekik sikerült megtalálni és kiásni mindkét férfit, majd értesítették a hegyimentőket. „Az egyiküket körülbelül egy méter hó temette be, a másiknál mintegy 80 centiméter nehéz, vizes hó volt” – magyarázta a hegyimentő. A mentéshez riasztott helikopter a rossz időjárás, a sűrű köd miatt nem tudott felszállni, ezért a szlovák hegyimentők gyalog indultak az áldozatokhoz. A helyszínre érve már csak a halál beálltát tudták megállapítani: a 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esélye sem volt a túlélésre, 37 éves társát pedig hiába próbálták újraéleszteni.

Az áldozatok tapasztalt, felkészült hegymászók, sőt hegymászó-oktatók voltak, egy budapesti mászó egyesület tagjai. Szlankó Zoltán hegymászó oktató szerint a tragédián a felkészültségük sem segíthetett. „Azok a lavinamegelőzési próbák, amelyeket egyébként alapfokon minden téli hegymászónak tudnia kell, itt már nem nagyon működnek, mert ők vegyes, úgynevezett mix terepen voltak, ami szikla, jég és hó vegyesen. Itt már nem lehet megcsinálni azokat az előrejelzéseket, amelyek máskor működnek” – magyarázta a szakértő.

Szlankó Zoltánt is sodorta már el lavina, így pontosan tudja, mit élhettek át a mászók az utolsó pillanatokban. „Szörnyű érzés volt, még akkor is, amikor tudtuk, hogy jön le a lavina, és hogy nincs esélyünk. Ilyenkor az emberben nagyon súlyos gondolatok vannak” – emlékezett vissza.

A két magyar holttestét különleges felszereléssel hozták le a hegyről, majd Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol átadták a rendőrségnek. Az oktatót, aki futólag ismerte az egyik áldozatot, megviselte a tragédia. Szerinte ilyenkor nem az a kérdés, miért mentek oda. „Ők tényleg szerették és élték az életüket, és egy olyan tevékenység közben fogta meg őket a hegy, amit szerettek, amit élveztek, amiért éltek” – fogalmazott Szlankó Zoltán.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk